Írói utószó - Köszönet és búcsú

 Gyönyörű szép napot mindenkinek! El sem tudjátok hinni, hogy mennyire furcsa nekem megírni az utolsó bejegyzést ezen a blogon. Ezután a bejegyzés után teljesen lezárom az 1. évadot és ez nagyon fura, mégis jó érzés.

Nos, a blogot 2013. 08. 07-én nyitottam meg. A Prológus 8-án került fel. A fejezetek az elején nem jöttek valami gyorsan. Volt, amikor hónapokat kellett várni rájuk, volt, amikor csak pár napot, aztán megint jó pár hetet, de úgy gondolom most a nyáron sikerült jó sok fejezetet megírnom és szinte hetente hoztam a részeket. A 2. évadnál ez valószínűleg nem így lesz, mert új suli és nehéz is szóval sokat kell majd tanulnom, de amikor csak tudok, írok majd. 

Az évadzáróról annyit, hogy remélem kellően meglepődtetek.:D Én személy szerint imádtam írni és végig bőgtem miközben átolvastam. Már érkezett pár komment, amikre hamarosan válaszolni fogok. Várom a többiek véleményét is! :3

Egy kis összegzés:

•  A Mad World végére sikerült több mint 32.500 oldalmegjelenítést összehoznotok. A legnagyobb látogatottság a blogon egy nap alatt 714 volt. Ebben a hónapban több mint 6500-szor kattintottatok a blogra. A nyáron minden nap 50 fölött volt a számláló. Ám a napok többségében a 100-200-at vagy néha a 300-at is megütötte. Ez elképesztő és fogalmam sincs, hogy köszönhetném meg nektek. 

•   41 rendszeres olvasót sikerült szereznem. Nem tudom, hogy ebből mennyien olvassák komolyan és mennyien felejtették el, de nagyon szépen köszönöm mindenkinek. 

•  A legtöbbet látogatott fejezet a 2. volt, amire pontosan 636 kattintás érkezett.

• A legtöbb komment a 27. fejezetre érkezett, ami összesen 10 volt. Köszönöm szépen és ezen kívül is mindenkinek köszönöm, aki akár egyszer is kommentált!

• Külön köszöntet szeretnék mondani Évinek. A Mad World kint van a blogján így 86 kattintást köszönhetek neki. Köszönöm Évi! (A blogját IDE kattintva olvashatjátok. Mindenkinek ajánlom!) 

•   Bevallom, egy kicsit nevettem, amikor megláttam, hogy hogyan kerestetek rá/találtatok rá a blogomra. A legtöbbször természetesen vagy a blog linkjét írtátok be, vagy a címet a főszereplő nevével, néha azt, hogy „mad world one direction blog”. Viszont 3-an azt írták be a googleba „a sorsnak szar a humora” ami ugye (nem szó szerint, de) a 22. fejezetben olvasható, így rátalálhattatok az én történetemre is. Amin még jót nevettem: „lessie mad world blog”. Komolyan imádlak titeket. Egyék keresési kulcsszavak: „kisírva” (igen sírás az volt bőven, de nem tudom, hogy találhattatok így rá a blogra ráadásul hatan :D), „madworld jessie malik”, „zayn malik húga blogok”.

• Az én személyes kedvenc részeim a 21. (Vallomás), 22. (Csodálatos éjszaka), 24. (Békülés) és a 30. (Szeretlek).

Azt hiszem, ennyi lenne, amit szerettem volna megosztani veletek a Mad Worlddel kapcsolatban.

Na, egy kicsit a 2. évadról is beszéljünk. Először is itt van a BEVEZETŐ:

 „Mindig is ott volt közöttünk a szikra. Amikor tartottuk a szemkontaktust, egymáshoz értünk, vagy akár csak közel voltunk a másikhoz ott tartózkodott a levegőben az a semmihez sem hasonlítható vonzás. Én is észrevettem, de nem vallottam be. Amikor viszont sikerült felfognom, hogy szeretem őt, méghozzá nem is akárhogyan, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna. Mindketten elrontottuk és most szenvedünk. Ő is, én is. Visszacsinálni már nem tudjuk, de azt hiszem, eléggé szeretjük egymást ahhoz, hogy mindent helyre hozzunk. Legalábbis ezt remélem.”

• A részekről annyi, hogy mint már többször is elmondtam valószínűleg ritkábban érkeznek majd és rövidebbek is lesznek, de elterveztem, hogy egy fejezetet csak akkor rakok ki ha minimum 7 oldal.

• Már mindenki tudja, de azért még egyszer elismétlem: A 2. évadnak egy új blogot nyitottam, amit IDE kattintva érhettek el. A linkben mindössze a world kifejezést cseréltem ki love-ra egyébként minden ugyanaz.

• Aki még nem jött volna rá, a Mad World 2013 nyarán játszódik. A Mad Love-ban időugrás lesz, az új évad 2014. szeptember végével kezdődik.

• Az első vagy második fejezetben ki fogom fejteni mi történt Jessicával és a többiekkel, a kicsivel több, mint egy év alatt.

• A második évadban megjelenik két új szereplő. Talán több is, még nem tudom, de a kettő az biztos.

Szerintem mindent elmondtam, amit szerettem volna, ezt pedig utoljára tartogattam. 

A legnagyobb köszönettel a legjobb barátnőmnek tartozom, aki nélkül ez a blog nem is jöhetett volna létre. Az elejétől kezdve neki köszönhetem a designe-t és a gyönyörű fejléceket. Emellett tőle kaptam a legtöbb biztatást és azt hiszem ő a legeslegnagyobb rajongója is a történetnek. KÖSZÖNÖM BÉBILÁNY NAGYON SZERETLEK! ♥♥♥ (Blogger felhasználónév: Little Queen. IDE kattintva olvashatjátok a blogját. Én imádom!)

Emellett köszönöm mindenkinek, aki olvasta a blogot vagy kommentált. Külön köszönet Évinek (akitől kaptam egy iszonyat jó trailert is), Mesinek, Ingridnek, Nikinek. Azt hiszem ti is a hatalmas rajongók táborát erősítitek.♥

Köszönök mindent nektek. Minden visszajelzés hatalmas szeretettel töltött el és bár nem ismerlek titeket, de mindenkit nagyon szeretek! ♥

Aki olvasta a blogomat az lenne olyan aranyos, hogy válaszolna ezekre a kérdésekre? :3 Vagy ha nem is, akkor legalább egy szóval vagy mondattal jelezzétek, hogy olvastátok. Akár egy pont is elég, de nagyon jól esne.

1. Mióta olvasod a blogot? (Hányadik fejezetnél találtál rá?)
2. Ki volt a kedvenc szereplőd?
3. Melyik szereplőt szeretted a legkevésbé?
4. Mit szerettél leginkább az 1. évadban?
5. Melyik volt a kedvenc fejezeted?
6. Az egész évadból melyik volt a kedvenc jeleneted?
7. Fogod olvasni a 2. évadot?
8. Hogyan találtál rá a blogra?
9. Jessica vagy Louis szemszögét szeretted jobban olvasni?
10. Szereted a blogot vagy benne van a kedvenceid között?

Nagyon köszönöm annak, aki válaszol, jól esne.:)

Tényleg köszönök szépen mindent! Remélem sokatok velem tart a 2. évadra is és azt is szeretni fogjátok! :)

HATALMAS SZERETET! KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM!!!

Lots of Love, Jess ♥

*~30. fejezet - Szeretlek~*

Mondanám, hogy mindenkinek szép estét de éjszaka van, szóval mindenkinek szép éjszakát.:D
Nincs sok hozzáfűzni valóm ehhez a részhez. Inkább a holnapi bejegyzésben beszélek róla.:) Igen, holnap akarok egy bejegyzést ugyanis vége az 1. évadnak és ezt a blogot teljesen magam mögött hagyva fogom folytatni a 2. évadot egy új blogon aminek már kész is van a designe-ja és a bevezetője, úgyhogy linkelni fogom nektek holnap.:)

Huh, nem beszélek többet, mert amúgy déltől a gép előtt ülök és már megőrülök. Szóval remélem, tetszik majd nektek az évadzáró! :) Jó olvasást!

Lots of Love, Jess ♥

*Jessica Malik*

 A térdemen doboltam és a telefonom képernyőjére meredtem. Nyolcvanhat nem fogadott hívás és tizenkilenc üzenet Louistól. Nem semmi a srác. Ezt hozta össze majdnem két nap alatt. Kicsit bűntudatom volt, amiért tegnap Fizzy szülinapi buliján is végig engem hívogatott és bombázott üzenetekkel. Az összesben bocsánatot kért és elmondta, hogy Eleanor és közte nincs semmi. Mindössze küldött neki egy SMS-t a szülinapján és a lány az óta hívogatja. Hittem neki, természetesen. Nem volt oka hazudni. Ma már csak ötször hívott, de aztán végleg feladta. Az utolsó két üzenetén agyaltam.

„Meddig játszod, hogy hidegen hagylak?”

 „Valami van kettőnk között és ezt te is tudod.”

- Írt az óta valamit? – hallottam meg Liz hangját a kipárnázott ablakpárkányomból.

Ő és Harry már egy órája itt voltak és próbáltak felvidítani. Tegnap pedig Kath volt itt velem. Ezen kívül a bátyám és a nővérem is a minap egész nap a szobámban ültek. Értékeltem, hogy velem foglalkoztak, de lelkiismeret furdalásom volt, hogy minden idejüket rám pazarolták. Harry és Liz randizni akartak ma, de miután Kath beszélt Lizával lefújták és most itt ülnek az ablakomban és bámulják a nyomorult fejemet.

- Tényleg nem kellett volna miattam lefújnotok a randitokat – néztem fel rájuk miközben lezártam a telefonomat és arrébb dobtam a takarómon.

Végig feküdtem az ágyon és a támlájának támaszkodva az ablakomban ülő legjobb barátaimat néztem. Liz Harry mellkasának dőlve nézett vissza rám. A tekintetem megállapodott az összekulcsolt kezükön.

- Ti jártok? – ültem feljebb kikerekedett szemekkel. Liz elpirulva lehajtotta a fejét, Harrynek pedig egy hatalmas vigyor terült el az arcán és bólintott – Mégis mikor akartátok ezt közölni velem? – kérdeztem felháborodottan.

- Higgadj le királylány – nevetett fel Harry.

- Mióta? – fontam össze a kezemet a mellem előtt.

- Tegnap – nézett rám újra Liz mosolyogva.

- Sokáig – vigyorogtam rájuk. Mielőtt bármit is mondhattak volna Harryre nézve folytattam – De ha megbántod, esküszöm, hogy letépem a farkadat a helyéről és a hátadba állítom – húztam össze a szemeimet fenyegetően. Harry kikerekedett szemekkel óvatosan bólintott Liz pedig csak nevetett. Örültem, hogy végre összejöttek. Jó őket boldognak látni. Remélem komoly lesz, mert mindketten teljesen odavannak egymásért.

- Írt az óta valamit? – ismételte meg Liza a nem rég feltett kérdését. Megráztam a fejemet – Egyébként igaza van. Magadnak sem vallod be, hogy mit érzel – vonta meg a vállát Liz miközben szórakozottan összemérte az ő kis kezét Harry óriási tenyerével.

- Nem ezt írta – feküdtem vissza újra az ágyamra.

- Erre utalt – pillantott rám Liz – Ismerlek drága. Te nem mersz lépni. De nem lépkedhet mindig csak ő, mert még egy lépés és véletlenül elsétálna – magyarázta Liz.

- Igazad van – húztam el a számat.

Ezután csendben voltunk. Ő és Harry hagytak gondolkodni. Én pedig csak meredten bámultam magam elé és kattogott az agyam. Amikor először találkoztunk még csak nem is volt az esetem. Ott volt David és én az elején egyáltalán nem is néztem rá úgy... Aztán elvarázsolt. A humorával, a mosolyával, a beszólásaival, mindenével. Kár tagadni, volt benne valami. Valami, ami tetszett ugyanakkor meg is ijedtem tőle. Érveket kerestem ellene és érte. Ellene sokkal több volt, mint érte. De az a pár darab, ami mellette döntött eltüntette a sok ellenérvet. Mert az egyik az volt, hogy beleestem. Igen, elég csúnyán, de bele. Jay tegnapelőtti kisebb monológja ébresztett rá erre. Hálás voltam érte. De amikor már éppen érezhettem volna az ajkait az enyémeken az exbarátnője kezdte hívogatni én pedig teljesen szarul éreztem magam. De mindennél jobban hiányzott. Miért van az, hogy minél több a vele annál nehezebb a nélküle? Arra gondoltam milyen az illata, a mosolya, hogyan fogta meg a derekamat, mikor puszit adott, vagy megölelt, hogyan bökött meg, amikor viccelődtünk. Csak magunkat láttam. Együtt. Lehetőségem lett volna odabújni hozzá, megcsókolni. Akartam őt. Szükségem volt rá. Látni akartam, érezni az illatát és ki akartam mondani, amit érzek. Eszembe jutott, hogy csillogott a szeme, amikor rám nézett. Minden egyes lépésemet követte a tekintetével. Úgy tettem mintha nem vettem  volna észre. Pedig nagyon jól tudtam, hogy figyel, de még se szóltam egy szót sem, mert úgy éreztem ha figyel rám biztonságban vagyok és minden rendben lesz, semmi bajom nem eshet mert tudom, hogy készen áll megvédeni. Vagy amikor percekre elvesztünk egymás tekintetében. Amikor megölelt, puszit adott, becézett, vagy ha csak hozzám ért is megborzongtam és boldogság járta át minden porcikámat, mert éreztem, hogy szeret, és hogy bármit megadna azért, hogy az övé legyek. Az az érzés felbecsülhetetlen. Soha nem éreztem még csak hasonlót sem Dave iránt. Hogy is gondolhattam, hogy szerelemes vagyok belé? Ezt az érzést csak Louis tudja megadni nekem senki más. Senki nem tud úgy nézni, mosolyogni rám és ilyen érzéseket kiváltani belőlem. Úgy éreztem soha többé nem akarom elveszíteni őt. Azt hiszem, ezt az érzést hívják szerelemnek.

- Nem tudom, mi van – szólaltam meg sok idő után mire Liz és Harry rám néztek – De valamit érzek iránta – sandítottam fel a barátaimra.

- Kedveled? – húzta Harry óvatos mosolyra a száját.

- Több mint kedvelem – sóhajtottam fel. Liz felhúzta a fél szemöldökét Harry pedig kérdőn bámult rám - Beleszerettem abba az idiótába - csaptam a combomra - Szeretem őt. Őrültség, ugye? - kérdeztem hisztérikusan. 

- Még hogy őrültség? Ez kurva jó dolog te gyökér - pattant fel Liz egy hatalmas vigyorral az arcán.

- Miért nem mész és mondod el neki? - vigyorgott rám Harry is.

- Miért mondanám el? - kerekedtek ki a szemeim.

- Amiért ő is elmondta. Hahó - legyezte meg a kezét Liz az arcom előtt - Szerelmes vagy belé. Minden perc számít, amit együtt tölthettek.

- Ráadásul Louis maga alatt van. El sem tudom képzelni, mennyire boldog lesz, ha elmondod neki, mit érzel - tette hozzá Harry izgatottan.

- Ha nem mész azután, amit akarsz sosem lesz a tiéd – kezdett el bölcselkedni Liz.

- Hol van most Louis? – néztem Harryre miközben felálltam és sietősen elkezdtem a szekrényemben normális ruha után kutatni.

- Mintha azt mondta volna, hogy ma a lakásán lesz – hallottam Harry hangját. Felnyögtem és kinéztem a szekrényajtó mögül.

- Londonban? – kérdeztem szenvedős arccal. Harry nevetve bólintott – Viccelsz velem? Holnapra sem érek oda kibaszott vonattal – kezdtem el kislányosan toporzékolni.

- Miért mennél vonattal, amikor itthon van Zayn autója? Tudtommal van jogsid – ráncolta össze a szemöldökét Harry.

- Igen van. Ez egy... egy elég hosszú történet, de nem vezetek – fújtattam.

- Harry, vidd el Louishoz – utasította Liz a barátját.

- De... - Harry éppen tiltakozott volna amikor Liz megragadta az állát és egy hosszú, ámde óvatos puszit nyomott a szájára. El kellett fordítanom a fejem, mert oké, hogy iszonyú aranyosak voltak, de nekem egy kicsit kínos volt.

- Harry kérlek, vidd el Jessit Louishoz – kérte most már sokkal kedvesebben Liz miközben egy halvány mosoly jelent meg az arcán.

Úgy tűnt Harry köpni-nyelni nem tudott. Szaporán bólogatott majd az ölébe húzta Lizát és megcsókolta. Halkan nevettem miközben a ruháimmal a fürdőbe mentem.

- Harry te papucs – nevettem egy kicsit hangosabban, de a srác meg sem hallotta. Túlzottan el volt foglalva a barátnőjével.

Mosolyogva forgattam a szememet majd magamra zártam a fürdőajtót és elkezdtem rendbe hozni a hajamat. Nem akartam húzni az időt, ezért csak gyorsan kifésültem. Egy nagyon minimális sminket tettem fel, hogy Louis ne szeressen ki belőlem, amikor meglátja, hogy úgy nézek ki, mint egy zombi. Gyorsan magamra kaptam a ruháimat és szinte kitörtem a fürdőszobából. Liza és Harry szétrebbentek.

- Hát ez gyors volt – nézett végig rajtam kikerekedett szemekkel Liza, végül elmosolyodott – Csini vagy.

- Köszi – mosolyogtam barátnőmre – Induljunk Styles – húztam fel izgatottan.

- Lassíts királylány – nevetett Harry – Elköszönhetek a szerelmemtől? – kérdezte mosolyogva miközben Lizához fordult.

- Igen, de csak, mert aranyosak vagytok – biggyesztettem le a számat – Liza maradsz? – kérdeztem meg gyorsan barátnőmtől mielőtt Harry letámadná az ajkait.

- Igen, itt megvárom Harryt, hogy hazafurikázza a seggem – vigyorgott rám Liz miközben kezeit Harry nyaka köré fonta.

- Csak ne forgasd fel a házat – nevettem. Legjobb barátnőm ezt a mondatomat már nem hallhatta ugyanis Harry közelebb vonta magához és óvatosan megcsókolta. Mosolyogva megráztam a fejem és elhagytam a szobámat remélve, hogy Harrynek sikerül elszakadnia a barátnőjétől.

 ~*~

 Már több mint három órája úton voltunk. Olyan szinten untuk mindketten, hogy megbeszéltük az egész élettörténetünket. Harry már több mint fél órája Lizáról magyaráz és iszonyú édes szóval nem akarom azzal félbeszakítani, hogy már mindent tudok az összes randijukról. Nem rég Harry arról kérdezett, hogy mit szeretnék mondani Louisnak. Nem tudtam válaszolni rá. Fogalmam sem volt mit fogok mondani neki. Az ő szerelmi vallomását nem tudom felülmúlni. Amúgy sem vagyok jó ebben, soha nem csináltam még ilyet. Harry szerint ez jönni fog magától. De nem tudom ezt elhihetem-e ugyanis még ő sem vallott szerelmet senkinek. De legyen igaza. Remélem, nem fogok leblokkolni. Csak azt várom már, hogy vele lehessek, hogy megöleljen, puszit adjon vagy megcsókoljon.

Mielőtt Harryvel elindultunk volna kaptam Louistól két üzenetet, amiktől majd megszakadt a szívem.

„Lassan kezdek beletörődni, hogy teljesen jelentéktelen vagyok számodra.”

„Sajnálom, hogy nem tudsz szeretni.”

Nem válaszoltam rá, mert úgy voltam vele, hogy pár óra és már szemtől szemben is elmondhatom neki, hogy szeretem. Csak várj egy picit Lou.

- Hahó – szakított ki Harry hangja a gondolkodásból mire érdeklődve fordultam oda és hümmögtem, miszerint figyelek – Örülök, hogy végre megtisztelsz a figyelmeddel Jessica – forgatta meg a szemét Harry.

- Sajnálom Hazza. Elkalandoztam – csíptem meg az arcát vigyorogva.

- Igen azt látom. Te és Louis biztos éppen dugtatok a gondolataidban. Ne aggódj, nem sokára már nem csak ábrándozni fogsz róla – vigyorodott el Harry is. Szem forgatva karon csaptam, amire felkiáltott és nevetett – Egyébként azt mondtam, hogy pár perc és ott vagyunk – tette hozzá Harry.

Kinéztem az ablakon és már ismerősek voltak az utcák pedig még nyár elején jártam itt ugyanígy Harryvel, amikor Louis senkinek nem válaszolt a hívásaira és szétbombázta a lakását is. Akkor találkoztam először Jayjel, Lottieval és Fizzyvel. Emlékszem, hogy Jay ki volt borulva, amiért nem tudta elérni a fiát. Nekem az első csengésre felvette a telefont. Teljesen maga alatt volt azon a héten. Felfoghatatlan, hogy ez az egész miattam volt és még csak nem is tudtam róla. Hányszor elküldtem azt a bizonyos lányt melegebb éghajlatra, amiért nem foglalkozott Louis-val, miközben a srác teljesen ki volt borulva. Konkrétan saját magamat szidtam. Hogy nem vettem észre? Visszagondolva már olyan egyértelműnek tűnik. Talán csak nem akartam észrevenni.

- Itt is vagyunk - jelentette ki Harry miután leállította az autót – Nem hiszem, hogy rám szükség lesz még – nevetett Harry – Ha mégis akkor hívj!

- Rendben. Köszönöm a fuvart Hazz – mosolyogtam rá majd odahajoltam és nyomtam egy puszit az arcára.

- Szurkolok! Aztán ne legyetek túl hangosak – szólt oda még Harry miközben kiszálltam az autójából.

- Gyökér – nevettem majd becsuktam a kocsiajtót. Harry röhögve integetett majd kitolatott a parkolóból és egy pillanat alatt elhajtott.

Komótos, ráérős léptekkel közelítettem meg a panelházat. Lassan lépkedtem miközben a lépéseimet számoltam a parkolótól az ajtóig. Tizenhat. Az nem sok. Lehet, hogy elszámoltam. Újra visszalépkedtem kisebb lépésekkel. Most a szám duplája jött ki. Visszasétáltam a házhoz kicsit nagyobb léptekkel. Tizenhárom. Hát ez furcsa.

- Valami baj van? – szólított meg egy hang, amikor éppen újra visszalépkedtem volna a pakolóhoz.  Felnéztem és egy barna szemű sráccal találtam szembe magamat. Pár évvel fiatalabb lehetett nálam – Nem mersz bemenni? – nézett rám furcsán. Kissé zavarban voltam miközben felé fordultam.

- Inkább csak húzom az időt – nevettem fel kínosan.

- Értem – nevetett velem a srác is – Csak nem a lépéseidet számoltad? – vigyorodott el a parkoló felé mutatva.

- De igen – nevettem még jobban a saját magam hülyeségén – Honnan tudtad? – néztem rá újra.

- Én is szoktam – vonta meg a vállát fülig érő szájjal – Daniel Fray vagyok – nyújtotta felém a kezét.

- Mint a zongorista? – vigyorogtam rá mire mosolyogva megforgatta a szemét – Jessica Malik – fogadtam el a kezét.

- Mint Zayn Malik rokona? – most ő vigyorodott el.

- A húga vagyok – nevettem fel.

- Ohó, az nem semmi. Akkor gyanítom, hogy Tomlinsonhoz jöttél – bólogatott mindent tudóan miközben beütött pár számot a falra felszerelt kaputelefonba.

- Talált, süllyedt – vágtam rá mosolyogva. Daniel nevetve kinyitotta nekem az ajtót.

- Tudod melyik lakás a Louisé vagy kell segítenem? – pillantott rám a srác miközben beléptünk a liftbe. Megnyomtam a négyes számot ő pedig a hatosat – Szóval tudod – nevetett én pedig mosolyogva bólintottam.

- Jól ismered Louist? – néztem fel Danielre. Megrázta a fejét.

- Nem. Köszönőviszonyban vagyunk. Egyszer kétszer beszélgettünk, de csak pár mondatot. Jó arc – mosolygott Daniel.

- Az bizony – mosolyogtam. Daniel éppen kérdezett volna valamit, amikor sípolt egyet a lift jelezve, hogy megérkeztünk a negyedik emeletre – Örültem – vigyorogtam Danielre miközben kiléptem a felvonóból.

- Szintúgy. Remélem, még találkozunk – intett egyet és becsukódott előttem a lift ajtaja.

Kifújtam a levegőt és Louis ajtajához sétáltam. Megálltam előtte és egy pillanatig hezitáltam egyik lábamról a másikra állva. Vajon jó döntés ez? Mindenképpen az, hiszen szeretem. De mi van, ha megunta a visszautasításaimat? Mi van akkor, ha a mai utolsó üzenetével végleg feladta és nem kíváncsi többé rám? Abba beleőrülnék. Most, hogy bevallottam magamnak és hangosan is kimondtam mit érzek teljesen bepörögtem. Úgy éreztem, az egész lényemnek szüksége van Louis Tomlinsonra.

Minthogyha víz csobogását hallottam volna, de nem voltam benne biztos, hogy Louis lakásából jött. Vállat vontam. Kicsit erőteljesebben kopogtam be, hogy akkor is meghallja, ha éppen zuhanyozik. Egy élmény lenne, ha látnám törölközővel a derekán. Hallottam, ahogy abbamaradt a vízcsobogás ezzel egy időben pedig kinyílt az ajtó. Az állam a padlót súrolta, amikor felnéztem. Köpni, nyelni nem tudtam a meglepődöttségtől. Először azt hittem csak képzelődök és sűrűn pislogtam, hogy jól látok-e vagy esetleg ez egy rossz álom.

- Kit látnak szemeim – szólalt meg nyájas hangon Eleanor.

Nem tudtam elhinni, hogy itt állt előttem Eleanor Calder Louis lakásának ajtajában, egy szál köntösben. Ennyire nem nehéz a felfogásom szóval azonnal összeállt a kép, amikor megláttam Louist egy szál bokszerben kiszaladni a fürdőből be a hálójába. Újra Eleanorra néztem, akinek gúnyos mosoly virított az arcán. A haja tipikus „most dugtam” összevisszaságban állt. Ezek kibaszottul összefeküdtek.

- Ki az Eleanor? Mindjárt megyek – hallottam Louis aranyos hangját a hálószobából.

- Nem fontos Louis – nyávogott vissza Eleanor.

Csak ott álltam előtte és legszívesebben elástam volna magamat. Louis végig hazudott? Csak szédített? Mi ez az egész? Miért feküdt le az exével ha állítólag engem szeret? A fejemben kérdések ezrei cikáztak. A könnyimet próbáltam visszafojtani. Nem volt szükség arra, hogy Eleanor előtt bőgjem el magam. Összeszedtem magamat és Eleanor szemébe néztem. Felhúzta a fél szemöldökét és lenézően elvigyorodott. Ekkor jelent meg Louis Eleanor háta mögött immár felöltözve. Kitágult szemekkel nézett rám.

- Jess? – a szemében zavartság tükröződött. Egyikünk sem igazán tudta mi történik – Te... Hogy...? Mi...? – rázta meg a fejét és újra rám meredt mintha csak képzelődne.

- Beszélni szerettem volna veled. De úgy látom nem alkalmas – mértem végig újra Eleanort. Tekintetem megállapodott önelégült vigyorán. Remegtem az idegességtől – Sőt igazából már egyáltalán nem alkalmas – magamra erőltettem egy mosolyt és elfordulva a lift felé sétáltam, hogy ne lássák, hogy a szemem megtelt könnyekkel. Louis utánam szólt és elindult felém, de én folyamatosan a lift gombját nyomogattam.

- Csukódj már be, bazdmeg – suttogtam magam elé miközben remegő ujjaim újra és újra megnyomták a gombot. Pont, amikor Louis a lift elé ért becsukódott az ajtó én pedig megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt.

Kibaszottul fájt. Újra csalódtam. Pedig annyira bíztam Louisba. Elhittem, hogy teljes szívéből szeret. Hittem neki. Hiszen szenvedett. Vagy nagyon jó színész vagy nem tudom, de ez így nem stimmel. Utat engedtem a könnyimnek és megállítottam a liftet miközben kikerestem Harryt a névjegyzékemből és a fülemhez emeltem a telefont. Mégis szükségem van rá, szóval remélem még nincs olyan messze.

- Na, mi újság királylány? – kérdezte Harry vidám hangon. Amikor meghallotta, ahogy felzokogtam kissé ijedten szólt bele újra a telefonba – Jess?

- Harry vissza tudsz jönni? – kérdeztem sírva.

- Öt perc – kocsiajtó csapódást hallottam – Megöllek Toml... – halványan hallottam Harry hangját mielőtt kinyomta a telefont.

Újra elindítottam a liftet, ami egy pillanat alatt a földszintre érkezett. Az ajtó lassan kinyitódott és egy ideges Louisval találtam szembe magamat. A hajába túrt és azonnal rám nézett. Gyorsan letöröltem a könnyeimet és próbáltam sietősen elfutni mellette, de elkapta a csuklómat és visszahúzott.

- Engedj el Louis – kezdtem el a kezemet rángatni de Louisnak esze ágában sem volt elereszteni.

- Miről szerettél volna beszélni? – kérdezte tekintetét az enyémbe fúrva.

- Nem fontos – kaptam el a pillantásomat mielőtt még jobban elgyengülhetnék.

- Ha nem lenne fontos nem utaztál volna idáig több mint három órát – sóhajtott fel Louis. Folyamatosan próbálta elkapni a pillantásomat, de én álltam a sarat és nem néztem rá.

- Már nem fontos. Az volt. Már nem – vontam meg a vállamat miközben próbáltam lenyelni a torkomban lévő gombócot, ami jelezte, hogy mindjárt eltörik a mécses.

- Tessék? Ugye nem arról van szó, hogy... Bassza meg – Louisra néztem, aki a liftet bámulta mögöttem falfehér arccal. Persze, hogy rájött miért jöttem ide. Nem volt nehéz kitalálni – Eleanor... Ő nem... Kérlek, had magyarázzam meg – összekulcsolta kezeinket, de én kirántottam tenyeremet az övéből.

- Nem érdekel Louis – néztem rá végre. Szemei teli voltak könnyekkel és fájdalommal.

- Kérlek Jess. Könyörgöm – fakadt ki hirtelen. A könnyei potyogni kezdtek egy pillanattal később pedig én is sírni kezdtem a látványára.

- Nem akarom Louis. Nem akarok tőled most már semmit – ráztam meg a fejemet sírva. Louis hátradőlt a falhoz és a tenyerébe temette az arcát úgy folytatta a zokogást. Láttam már sírni, de ez túltett mindenen – Harry kint vár – motyogtam és elfordulva tőle elindultam az ajtó felé. Körbenéztem a parkolóban, de Harry autójának még nyoma sem volt.

- Ne menj el – hallottam meg Louis erőtlen hangját a hátam mögül. Megtorpantam és visszafordultam hozzá.

- Mi értelme maradnom? Mit szeretnél? – sóhajtottam fel miközben századszorra is letöröltem a könnyeimet.

- Téged – motyogta a szemembe nézve.

- Nekem nem úgy tűnik Louis – pillantottam az erkélye felé ahol Eleanor állt és éppen igazgatta magán Louis fekete köntösét. Miután befejezte a korlátra könyökölt és mintha csak egy moziban ülne kíváncsian bámult minket – Én tényleg azt hittem, hogy fontos vagyok... – ráztam meg a fejemet hitetlenül. A számat harapdáltam miközben hangtalanul sírtam.

- Fontosabb vagy mindennél. Érted? Mindennél – emelte ki a szót Louis. Már fogalmam sem volt, hogy hihetek-e neki ezért megráztam a fejemet.

- Miért hittem azt, hogy más vagy? – suttogtam újra a könnyeimmel küszködve. Abban a pillanatban állt be Harry a parkolóba és kipattant a kocsiból, amikor meglátta, hogy mindketten sírunk.

- Ez iszonyat gáz – hallottam meg az erkélyről Eleanor undorodó hangját. Harry kitágult szemekkel nézett fel a lányra, aki odaintett neki – Hello Harry. Te is szeretnél csatlakozni a bőgőmasinákhoz? – kérdezte vigyorogva.

- Hogy esnél bele a rózsabokorba, te rohadt ribanc – mormogtam, de szerintem mindenki meghallotta. Eleanor szórakozottan felnevetett.

- Eleanor öltözz fel és menj el a lakásomból – fújta ki a levegőt Louis szaggatottan.

- Oké, bébi – vonta meg a vállát Eleanor és eltűnt az erkélyről. A becenév hallatára automatikusan kirázott a hideg.

- Mi a fasz? – csattant fel Harry Louisra nézve, aki lehajtotta a fejét - Menjünk Jess – érintette meg a karomat.

- Harry. Haver. Kérlek. Csak kérlek, hogy ülj be az átkozott autódba és várj egy pillanatot – sóhajtott egy nagyot frusztráltan Louis. Nem akartam, hogy miattam veszekedjenek ezért Harryre nézve bólintottam.

- Biztos? – kérdezett vissza utoljára Harry. Újabbat bólintottam megerősítésképp. Harry a kocsijához sétált és beült Louis pedig azonnal beszélni kezdett.

- Ez az egész egy hülyeség – kezdte Louis a szemeimbe nézve – Kurvára nem érzek semmit Eleanor iránt. Felköszöntöttem a szülinapján mint ahogy már leírtam neked az óta pedig hívogat és irkál. Most pedig megjelent itt csuromvizesen, hogy had zuhanyozzon le, mert elázott és mi... Igen, lefeküdtünk de... – nem akartam tovább hallani. Lefeküdtek. Ennyi pont elég volt.

- Ne Louis. Kérlek, ne folytasd. Nem tudom ezt hallgatni – ráztam a fejemet miközben újra potyogni kezdtek a könnyeim.

- Csak azt akarom, hogy tudd, hogy nagyon szeretlek. Mindennél és mindenkinél jobban. Te vagy az életem és nem akarlak elveszíteni. Kérlek kicsim – suttogta Louis a szemembe bámulva. Ahogy kimondta, hogy „kicsim” a lábaim elgyengültek és meg kellett támaszkodnom a mellettem lévő falban, hogy ne essek össze. Imádom, amikor így hív. Amikor úgy éreztem a lábam újra visszaszerezte az erejét eltoltam magam a faltól és újra Louisra néztem.

- Most már nem tudom, hogy hihetek-e neked Louis vagy megbízhatok-e benned. Csak azt kértem, hogy várj, ameddig összeszedem magam. Úgy tűnik, nem tudsz – Louis éppen tiltakozott volna, de én folytattam – Nem te vagy az első, aki nem tud rám várni – tettem hozzá halkan. Nem hasonlítottam Louist Davehez, mert ég és föld. De ez volt az igazság. Egyikőjük sem várt rám.

- Tudok rád várni. Csak... – Louis megszakította a mondatot és sóhajtott, amikor megráztam a fejemet miszerint nem akarom hallani. Ekkor jött ki az ajtón Eleanor és megállt Louis mellett.

- Ez azért mindkettőnknek jól esett nem gondolod bébi? – simította meg Louis karját Eleanor. Nem bírtam ezt nézni így inkább a falat bámultam. A szemem sarkából láttam, ahogy Louis arrébb lépett Eleanor érintésétől. Nem foglalkozott a lánnyal, hanem újra hozzám kezdett beszélni.

- Szeretlek. Nagyon szeretlek – ismételgette Louis folyamatosan.

Egy ideig bámultam a gyönyörű kék szemekbe végül sóhajtottam egy hatalmasat és megfordulva Harry kocsija felé vettem az irányt.

- Mindketten tudjuk, hogy ennek még nincs vége. Mindig megtaláljuk egymást, újra mert Isten is azt akarja, hogy mi ketten együtt legyünk – hallottam meg Louis hangját hirtelen a hátam mögül, amitől megtorpantam. Hátra fordultam és ránéztem.

- Na, elmész te a faszomba – csattantam fel Louisra nézve. Tudtam, hogy igaza van ezért is borultam ki – Felejts el Louis – még kimondani is szörnyű volt ezeket a szavakat, és ahogy Louisra néztem szinte láttam a szemeiben, ahogy teljesen összetöröm ezzel az egy mondatommal. Kicsordultak a könnyei és könyörgő tekintettel nézett rám.

- Nem érted, hogy nem tudlak elfelejteni? Mindig te jársz az eszembe és megőrülök ettől az egész dologtól. Mondhatod, hogy felejtselek el vagy keressek egy másik lányt, de ha valaha, az életben felkelti az érdeklődésemet valaki más, soha nem fogom úgy szeretni, mint téged – tárta szét a kezeit Louis.

A szívem eszeveszettül dobogott és potyogtak a könnyeim a szavaira. Ahogy néztem a tőlem pár méterre álló srácot, aki nem szégyellte, hogy sír miattam csak egy mondat járt folyamatosan a fejemben, amit anya az eszembe vésett még kislány koromban: „Ha egy lány sír egy fiú után tényleg szereti őt, de ha egy fiú sír egy lány után, soha többé nem fog így szeretni más lányt.” Ez valóban így volt, de amit Louis tett az eszméletlenül fájt. Nem tudott várni rám, és ha most nem tudott, később sem tud majd.

- Még találkozunk Louis – mosolyodtam el halványan könnyes szemekkel.

Louis összeszorította a száját ezzel egyértelműen megmutatva, hogy a zokogását próbálja visszatartani. Én is ugyanebben az állapotban voltam. Louis a fejét rázta, mint aki nem akarja elhinni, hogy elmegyek. Vettem egy mély levegőt és azt hiszem meghoztam életem legnehezebb döntését... Elsétáltam. Rájöttem, hogy egyetlen dolog nehezebb annál, hogy itt hagyjam. Az hogy ne nézzek vissza. Nem szerettem volna. De Eleanor úgy döntött még egyszer belém tipor.

- Úgy látszik nem igazán vagy elég a férfiaknak Jessica – szólt utánam Eleanor miközben kinyitottam Harry autójának ajtaját. Louis dühösen mondott neki valamit, amire képtelen voltam figyelni. Megálltam a mozdulatomban és a lány felé fordultam. Önelégülten felnevetett, amikor meglátta könnyekkel teli tekintetemet.

Ó igen nevess csak te ribanc, de egy szép napon úgyis kitépem a hajad – szólalt meg a fejemben egy kis hang, amin majdnem felkuncogtam. De volt számára egy sokkal igazabb és ütősebb válaszom.

- Egy valamit jegyezz meg Eleanor Calder – kezdtem mire Eleanor kíváncsian felhúzta szépen ívelt szemöldökét – Téged kúr, engem szeret. Megéri ez neked? – erőltettem magamra egy gúnyos mosolyt, ami az állapotomhoz képest elég jól sikerülhetett ugyanis Eleanornak elsötétült a tekintete és majd megölt a pillantásával.

Beültem Harry mellé az autóba és becsuktam az ajtót. Kinéztem a szélvédőn és figyeltem, ahogy Louis mond valamit Eleanornak aki idegesen válaszolt neki majd eltűnt a panelház oldalánál. Louis leült a földre, felhúzta a lábait, átkarolta kezével és állát a térdén pihentette miközben az autót nézte. Idegesen letörölte a könnyeit, de teljesen mindegy volt, hiszen jöttek helyette újak.

- Induljunk Harry – sóhajtottam halkan. Harry azonnal sebességbe tette az autót és lassan kitolatott a parkolóból egyenesen az útra.

Majd megszakadt a szívem, amikor utoljára rápillantottam Louisra, aki a hideg betonon ülve zokogott. Nem hittem el ezt az egészet. Pont akkor, amikor minden jól alakulhatott volna. Nem foghattam az egészet Louisra, amikor én is hibás voltam. Én megvárattam, ő viszont nem tudott várni. Annyira fájt, mint még soha semmi. Az, amit akkor éreztem amikor Dave megcsalt semmi volt ehhez a fájdalomhoz képest. Úgy éreztem ez a mélypont és nem bírom tovább. Miért pont velem történik ez? Csak szeretnék véget vetni végre a fájdalomnak és boldog lenni egy sráccal. Egy sráccal, aki szeret, akinek én vagyok az egyetlen, aki soha nem akar elhagyni. Louis Tomlinsonnal.

~*~

  Ahogy próbáltam kinyitni a szemeimet elképesztően égett és fájt mintha teljesen száraz lett volna. Valószínűleg az is volt a sok sírástól. Körbenéztem a szobámban és próbáltam visszaemlékezni, hogy kerültem ide. Hirtelen valaki meglökte a karomat én pedig lenéztem a mellettem békésen alvó Lizára. Szuszogásokat hallottam az ágy másik oldala felől. Kath aludt az ágyam mellett félig lehúzva magával a földre a takarónkat. Szegényt lelökhettem az ágyról vagy leesett. Megdörzsöltem égő szemeimet és a velem szemben lévő tükrös szekrényre néztem, amit azonnal meg is bántam. A szemeim fel voltak dagadva az arcom püffedt volt. Megint úgy néztem ki, mint egy mosott szar vagy még rosszabbul. Felsóhajtottam és lehajoltam Kathez az ágy mellé. Óvatosan meglökdöstem a karját, amire felnyögött és lassan kinyitotta a szemeit.

- Kath gyere fel az ágyra – suttogtam neki. Barátnőm nagy nehezen összeszedte magát és feltápászkodott majd ledobta magát a helyemre, amikor felálltam az ágyról.

- Jól vagy? – suttogta miközben Lizát betakarta.

- Igen – erőltettem magamra egy mosolyt.

- Tudom, hogy nem vagy jól – fúrta a fejét a párnába – Mindjárt felkelek hozzád egy perc.

- Kath aludj tovább! Komolyan – utasítottam határozottan.

- Rendben – sóhajtott fel – Menj le és nyugtasd meg Zaynt mert már legalább hatszor ült be a kocsijába, hogy elmenjen Londonba kiverni a szart Louisból – motyogta Kath majd magára húzta a takarót és lehunyta a szemét.

Sietősen kislisszoltam a szobámból otthagyva két legjobb barátnőmet. A folyosóra kilépve a faliórára néztem, ami reggel tíz órát mutatott. Szóval több, mint tizenöt órát aludtam. Nem semmi teljesítmény. Bár nem is csodálom. A sírás mindig lefáraszt. Beléptem a fürdőbe és anélkül, hogy a tükörbe néztem volna gyorsan fogat mostam és ki is menekültem. Levágtáztam a lépcsőn és a tekintetem azonnal megállapodott a bátyámon, aki a kanapén ülve bámulta a tévét miközben ujjaival a térdén dobolt. Ez nála az idegesség jele.

- Jó reggelt – motyogtam miközben a kanapé felé lépkedtem. Zayn azonnal felém kapta a tekintetét és szomorúan elmosolyodott.

- Jó reggelt húgi – köszönt miközben kitárta a karját. Leültem mellé a kanapéra ő pedig azonnal átölte fél karjával a vállamat és magához húzott.  Átkaroltam a derekát és arcomat a nyakába fúrtam. Zayn a karomat simogatta.

- Többiek? – kérdeztem felnézve bátyámra.

- Anyáék és a lányok ott maradtak még én viszont hazajöttem mikor hívott Harry, hogy mi történt – válaszolt. Lesütöttem a szememet és felsóhajtottam.

- Nem kellett volna ott hagynod a bulit miattam – néztem rá bűnbánóan.

- Viccelsz? Dehogynem. Legszívesebben megölném Louist most. Hogy képzelte? – kezdte feljebb emelni a hangját dühösen.

- Nem vagyunk együtt Zayn – vontam meg a vállamat. Próbáltam nemtörődöm stílust magamra erőltetni.

- Tényleg szereted? – suttogta Zayn. Bólintottam ő pedig felsóhajtott és még közelebb vont magához.

Egy darabig mindketten a gondolatainkba voltunk merülve és a lenémított tévét bámultuk, amiben éppen egy televíziós vásárlás zajlott.

- Jó reggelt – hallottam meg egy rekedtes hangot.

Harry a lépcsőn állt bokszerben, kócos hajjal és aranyosan a szemét törölgette. Zayn és én köszöntünk neki ő pedig ledobta magát a kanapéra és aggódva nézett rám. Halvány mosolyt erőltettem magamra ő pedig felsóhajtott és megpaskolta a lábfejemet, amire kuncogtam. Halk lépéseket hallottam a lépcső felől és megjelent Liza. Kis lábai halkan csattogtak a padlón miközben rámosolygott Harryre, aki folyamatosan vigyorogva bámulta.

- Mi újság? – kérdezte Liza miközben beült Harry elé, aki átkarolta és belepuszilt a hajába. A kérdés egyenesen felém érkezett ugyanis Liz meredten bámult rám.

- Jól vagyok skacok – forgattam meg a szememet – Az emberek mennek. Ebbe bele kell törődni, ha fáj akkor is. Ha kibaszottul fáj, akkor is – motyogtam magam elé meredve miközben éreztem, hogy a szemeim újra megtelnek könnyekkel – Ilyen az élet. Vagyis hát... hm. Ez van. Szar de ez van. Nem érdekel – vontam meg a vállamat miközben letöröltem a kiszabadult könnycseppjeimet – Csak az a baj hogy olyan hatással van rám, amitől megijedek.

- Ez nem múlik el attól, hogy úgy döntesz, hogy nem érdekel – sóhajtott fel Liza – A nehéz időszakokat egyszerűen túl kell élni. A rossz után mindig jó jön – tette hozzá.

- Mekkora sablon szöveg – nevettem fel szárazon. Liza a szemét forgatta.

- El kell őt felejtened – motyogta Zayn mellettem.

- De nem akarom – kezdtem el újra szipogni – Nem bírom nélküle és azt sem akarom, hogy köze legyen máshoz vagy mással legyen. Nem akarom, hogy mást öleljen meg, és nem akarom, hogy másról gondolja, hogy mennyire szép, nem akarom, hogy mást becézzen, úgy ahogy engem. Nem akarom, hogy más tetsszen neki, azt meg végképp nem akarom, hogy mást szeressen – a kisebb monológom végére sikerült elsírnom magam, aminek hatására Zayn közelebb húzott magához – Kurva nehéz, amikor egy idiótába vagy szerelmes.

- Mit akarsz most tenni? – kérdezte Kath, aki fogalmam sincs, hogy került ide.

Mit akarok most? Egy kicsi távolságot. Távol akarok lenni minden szarságtól. Szükségem van Louisra, de kell egy kis távolság, hogy átgondoljam ezt az egészet. Eddig is csak ezt csináltam. Átgondoltam és meg is lett az eredménye. De így legalább rájöttem, hogy Louis könnyen megcsalna és én nem akartam ennél jobban összetörni. Talán sikerül őt elfelejtenem és neki is engem. Ez lenne a legjobb megoldás.

- Elmegyek – sóhajtottam fel. Mindenki kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Tessék? Elmész? Hova? – ocsúdott fel először a bátyám.

- Los Angelesbe – vontam meg a vállamat.

- Nem mész te sehova – rázta meg a fejét Liza.

- Ezt te sem gondoltad komolyan – nézett rám meglepődve Harry.

- Mégis hogy mennél már Los Angelesbe? – csattant fel Kath.

Mindannyian hevesen tiltakozni kezdtek én viszont már biztos voltam a döntésemben. Megyek Los Angelesbe.

*Louis Tomlinson*

 Napok óta nem csinálok mást, csak ülök az új kanapémon és tévét nézek. Próbálok tévét nézni. A gondolataim mindig Jess felé terelődnek. Nem tudom kiűzni őt a gondolataimból. Folyton az arca jut eszembe, amikor megláttam az ajtómban. Fájdalom, zavarodottság és csalódottság egyvelege látszott rajta. Legszívesebben megöltem volna magamat, azért amit tettem vele. Három napig hívogattam és ezer meg egy üzenetet írtam neki, amikben elmondtam, hogy miért tettem azt, amit. Valószínűleg egyet sem olvasott el. El akartam menni hozzájuk, de mielőtt akármit is tehettem volna Zayn felhívott, jól lebaszott, megparancsolta, hogy ne keressem a húgát aztán világosan megmondta, hogy ha beteszem a lábamat Bradfordba megfojt. Képes lenne rá, úgyhogy inkább nem próbálkoztam viszont továbbra is hívogattam Jessit egészen ma reggelig. A monoton női hang bárhogy is próbálkoztam ugyanazt ismételgette: a szám nem létezik. Megváltoztatta a telefonszámát csak azért, hogy ne tudjam elérni. Alig bírtam elhinni. A legdurvább pedig az, hogy kurvára megérdemeltem. Most pedig a kezemben forgatom a borítékot, amit a postás srácnak személyesen kellett kézbesítenie nekem.

„Louis Tomlinson”

Mindössze ennyi van a boríték közepére írva gyönyörű, dőlt betűkkel. A számat beharapva bámultam a borítékot végül frusztráltan kifújtam a levegőt és óvatosan felbontottam. Egy fénykép és egy félbehajtott lap volt a borítékban. 

 Felsóhajtottam, amikor megláttam a képet, ami még valamikor Hawaii-on készülhetett egy fannal, aki jól láthatóan le volt vágva róla. Fájdalmasan elmosolyodtam és óvatosan, mintha csak porcelánból lenne félretettem a képet és szétnyitottam a félbe hajtott lapot.

„Drága Lou!

 Elég béna levelet írni 2013-ban, de jobbnak láttam így elbúcsúzni, mint szóban. Azt hiszem, ha megláttalak volna soha nem tudtam volna elmenni többé. Igen, jól olvastad. Elmegyek. Mikor ezt olvasod én már valószínűleg a repülőn ülök. Nem mondom el hová megyek, mert tudom, hogy képes lennél utánam jönni és most ez az, amit a legkevésbé szeretnék. Csak azt akarom, hogy tudd, hogy nem haragszom rád végül is nincs okom rá, nem vagyunk együtt. Inkább csak fájt. Hiszen végig hittem neked és boldog voltam a dolgoktól, amiket mondtál nekem. Ráadásul nem adtad fel és ezzel elérted, hogy beléd essek. Kár, hogy végül nem bírtál pár órát várni ameddig oda értem hozzád. Mikor volt lehetőségem nem éltem vele. Amikor éltem volna vele már nem volt. Mindegy. Megtörtént.
Elmegyek pár hétre, hónapra vagy évre. Nem tudom még mennyi időre. Találtam egy elég jó munkát és alig várom, hogy ott dolgozhassak. Mielőtt elkezdenél aggodalmaskodni, nem leszek egyedül egy teljesen új helyen. Egy unokatestvéremhez költözök, szóval megleszek.
Zayn miatt ne aggódj, lerendeztem.
Fogalmad sincs, hogy mennyire fogsz hiányozni, de azt hiszem, ez a távolság segít mindkettőnknek elfelejteni a másikat, ha nem is teljesen. Kár, hogy végül elérted, hogy teljesen beléd habarodjak. Így nehezebb lesz. Remélem, találsz egy lányt, aki boldoggá tesz Louis. Szeretnélek nagyon, nagyon boldognak látni, amikor újra találkozunk, rendben? Fontos nekem a boldogságod.
Csak hogy tudd, te már örökre beírtad magadat én kis történelmembe. Méghozzá mint egyik legfontosabb személy.
Vigyázz magadra Lou és kérlek, legyél nagyon boldog!
U.i.: „Ha valaha, az életben felkelti az érdeklődésemet valaki más, soha nem fogom úgy szeretni, mint téged.”

Szeretlek
Xx, Jess.”

Zokogtam és abban a pillanatban mindennél jobban gyűlöltem magamat. Elmegy. Szeret engem és elmegy. Ezt soha az életben nem fogom tudni megemészteni.

Folytatása következik...

*~29. fejezet - Nem randi~*

Helló cicabogárkáim! :D Itt is lennék az új résszel, ahogy a csoportban ígértem. Azt, hogy ma befejeztem a részt, a legjobb barátnőmnek köszönjétek, ugyanis ma van a szülinapja és az ő kedvéért siettem vele. Szóval boldog szülinapot Simi! ♥

Nagyon hosszú lett ez a rész és valószínűleg a következő is valószínűleg az lesz mivel ÉVADZÁRÓ! Alig várom, hogy írhassam. *-*

Kaptam egy iszonyatosan jó trailert az egyik kedves olvasómtól, amit hamarosan ki fogok a blogra is tenni. Addig is ezen a linken nézhetitek meg.:) Köszönöm szépen Évi! ♥

Nos, ehhez a részhez nem szeretnék sokat hozzáfűzni, mindössze annyi, hogy nagyon fontos nekem.

Köszönöm a biztató kommenteket, pipákat és a sok oldalmegjelenítést, amivel mindig megleptek. Túl vagyunk a 30000-en is. KÖSZÖNÖM!!!!! ♥♥♥

Továbbra is várom a véleményeteket! Jó olvasást! :3

Lots of Love, Jess ♥

 

*Jessica Malik*

 A szobámban pityeregve nézegettem a Dave-vel közös képeinket. Nagyon nem kellett volna ezt tennem, de nem bírtam elviselni a hiányt, amit éreztem. Nem ő hiányzott. Egy kicsit sem. A vele töltött idő és az emlékek hiányoztak. Már kezdett múlni az érzés az idő elteltével és az is segített, hogy itthon voltam a családommal.

Több mint öt hete utaztunk haza Hawaiiról. Az utolsó éjszakámat Katherinnel töltöttem. Szerettem volna Louis-val lenni, de így is túlzottan félre értette a helyzetünket. Szerencsére megértett és tolerálta, hogy a barátnőmmel akarok lenni. Lizán, Kathen, Perrie-n és Zaynen kívül nem találkoztam semelyik sráccal és a két lánnyal sem.  Mind többször is felhívtak az elmúlt időben és jó sokáig beszélgettem velük, de azt hiszem Louis az egyetlen, akivel folyamatosan tartom a kapcsolatot. Egy héten minimum háromszor mindenképpen felhív és legalább öt percet beszélünk, hogyha pedig mindkettőnk nagyon ráér, akkor skypeolunk. Elképesztő hogy mennyire meg tud vigasztalni.

Az egész családomat hatalmas meglepetés érte, amikor elmondtam nekik, hogy szakítottam Dave-vel. Elmeséltem mi történt, így az exem közutálat tárgya lett a házban. Anyáék és a lányok sem nagyon faggattak inkább hagyták, hogy akkor beszéljek róla, amikor kedvem tartotta. Doniyának és anyának mindent elmondtam. Velük mindig is megosztottam mindent ezért most is. Nagyon sokat segítettek és felvidítottak. Amikor a családom valamelyik tagja velem volt nem is gondoltam Dave-re. Teljesen elfelejtették velem és ezért iszonyúan hálás vagyok nekik.

Nem sok minden történt az utóbbi pár hétben inkább az esemény volt sok. Szülinapok, a srácok új klipje, megszületett Niall bátyának kisfia (aki egyébként iszonyat aranyos, Niall legalább ezer képet küldött róla) és pár nap múlva debütál a fiúk első filmje, aminek a premierjére egyébként én is hivatalos vagyok. Zayn azon felül, hogy egész végig itthon volt szinte mindenhová magával vitt és én nem tudtam eldönteni, hogy csak próbálja elterelni a figyelmemet Daveről, vagy be akarja pótolni a külön töltött éveket, esetleg mindkettő. Mindegy melyik, azt hiszem, a kapcsolatunk kezd visszafordulni a régi kerékvágásba, ami hatalmas boldogsággal tölt el. Zaynnel bulit szerveztünk Perrienek és Waliyhának is, aminek hatalmas sikere volt. Már az alatt a két nap alatt jobban összekovácsolódtunk amikor Perrie buliját intéztük, a többi pedig csak ráadás volt. Zayn hívott magával Londonba, hogy én is velük ünnepelhessem az évfordulójukat a srácokkal, de nem akartam abban a városban lenni. Meg is kaptam a számonkérést a fiúktól, főleg Louis-tól.

Apropó Louis. Attól függetlenül, hogy iszonyat sokat beszélünk egymással, nagyon hiányzik. Amikor ő mondja ezt nekem, hallgatok, mint a sír és megtartom magamban. Louis viszont szerencsére megnyílik, és folyamatosan azt mondogatja, hogy beleőrül a hiányomba és nem elég neki, ha így beszélgetünk, mert látni akar teljes életnagyságban. Pedig most jobb, ha így nem lát. Nem régen volt Lottie szülinapja. Felhívtam és felköszöntöttem.. Sokáig beszélgettem vele és elújságolta, hogy olyan, mintha a házban lennék velük, ugyanis Louis a nap minden percében mond rólam valamit. Azt mondta, hogy többször is el akart indulni Bradfordba az éjszaka közepén hozzám. Meglepődve hallgattam a történeteket és ettől nekem is csak egyre jobban hiányzott Louis és azt hiszem a többi srác is.

Harry volt a másik, akivel hetente beszéltem és pár naponta írt. Ő és Liz azóta is randizgatnak, és elég jól megvannak. Liz állandóan azt mondogatja nekem, hogy még csak ismerkednek, és azért nem engedi, hogy megcsókolja Harry, mert ezt most nagyon nem akarja elrontani viszont most az egyszer tényleg szerelmes, amit én és Kath is látunk rajta. Nagyon örülök, hogy boldog és remélem, hamarosan abba hagyják az „ismerkedést” és belevágnak a kapcsolatba. Liz kicsit meg van ijedve, mert már így is rajta csámcsog mindenki. Kathnek és nekem viszont sikerül észhez térítenünk, amikor elbizonytalanodik. Nem hátrálhat meg emiatt. Ha Harryvel akar lenni, ez vele jár. Már pedig nagyon szeretne Harryvel lenni.

Észre sem vettem, hogy a gondolataim elkalandoztak és már nem is nézegettem a képeket.

- Tudtam, hogy valamit kihagytunk – szólalt meg Zayn az ajtómból. Felnéztem rá ő pedig átszelte a szobát és kivette a kezemből a képeket – Ezeket beleteszem egy borítékba és elrakom a többihez – jelentette ki.

Miután hazaértünk Zayn, Doniya és én összeszedtük itthonról az összes dolgot, amit Dave-től kaptam, vagy vele kapcsolatos és Zayn elrakta őket valahová ahol állítása szerint biztonságban vannak, és sosem találom meg. Ezen kívül kiköltöztem a házamból ahol igazából csak kicsivel több, mint két évet éltem. Mindenki szerint jó döntés volt, hogy haza költöztem és rájöttem, hogy igazuk volt anyáéknak, amikor folyton balhéztak velem mielőtt elköltöztem. Nekem még itthon van a helyem. Hiszen még Doniya is itt lakik és igazából Zayn is itt él attól függetlenül, hogy keveset van itthon.

- Itt vagy? – legyezte meg a kezét az arcom előtt Zayn. Feleszméltem és bólintottam.

- Többiek? – érdeklődtem.

- Safaa anyáéknak könyörög, hogy menjünk moziba, Waliyha egy barátnőjénél, Doniya a nappaliban – hadarta le.

- Menjünk le – pattantam fel és a háta mögé álltam majd ráugrottam – Indulj bratyókám – Zayn megfogta a combomat és kuncogva szó szerint levágtázott a lépcsőn majd ledobott a kanapéra a tévét bámuló Doniya mellé, aki megijedt a hirtelen becsapódásomtól. Zaynnel szakadtunk a nevetéstől.

- Minek is jöttetek haza? – ráncolta össze a szemöldökét kérdőn. A szája sarkában mosoly bujkált.

- Tudjuk, hogy igazából nagyon szeretsz minket – vigyorodtam el és elterültem a kanapén így a lábam az ölébe került. Ledobta a lábaimat magáról és elkezdett hányást imitálni, amitől én és Zayn még hangosabban nevettünk.

- Máskor elmegyünk Safaa. Ma nem – hallottam meg apa hangját a konyha felől majd megjelent ő is nyomában a húgommal, aki kitartóan könyörgött. Apa leült a fotelbe Safaa pedig elé állt.

- De apa én most szeretnék – pityeredett el a húgom – Légyszi – tette hozzá lebiggyesztett ajkakkal. Megesett rajta a szívem olyan aranyos volt és az ölembe húztam.

- Menjünk már el – pusziltam bele a húgom hajába. Felém fordult és a nyakamba temetve az arcát pityergett.

- Hé, húgi majd mi hárman elviszünk – vetette fel az ötletet Zayn mellettem. Safaa ránézett majd rám. Bólintottam ő pedig Doniyára pillantott, aki rámosolygott. Safaa boldogan megölelt minket és elszaladt Doniya laptopjáért, hogy együtt megnézhessék, mit adnak ma a moziban.

Hallottam, ahogy az emeleten hangosan felcsendül Bruno Mars Just The Way You Are-ja, ami a kedvenc dalommá vált ugyanis nagyon jó emlék kötött a számhoz.

- Louis hív – jelentette be szinte egyszerre apa, Doniya és Zayn. Anya is kikiabált a konyhából én pedig nevetve felszaladtam az emeletre. Rákattantam arra, hogy mindenkinek, aki a névjegyzékemben szerepel külön csengőhangot állítottam be. Louis elég sokszor hív így a családom rögtön tudja, hogy ki keres, amikor megszólal ez a zene.

- Jess Louis hív – adta át a telefonomat Safaa, amire vigyorogva megköszöntem ő pedig leszaladt a lépcsőn Doniya laptopjával a kezében.

- Szia Lou – vettem fel a telefont mosolyogva miközben becsuktam magam után az ajtót a szobámban.

- Szép napot szépségem – köszönt a vonal másik végén Louis. A hangjától, mint mindig most is szabályszerűen elolvadtam ehhez pedig még érkezett a becenév is, amitől azt hittem dobok egy hátast. Jobbnak láttam leülni az ágyamra mielőtt elájulok.

- Mi újság? – érdeklődtem.

- Igazából azért hívtalak, hogy szóljak, kettőre ott vagyok a házatok előtt – jelentette ki Louis minden kertelés nélkül. Kikerekedett szemekkel bámultam a falat.

- Tessék? – kérdeztem vissza.

- Jól hallottad kincsem. Mindjárt indulok. Nagyon sokáig vártam, de nem bírom tovább – sóhajtott fel.  Szélesen elmosolyodtam és boldogság töltött el.

- És mit csinálunk? – kérdeztem izgatottan. Felpattantam az ágyról és a szekrényemben kezdtem kutatni valami normális öltözék után.

- Kocsikázunk, beszélgetünk, ha megéhezünk, akkor eszünk. Ilyesmik. Majd kitaláljuk. Nem gondolkodtam még rajta, hirtelen jött az ötlet – kuncogott Louis.

- De még nekem milyen hirtelen – forgattam meg a szememet mosolyogva.

- Ne forgasd a szemedet hercegnő – nevetett fel. Mi van? Reflexből elkezdtem nézelődni a szobámban és majdnem elnevettem magamat a feltételezésen, hogy Louis a szobámban bujkál, és onnan tudja, hogy mit csinálok.

- Honnan tudtad, hogy forgatom a szemeimet? – kérdeztem őszinte meglepődöttséggel.

- Lehet, hogy nem ismerlek olyan régen, de mindig figyeltem minden mozdulatodat. Így nem nehéz megmondani mik a reakcióid – közölte halkan. Halványan elmosolyodtam, de mielőtt bármit mondhattam volna Louis újra beleszólt a telefonba – Ötven perc. Kapard össze a formás kis fenekedet kicsim. Alig várom, hogy lássalak – hallottam a hangján hogy vigyorgott.

- Én is Lou. Vezess óvatosan – utasítottam.

- Mindig óvatosan vezetek – vágta rá.

- Na persze – forgattam meg újra a szemeimet.

- Később – kuncogott és megszakította a vonalat. Mosolyogva megráztam a fejemet és azon gondolkodtam, hogy lehet valaki ennyire idióta és egyben rohadtul aranyos.

Kissé bepánikoltam, hogy csak egy órám van elkészülni ráadásul eszembe jutott, hogy Zaynnel és Doniyával ígértünk egy mozizást Safaanak ezért gyorsan leszaladtam a nappaliba hogy közöljem a családommal a helyzetet.

- Húgi nagyon megharagszol, ha én most kihagyom a mozizást? – kérdeztem a húgomtól mikor leértem a nappaliba. Most már anya is ott ült.

- Miért? – biggyesztette le a száját.

- Öhm – beharaptam a számat és kínosan kezdtem beszélni ugyanis mindenki figyelme rám terelődött – Louis nem sokára itt van értem. Hirtelen ötlet volt – magyarázkodtam a kezemet tördelve és a családom reakcióját figyeltem. Anya és Zayn elmosolyodtak, apa összeráncolt szemöldökkel figyelt, Doniya és Safaa pedig vigyorogtak. A legrosszabb ebben az volt, hogy nagyon jól tudták, hogy Louis szerelmes belém ugyanis véletlenül kicsúszott a számon pár napja. Anya és a lányok majd elolvadtak, amikor elmeséltem nekik Louis vallomását és egyéb dolgokat. Apa nem tud mit kezdeni a helyzettel. Nem nagyon örül a dolognak.

- Majd máskor jössz velünk akkor – bólogatott huncut mosollyal Safaa és húzogatni kezdte a szemöldökét.

- Kis szaros – nevettem fel. Kinyújtotta a nyelvét rám és visszafordultak Doniyával a laptop felé.

- Ez egy randi? – kérdezte apa gyanakodva. Jó kérdés. Nem hiszem, hogy az, legalábbis nem volt ilyenről szó. Mi csak barátok vagyunk legalábbis részemről.

- Nem apa, ez nem randi – forgattam a szememet. Apa egy darabig a combján dobolva fürkészett.

- Nem tetszik ez nekem – szólalt meg végül. Frusztráltan felsóhajtottam és a hajamba túrtam. Tudtam, hogy azért aggódott, mert még csak nem rég csalódtam egy hatalmasat ezért most félt. De Louis nem Dave. Olyanok, mint a tűz és a víz. Hatalmas ellentétek.

- Ugyan, szívem – rázta meg a fejét anya egy halvány mosoly kíséretében.

- Hagyd már apa – nevetett fel Zayn is miközben csatornát váltott – Jessnek állandóan jó kedve van, miután beszélnek – hevesen bólogattam. Így van. Louis folyton lelket önt belém és már az boldoggá tesz, ha hallom a hangját. Idegesen doboltam a lábammal és mérgesen összefontam a kezeimet a mellem előtt.

- Ez tény. Csak nem akarom, hogy újra csalódj – sóhajtott fel Apa.

- Ezt már megbeszéltük apa – hajolt előre a kanapén Doniya és amolyan „Ne már” tekintettel nézett apára. Imádom a családomat.

- De... – kezdte volna apa, de mielőtt bármit is mondhatott volna anya félbeszakította.

- Más Yaser. Teljesen más. Louis nem David – sóhajtott fel anya. A számat harapdálva várakozóan néztem apára és vártam az ítéletemet. Apa egy darabig csak bámult rám még végül egy hatalmasat sóhajtott.

- Ha nem vigyáz rád Tomlinson szétrúgom a seggét – rázta meg a fejét apa. Elmosolyodtam és odaszaladtam hozzá, hogy megöleljem.

- Előbb én rúgnám szét – hallottam meg Zayn szórakozott hangját a hátam mögül. Apa erősen magához szorított és megpuszilta az arcomat.

- Köszönöm anya – pusziltam meg gyorsan anyukám arcát és a lépcső felé szaladva még hátra intettem a bátyámnak és a nővéremnek – Nektek is majmok – vigyorogtam. A szüleim és a testvéreim egyöntetűen kezdtek hőbörögni a megnevezésért Safaa viszont megállás nélkül nevetett. Halkan kuncogtam és beszaladtam a szobámba.

Felnyögtem kínomban, amikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőre néztem ami Liz nevét írta ki.

- Mi kell? – szóltam bele a telefonba hisztérikus hanggal.

- Mi a baj menstruálsz? – kuncogott a telefonba barátnőm.

- Mit akarsz Elizabeth? – kérdeztem szem forgatva miközben kikaptam a szekrényemből pár ruhadarabot és az ágyra terítettem.

- Kath és én átugrunk Leeds-be vásárolgatni. Jössz velünk? – érdeklődött vidámsággal a hangjában – Miért vagy ilyen morcos?

- Nem vagyok morcos, csak sietek – magyaráztam miközben a fürdőszobám felé vettem az irányt – Most nem tudok menni – válaszoltam féloldalas mosollyal.

- Valamit titkolsz. Hová sietsz kisasszony? – kért számon Liz szórakozottan. Kihangosítottam a telefonomat és letettem a csapszélére majd a kezembe vettem a hajkefémet és gyors tempóban kiszedtem a hajamból a gubancokat.

- Louis nemsokára itt lesz értem – nevettem fel.  Liza hirtelen felsikított, amitől megugrottam és azt hiszem kitéptem egy hajtincsemet – Mi az élet, Liza?!

- Nem hiszem el, hogy nem avattál be minket, hogy Louis-val randizol – sikongatta izgatottan.

- Ez nem randi – vágtam rá.

- Na persze – röhögött fel Liza a vonal túlsó végén. Megforgattam a szemimet miközben a hajamat kezdtem fonni.

- Nem az! Le kell tennem Liza, mert egyelőre zombikat megszégyenítő módon nézek ki – hadartam.

- Hát persze, tereld csak a témát. Nem úszod meg! Jó szórakozást szerelmes madárkáim – kuncogott Liza – Szeretlek!

- Én meg utállak – forgattam a szemeimet – Vigyázzatok magatokra!

- Vigyázunk. Puszi – szólt bele utoljára Liz vékony hangja a telefonba.

- Puszi bébilány – vigyorogtam. Hallottam Liz kuncogását majd megszakította a vonalat.

Kapkodva kezdtem el a sminkelést miután befejeztem a hajamat. A kezem folyamatosan remegett és kissé féltem, hogy a szempillaspirállal és a szemceruzával kinyomom a szememet. A gyomrom liftezett izgalmamban és csak azon járt az eszemben, hogy végre láthatom Louist. Kár tagadni, elképesztően hiányzott. Az utóbbi hetekben hiányoltam, hogy minden megmozdulásomnál érezzem magamon a tekintetét, hiányzott az a semmihez sem fogható Louis-illat, hiányzott az érintése, amitől állandóan szinte lángra lobbantam, hiányzott a teste, amit szinte minden reggel volt szerencsém megcsodálni, hiányoztak a gyönyörű tengerkék szemei, amikben egy fél másodperc alatt képes voltam elveszni, hiányzott a gyönyörű mosolya és az arca. Nem voltam képes felfogni, hogy miért hiányzott ennyire és fogalmam sem volt, hogy ő hogy érezheti magát, ha én is így vagyok. Pedig még csak nem is vagyok szerelmes belé. Vagyis... még mindig fogalmam sincs, hogy mit érzek.

 Pontosan kettő órakor csengettek. A földszintről az emeletre lehetett hallani a trappolást, ahogy valaki az ajtóhoz megy. Az ágyamhoz szaladtam és felkaptam magamra a fekete testnadrágomat és a fehér trikómat, amit kikészítettem magamnak.

- Hé, tesó – hallottam meg Zayn hangját a földszintről.

- Sziasztok – Louis aranyos hangját hallva egy hatalmas mosoly terült el az arcomon.  Hallottam, ahogy a családom beszélgetni kezdett vele én viszont nem tudtam tovább várni. Szinte levágtáztam a lépcsőn.

A nappaliban azonnal megpillantottam Louist. Összetalálkozott a tekintetem a gyönyörű kék szemeivel és átjárt a megkönnyebbülés és az ürességet, ami eddig a szívemben volt most boldogság váltotta fel.

- Szia, gyönyörű – üdvözölt egy óriási mosollyal.

Átszeltem a nappalit és elé léptem. Azonnal megcsapott az illata, amikor a derekamnál fogva magához húzott és egy szoros ölelésbe vont. Karjaimat a nyaka köré fontam és mosolyogva temettem az arcomat a nyakába. Nem tudtam betelni az illatával. Hihetetlen jó volt ennyi idő után újra érezni. Louis úgy szorított magához mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy megölelhet.

- Khm – apa halk torokköszörülésére mindketten felfigyeltünk ugyanis Louis elengedett, de úgy tűnt a kezét a világért sem szeretné levenni a derekamról.

- Jó újra látni – mosolyogtam rá.

- Nekem mondod? – Louis folyamatosan az arcomat fürkészte.

- És hogy vagy Louis? – majdnem megugrottam apa hangjára, ami hirtelen hasított a levegőbe. Louis-val mindketten a családom felé fordultunk. Anya és a testvéreim mind mosolyogtak apa viszont csak furcsán méregette Louist, amire a szememet forgattam.

- Köszönöm jól – válaszolt Louis szórakozottan. Folyamatosan rázott a hideg, ahogy óvatosan a derekamat cirógatta.

- Felszaladok a cuccomért és mehetünk – néztem fel Louis-ra.

- Jó, jó – mosolygott és miközben elhúzta a kezét a derekamról végig simított a hátamon. Határtalan boldogsággal szaladtam fel az emeletre és gyorsan beledobáltam a legfontosabb dolgaimat a táskámba. A fürdőbe szaladtam gyorsan felkentem a számra egy pici vöröset majd a rúzst is a táskába dobtam.

A nappaliban Louis éppen Zaynnel beszélgetett a premierről. Amikor Louis mellé léptem feltűnően végigmért nem foglalkozva a ténnyel, hogy a szüleim is a nappaliban ültek.

- Pulcsi – jelentette ki Louis hirtelen. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá – Vegyél fel egy pulcsit – mosolygott.

- Miért? – biggyesztettem le a számat. Louis nevetve válaszolt.

- Mert hideg van, és nem akarom, hogy megfázz – tette hozzá. Szem forgatva a kezébe nyomtam a táskámat és unottan lépkedtem fel a lépcsőn. Halkan kuncogott és folytatta a társalgást Zaynnel.

Újra megjártam az utamat a szobámig majd vissza a nappaliba a pulcsival a kezemben, amit nem régen kaptam Zayntől, teljesen indokolatlanul.

- Szexi a pulcsid – dobta fel a lábát Zayn az asztalra egy büszke vigyor kíséretében.

- Le a lábakkal Zayn – szólt anya, ellentmondást nem tűrően a bátyámra. Zayn megilletődve vette le a lábát az üvegasztalról anya pedig mosolyogva bólintott. Louis és én halkan nevettünk mire Zayntől kaptunk egy csúnya pillantást.

- Jobb, ha megyünk – vigyorogtam fel Louis-ra.

Sorban elköszöntünk mindenkitől. Úgy tűnt apa egy kicsit erősebben szorította meg Louis kezét miközben elbúcsúzott tőle. Azt hiszem meg akarta ijeszteni Louist. A srác elindult felém egy huncut mosollyal a szája szélén. Halkan kuncogtam miközben megfogta a derekamat és kiléptünk az ajtón.

- Vigyázz a lányomra Tomlinson – kiáltott utánunk apa.

- Sosem hagynám, hogy bármi baja essen – intett oda Louis és becsukta az ajtót mögöttünk.

Arcomat megcsapta a hideg szél, amihez már sikeresen visszaszoktam a mindig meleg Honolulu után. Összébb húztam magamon a pulcsit.

- Én mondtam kicsim – húzott közelebb magához Louis szórakozottan és egy puszit nyomott a hajamba.

- Jól van igazad volt – néztem fel rá halvány mosollyal. Louis nevetve elindult a kocsija felé engem is magával húzva. Kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját és úgy tett mintha megemelte volna a kalapját.

- Nagyon szépen köszönöm, Mr. Tomlinson – kuncogtam és beültem Louis kényelmes, valószínűleg elég drága Mercedesébe.

- Örömömre szolgál, Ms. Malik – vigyorgott és óvatosan becsapta az ajtót. Körülnéztem az autóban miközben becsatoltam magamat és rájöttem, hogy majdnem olyan, mint Zayn kocsija annyi különbséggel, hogy ennek a járműnek a hátsó ülései nincsenek tele szeméttel. Louis bepattant a vezetőülésre és azonnal elindította a kocsit majd bekapcsolta a fűtést.

- Fogadok, hogy ez az autó a szemed fénye – néztem Louis-ra miközben megfordult a kocsival és elindult a keskeny úton, amin alig fért el a hatalmas Mercedes.

- Nem – rázta meg a fejét egy halvány mosoly kíséretében. Felhúztam a fél szemöldökömet – Az te vagy – nézett rám egy pillanatra. Amikor a pír elöntötte az arcomat már szerencsére újra az utat figyelte. Mosolyogva bámultam ki a szélvédőn és éreztem, hogy Louis felém pillantgat. Nem néztem oda csak bekapcsoltam a rádiót és elkezdtem váltogatni az adók között.

- Hová megyünk egyébként? – néztem kérdőn Louis-ra miután végre találtam egy elfogadható csatornát.

- Egyelőre szükségem lenne egy kávézóra – jelentette ki.

- Market Street – vágtam rá kapásból.

- Az tudom hol van – ragyogott fel Louis arca. Felnevettem a lelkesedésén – Nem biztos, hogy elérünk odáig. Kibaszottul elveszed a figyelmemet szóval, ha karambolozunk az a te hibád – fecsegett Louis.

Csak folyamatosan nevettem rajta miközben fújta a hülyeségeit. Annyira jól éreztem magamat vele. Az illata belengte az autót és a meleg olyan kellemes volt, hogy amikor Louis egy ideje befejezte a szórakoztatásomat teljes kábulatba estem és majdnem elaludtam. Éreztem, hogy a kocsi megáll, Louis pedig leveszi a gyújtásról. Nem akartam kinyitni a szememet a félálomból.

- Gyönyörű – Louis halkan suttogott miközben puha ujjaival végig simított az arcomon. Lassan nyitottam ki a szemimet és szembetaláltam magam Louis tengerkék íriszeivel. Sugárzott belőle a szeretet és csak arra tudtam figyelni így nem is hallottam, hogy mondott valamit.

- Bocsi megismételnéd? – kérdeztem még mindig tartva a szemkontaktust – Azt hiszem elvesztem a szemeidben – sóhajtottam fel. Nem akartam kimondani, de nem igazán érdekelt. Már úgysem tudom visszacsinálni. Louis halkan kuncogott az édes hangján.

- Azt mondtam, hogy utálom magamat, amiért ki kell szállítanom téged a kényelmedből, de megérkeztünk – mosolygott. Bólintottam, de még mindig nem mozdultam. Csak bámultam Louis eszméletlenül szép szemeibe. Louis nyomott egy puszit az orromra majd elhúzódott és mosolyogva kicsatolta a biztonsági övemet – Bocsánat, de nem tudok sokáig ilyen közel lenni hozzád anélkül, hogy ne csókoljalak meg – motyogta miközben a tükörben megigazítottam a hajamat. Egy pillanatra megálltam a mozdulatban majd Louis-ra néztem. Nem tudom, hogy miért jutott eszembe ez a dolog, de nem várhattam tovább vele.

- Ez nem randi – nem így terveztem ezt a mondatomat. Inkább kérdezni akartam mintsem kijelenteni. Louis egy pillanatig sértődöttséggel a szemében nézett rám.

- Oké – motyogta majd a hátsó ülésről elvett egy piros-fekete fullcap sapkát, a fejébe nyomta és kiszállt a kocsiból. Gyorsan kipattantam az autóból ő pedig bezárta és elindult a pláza felé.

- Bazdmeg Jessica, egy picsa vagy – szidtam le magamat halkan miközben Louis után siettem. Amikor mellé értem két kezemmel belecsimpaszkodtam a karjába. Nem nézett rám, hanem csak tovább lépkedett.

- Így eléggé megnehezíted a sétálásomat – jelentette ki Louis. Tekintetét mereven az úti céljául kitűzött kávézón tartotta.

- Ugyan már Louis tudod, hogy ez még nehéz nekem – biggyesztettem le a számat. Louis karját át emeletem a fejem felett és ráhelyeztem a vállamra. Elmosolyodtam, amikor próbált észrevétlenül közelebb vonni magához – Louis – próbáltam elővenni a legaranyosabb mosolyomat, de nem nézett rám.

A kávézóhoz érve Louis bevezetett a sorba és ameddig várakoztunk átkaroltam a derekát és közelebb húzódtam hozzá. Reméltem, hogy nincs a közelben senki, aki felismerné Louist ugyanis pontosan úgy nézhettünk ki, mint egy szerelmespár.

- Lou – néztem fel rá. Úgy tűnt, ahogy kimondtam a becenevét megenyhült. Lepillantott rám és kérdő tekintetével találtam szembe magamat – Sajnálom – biggyesztettem le a számat.

Louis elmosolyodott és ujjával megbökte az orromat majd arcon puszilt. Halkan dúdolt miközben a vállamat simogatva nézett körben a kis kávézóban. Nekem viszont megakadt a szemem egy dolgon és azonnal izgalomba jöttem.

- Úristen Csingilinges pohár – lelkesedtem be. Louis nevetve előrébb húzott ugyanis már csak páran voltak előttünk.

 Elégedett vigyorral léptem ki a pláza épületéből kezemben a Csingilinges pohárral. Louis udvarias sráchoz méltóan kifizette mindkettőnk rendelését bár bevallom egy kicsit mérges voltam rá, hogy nem rendezhettem a sajátomat. A sértődöttségem viszont azonnal boldogságra változott, amikor Louis a turmixomat Csingilinges pohárban kérte ki.

- Erről kell egy kép – vigyorogtam Louis-ra.

Nevetve elővette a telefonját és miután mindketten bepózoltunk lőtt egy képet. Elvettem tőle a készüléket és fintorogva visszaadtam, hogy csináljon még egyet. Megismételtük a folyamatot és ez a kép már sokkal jobbnak bizonyult.

- Na, indulás – kiáltott fel Louis. Többen is felé kapták a fejüket ő pedig gyorsan az autójához húzott. Kinyitotta az ajtót én pedig bepattantam. Megkerülte előröl a hatalmas Mercedest és beült mellém.

- Merre? – kérdeztem az eperturmixot iszogatva.

- Doncasterbe – adta meg a választ Louis miközben kitolatott a parkolóból. A turmixomat majdnem kiköptem és megilletődve néztem Louis-ra.

- Hozzátok? – érdeklődtem tágra nyílt szemekkel.

- Anya és a lányok látni akarnak – bólintott mosolyogva – és nem mondhatod, hogy nem! Én vagyok a sofőr – vigyorodott el Louis.

- Nem úgy öltöztem – néztem le az egyszerű öltözékemre.

- Nem divatbemutatóra megyünk kicsim csak a családomhoz – nevetett Louis. A gyomrom automatikusan megremegett a becenév hallatán – Egyébként mindenhogy gyönyörű vagy. Többet hordhatnál ilyen nadrágot. Tök jó ahogy rád tapad – harapta be az alsó ajkát.

- Hé – bokszoltam bele a karjába, amikor felfogtam, hogy miről beszél – Pimasz vagy Tomlinson – húztam össze a szemeimet. Hangosan felnevetett, amitől én is elmosolyodtam.

~*~

 Vidáman szálltam ki a kocsiból miután Louis leparkolt. Szinte észre sem vettem, hogy egy óra volt az út annyira elbeszélgettük az időt. Kicsit izgultam, igazából nem is tudom, hogy miért, hiszen már találkoztam Louis családjának egyik felével. Most viszont kicsit kínosabb, hogy tudják Louis szerelmes belém.

- Louis, a családod mióta tudja, hogy te... Szóval... – a szavakat kerestem miközben Louis benyitott a kapun és a bejárati ajtóhoz vezetett.

- Hogy szerelmes vagyok beléd? – pillantott le rám. Hát ő nem igazán habozott. Bólintottam – Anyának akkor mondtam el, amikor először találkoztatok. Ezt beszéltem meg vele. Ő pedig kikotyogta a húgaimnak és Dannek – nevetett fel Louis. Gondolhattam volna.

Louis kitárta előttem az ajtót én pedig beléptem a nagy, de mégis visszafogottan szép házba.  Szép berendezés és bútorok, de ugyanúgy, mint a mi házunkban nem süt róla, hogy „itt bizony egy világhírű énekes családja él”.

- Megjöttünk – kiáltotta el magát Louis és ledobta a kocsi kulcsát a cipős szekrényre. Kibújtam a tornacipőmből és Louis lesegítette rólam a vastagpulcsit ugyanis jó meleg volt a házban.

- Jess – hallottam meg egy ismerős vékonyka hangot. Felnéztem és Lottieval találtam szembe magamat.

- Szia – mosolyodtam el és megöleltem.

- Csá, Louis – intett oda a szőke lány bátyjának – Gyere beljebb Jess – mosolygott rám és elindult a nappali felé.

- Nézd meg ennyit kapok – biggyesztette le a száját Louis. Felnevettem és megsimogattam az arcát, amire elmosolyodott majd átfogta a derekamat – Na, gyere gyönyörű.

- Fizzy – kiáltott Lottie a kanapén ülve.

- Mi kell? – jött az emeletről a fiatalabb lány hangja.

- Told le azt a hájas segged -  Lottie vigyorogva válaszolt. Halkan nevettem, Louis pedig csak a szemét forgatta.

- Sajnálom, hogy ide hoztalak, ezek közé – nyomott egy puszit a homlokomra. Kuncogva ráztam a fejemet.

- Nézzenek oda, ki látogatott meg minket – hallottam meg Louis anyukájának hangját. Mosolyogva fordultam hátra. Jay azonnal a karjaiba zárt én pedig vidáman öleltem vissza – Jess, ő itt a vőlegényem – mutatott Jay boldogan Danre.

- Dan Deakin – nyújtotta felém a kezét Dan egy kedves mosoly kíséretében.

- Jessica Malik. Örülök a találkozásnak – ráztam meg a kezét ugyanolyan gesztussal az arcomon.

- Szintúgy. Sokat hallottunk már rólad – vigyorgott Dan Louis-ra.

- Daniel – szólt Louis a férfire. Jay, Dan és a kanapén ülő Lottie egyszerre nevették el magukat. Louis a fejét rázva magához húzott.

- Mi ez a nagy vidámság? – lépkedett le a lépcsőn Fizzy. Egyenesen rajtunk állapodott meg a tekintete – Jajj de aranyosak itt valakik – kuncogott Fizzy miközben odalépett hozzám és hosszasan megölelt.

- Nem értem miért egyeztem bele, hogy elhozom ide szegény lányt – sóhajtott fel Louis.

- Na – bokszoltam a karjába miután elengedtem Fizzyt. Több lábdobogás is hallatszódott a lépcsőről majd megjelent két teljesen egyforma szőke hajú kislány, ugyanolyan ruhában.

- Sziasztok – köszöntött minket vidáman az egyik majd Louishoz szaladt, aki időközben leguggolt, hogy megölelhesse a testvéreit. Elképesztően aranyos volt, ahogy mindkettőnek nyomott egy puszit az arcára.

- Sziasztok, lányok – guggoltam le én is Louis mellett.

- Szia Daisy vagyok – nyújtotta felém az egyik a kis kezét illedelmesen egy mosoly kísértében. Istenem, de aranyos.

- Jessica vagyok – ráztam meg a kezét mosolyogva.

- Én pedig Phoebe vagyok – mutatkozott be a másik lány is.

- Jessica – fogadtam el a kezét – Nem ígérem, hogy meg fogom jegyezni, hogy ki Phoebe és ki Daisy – nevettem fel.

- Nem baj – legyintett azt hiszem Daisy – Louis-val jársz? – kérdezte hirtelen a kislány.

- Daisy! – szólt rá Louis. A kislány elpirult, de én csak nevettem.

- Semmi gond – simítottam meg a lány karját – Louis-val csak barátok vagyunk.

- De Louis szerelmes beléd – vágta rá most Phoebe. Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés Louis pedig csak duzzogva leült a kanapéra és összefonta a karjait.

- Az egyetlen ember ebben a házban, aki nem idegesítő az még nem született meg – mutatott Louis morogva Jay hasára.

- Ó igen! Gratulálok nektek – öleltem meg Jayt majd Dant is – Biztos elképesztő érzés lehet még így is, hogy már többször is átélted – mosolyogtam izgatottan Jayre.

- Az biztos. Nagyon boldog vagyok – csillant fel a szeme. Megértően bólogattam – Ezután már unokákat szeretnék – indult Jay a Louis-val szemben lévő kanapé mellé és leült majd rávigyorgott.

- Várj még vele anya – nevetett Louis miközben felém nézve megveregette maga mellett a bőr kanapét. Leültem mellé ő pedig a kanapé háttámlájáról a vállamra csúsztatta a kezét és a felkaromat kezdte az ujjaival gyengéden cirógatni. Automatikusan közelebb húzódtam hozzá és nagy levegőt vettem az orromon keresztül, hogy erősebben érezhessem az illatát. Összetalálkozott a tekintetem Jayjel, aki mosolyogva figyelt minket.

- Meddig kell még várnunk Louis? – kérdezte Fizzy kíváncsian. Felnéztem Louis-ra és szembe találtam magamat kék szemeivel.

- Először magamba kell bolondítanom A lányt – emelte ki Louis azt az egy betűt újra húgára nézve. Nem voltam még eléggé zavarban, Louisnak természetesen még rám is kellett mutatnia. Eltakartam az arcomat és kínosan kuncogtam.

- Ne hozd már kínos helyzetbe Louis – nevetett Lottie. Hálásan pillantottam rá.

- Sajnálom kincsem, de a gyerekemnek szüksége van a szépségedre – nevetett Louis majd arcon puszilt – Egyébként nem hinném, hogy szeretnék mástól gyereket – gondolkodott el Louis aztán lemosolygott rám. Egész egyszerűen nem hittem el, hogy Louis a gyerekeinket tervezgeti úgy, hogy még csak nem is érzek iránta többet barátságnál. Vagy mégis? Nem tudom.

- Ne aggódj emiatt Lou. Ott lesznek neki a génjeid szóval gyönyörű gyerek lesz – böktem meg óvatosan az arcát vigyorogva. Louis szélesen elmosolyodott és újra megpuszilt.

- Istenem add, hogy a gyerek az anyjára üssön – tette össze drámaian a kezét Lottie. Mindannyian felnevettünk Louis pedig jó testvérhez híven hozzávágott egy díszpárnát.

- Louis kaptunk egy csomó új ruhát Dantől. Megnézed? – kérdezte az egyik ikerlány csillogó szemekkel. Louis kérdőn rám nézett. Tessék? Tőlem kérdezi, hogy felmehet-e a húgaival.

- Menj csak – mondtam neki furcsán bólintva. Egy gyors puszit nyomott a homlokomra és felpattant a kanapéról majd elkezdett futni a lányok felé, akik sikongatva és nevetve szaladtak fel a lépcsőn. Mosolyogva néztem utánuk, mígnem megéreztem egy érintést a térdemen. Felnéztem és Jayjel találtam szembe magam.

- Beszélgetünk? – kérdezte kedvesen fejével a konyha felé bökve. Mosolyogva bólintottam és követtem a konyhába.

 Jay és én először csak átlagos dolgokról beszélgettünk, mint például család vagy barátok. Aztán feljött Dave. Valamiért úgy éreztem megbízhatok Jayben ezért elmondtam neki mindent. Kicsit pityeregtem, de már sokkal jobban viseltem miközben beszéltem róla.

- Annyira sajnálom – szorította meg a kezemet – Ezt senki nem érdemelné meg. De te nagyon, nagyon nem – nézett rám szomorúan. Halványan elmosolyodtam és megköszöntem.

Egy darabig mindketten csendben voltunk, míg végül Jay szólalt meg. Egy olyan dologról kezdett beszélni, amit nem gondoltam volna hogy felhoz.

- Tudod szerelem voltál neki első látásra – kezdte Jay. Felkaptam a fejemet ő pedig egy halvány mosollyal folytatta - Nem mondta és nem is igazán látszódott rajta. Mikor először mondta ezt nekem én óvá intettem. Elmondta mennyire szerelmes voltál a barátodba. Azt mondtam, hogy túl nehéz lenne, lehetetlenség, sőt egyenesen őrültség. Először azt tanácsoltam, hogy hagyjon téged és tudod mit mondott? Hogy nem hagy ki valamit, ami csodálatos lehet csak mert egyúttal nehéz is. Nem szándékozta feladni. Küzdeni akart. Te vagy az első ember az életében, akiért küzd. Valószínűleg az utolsó is – fejezte be.

Nem tudtam hinni a fülemnek. Teljesen biztos voltam benne, hogy Jay igazat mond, de képtelen voltam felfogni. Louis igazán szeretett. Annyiszor rájöttem már erre, de én még mindig döntésképtelen voltam. Egy dögnek éreztem magamat, amiért folyamatosan visszautasítottam és nem adtam neki egyenes választ. De a választ én sem tudtam. Mit mondhattam volna neki, amikor még magam sem tudtam mit akartam? Egyszerűen csak hagytam az egészet alakulni és sodródni Louis pedig valószínűleg minden nappal egyre jobban összetört. Látni neki engem Dave-vel szörnyű lehetett. Fogalmam sincs, hogy mennyire fájhatott neki. Azt hiszem én még sosem éreztem akkora fájdalmat. Szüksége lett volna rám és engem akart. Én viszont inkább azzal voltam, aki soha nem szeretett, aki megcsalt, megalázott, lelkileg a padlóra küldött. Jay szerint nem érdemeltem ezt meg. De akkor mi van Louis-val? Ő megérdemelte? Határozottan nem. Egy olyan srácnak, aki ennyire tud szeretni, boldognak kéne lennie a szerelme mellett. Mellettem. Én pedig vagyok akkora tuskó, hogy nem adom ezt meg neki. Ő pedig most boldogtalan. Miattam.

- Bocsánat feltartottak a lány... Jess? Jól vagy? Anya, mit mondtál neki? – hallottam meg Louis kellemes hangját.

A könnyeim elhomályosították a látásomat, de még így is láttam Louis aggodalmas arcát magam előtt miután maga felé fordított a székkel együtt és leguggolt elém. Meleg tenyereit a térdemen pihentette miközben felváltva nézett hol rám, hol Jayre, aki úgy döntött magunkra hagy minket ezért felállt és elhagyta a helyiséget.

- Kicsim minden rendben van? – kérdezte Louis újra és újra lágy hangján miközben ujjaival végigsimított az arcomon.

- Annyira sajnálok mindent Louis – suttogtam.

Louis kérdőn nézett rám. Úgy tűnt nem igazán érti, miről beszélek. Megráztam a fejemet és felálltam a székről. Louis ugyanígy tett, így fel kellett néznem rá. Óvatosan átkaroltam Louis nyakát és közelebb léptem hozzá. Megéreztem kezeit, ahogy erősen a hátamat tartják. Szemeink összeakadtak és nem tudták elengedni egymást. Louis zihálni kezdett, amikor lábujjhegyre álltam és ajkaimmal az övéi felé közeledtem. Egy pillanatra rózsaszín ajkaira néztem és egy pillanat alatt elöntött a vágy. Akarom azokat az ajkakat. Újra felpillantottam tengerkék szemeibe, amitől azonnal melegség járt át. Louis közelebb vont magához. Tekintete az ajkaim és a szemeim között cikázott. Megnyaltam a számat és próbáltam nem remegni miközben Louis még jobban magához húzott így az orrunk már összeért. A szívem ki akart szabadulni a mellkasomból, levegőt pedig alig tudtam venni, amikor megéreztem a számon Louis meleg, mentolos leheletét. Nyeltem egyet Louis pedig készült bezárni a köztünk lévő távolságot, amikor megszólalt a telefonja. Azonnal szétrebbentünk és hátraléptem egy fél lépést. Nagy levegőket vettem és a srácot néztem, aki egy hosszú és tartalmas káromkodást követően remegő kézzel kapta ki a telefonját a zsebéből. Egy pillanat kellett ahhoz, hogy elolvassam a telefon képernyőjén lévő nevet. Eleanor. Tessék?! Újra beszélnek Eleanorral? A gerincemen egy új érzés futott végig a gyomrom pedig görcsbe rándult. Féltékeny voltam. Amikor Louis észrevette, hogy elolvastam a nevet azonnal odanyúlt és kinyomta a hívást miközben rám nézett. Egy pillanatra összeakadt a tekintetünk, de én megszakítottam a szemkontaktust és még távolabb léptem tőle.

- Én... – kezdte volna Louis a magyarázkodást. Felnéztem rá és leintettem.

- Ne Louis. Nem kell magyarázkodnod. Nincs köztünk semmi nem igaz? – mosolyodtam el fájdalmasan. Louis frusztráltan sóhajtott és újra szólásra nyitotta a száját én viszont megint megszakítottam, mielőtt még belekezdhetett volna – Haza szeretnék menni – sóhajtottam fel. Louis abbahagyta a próbálkozást és megadóan bólintott.

~*~

 Louis egész úton próbált beszélgetést kezdeményezni vagy magyarázkodni, de megkértem, hogy hagyja abba. A családja nem értette a hirtelen távozásunkat. Megköszöntem mindent Jaynek, aki csak mosolyogva megölelt. Tényleg hálás voltam neki.

- Figyelj... – kezdte újra a próbálkozást Louis miközben idegesen dobolt a kormányon. Mielőtt megszakíthattam volna, a telefonja megtette helyettem. Eleanor újra hívta. Louis gyorsan odanyúlt és kinyomta.

- Lehet, hogy fontos – motyogtam miközben rákönyököltem az ajtóra és kifelé kezdtem bámulni az ablakon. Egyszerűen nem tudtam mire vélni a helyzetet.

- Nem hinném – mondta halkan Louis. Ránéztem, ő pedig éppen akkor pillantott rám – Kérlek Jess, had magyarázzam ezt el – nézett rám könyörgő tekintettel. Ekkor a fekete iPhone újra megszólalt egy pillanatra. Egy üzenet tőle: Eleanor. Gyorsan elvette a telefonját a rádió alatti tartóból, kikapcsolta és visszadobta.

- Nincs okod magyarázkodni nekem – ráztam meg a fejemet, miközben kicsatoltam magamat. Ahogy Louis leparkolt a házunk előtt abban a pillanatban kiugrottam a kocsiból – Köszi, mindent – hajoltam le egy pillanatra, hogy utoljára benézzek Louis-ra. A szemei tele voltak fájdalommal és megbánással.

- Kérlek... – suttogta. A hangja elcsuklott egy kicsit én pedig a fejemet rázva csuktam be a kocsiajtót mielőtt megsajnálnám. és a karjaiba omlanék.

A könnyeimet nyelve szaladtam fel a szobámba. A ház teljesen üres volt. Anyáék biztos meggondolták magukat és elmentek moziba.

Amikor kinéztem az ablakon a fekete Mercedes még mindig a ház előtt állt a tulajdonosával együtt, aki a kocsi tetejére volt borulva és néha meg-megrázkódott a válla. Sírt. Megint miattam sírt. Én pedig a szobámban ugyanezt tettem miatta. Remek.