*~5. fejezet - Louis, Liz, „MEGYÜNK HAWAII-RA!"~*

Sziasztok, drágák.♥ Megérkeztem.:) Rég hoztam új részt, de szerintem most kellően hosszú lett.:) Még annyi hogy köszönöm a 14 feliratkozót az 5 megjegyzést, amiből az utolsó nagyon kedves volt, köszönöm szépen.♥ És még köszönöm a +3600 kattintást.:) És még köszönöm az új fejlécemet a BFF-emnek amihez hamarosan a kinézetet is hozzá igazítom.:D ♥ Ennyi lenne..xd :D
Nagyon örülnék pár kominak és egy-két új feliratkozónak, olvasónak.:) ♥
Jó olvasást! :)

 ♥ xxx. Jess

*Louis Tomlinson*

Vállat rántottam, majd leültem a kanapé végébe. Ki vettem a kezéből a távirányítót, és elkezdtem kapcsolgatni a tévét. Megállapodtam valami öldökölős, véres filmnél, amit még életemben nem láttam és nem is nagyon szándékoztam megnézni, de valamiért fel akartam idegesíteni Jessit.

- Már ne is haragudj Tomlinson, hogy megzavarlak – kezdte tágra nyílt szemekkel, mire unottan rá emeltem a tekintetem – de te mégis mit művelsz?

- Tv-t nézek. Minek tűnik? – kérdeztem vissza, szinte alig kinyitva a számat

- Tényleg... Erről jut eszembe – nagyot sóhajtottam, majd afféle „mi van már megint?” kifejezéssel az arcomon néztem rá – mégis miért lettél ilyen világi bunkó?

- Olyan vagyok, mint amilyen eddig voltam – feleltem, és elkezdtem kapcsolgatni a tv-t.

- Igen természetese én vagyok a vak – mosolygott gúnyosan, én pedig bólintottam - Add oda a távirányítót.

- Nem – válaszoltam nyugodtan, rá sem nézve.

- Már bocs, de én lakom itt.

- Én meg vendég vagyok, és nem fogom odaadni a távirányítót, csak ha elveszed. De kétlem, hogy ez előfordulna – kacsintottam rá, aztán inkább tovább kapcsolgattam a tv-t, mert féltem, hogy rosszat álmodok.

Láttam a szemem sarkából, hogy Jess feláll, és elindul a lépcső felé.

- Már most utállak – kiáltott egyet vissza, majd eszébe jutott még valami és visszafordult – Tudod Tomlinson, mondanám, hogy húzzál haza, ha ilyen köcsög vagy. De én nem vagyok olyan bunkó, mint egyesek – fejezte be véglegesen. Elindult felfelé a lépcsőn. Én pedig boldogan konstatáltam, hogy hátulról is olyan ámultba ejtően néz ki, mint előröl. Khm...

*Jessica Malik*

Komolyan nem tudom mi baja lett hirtelen Louis-nak. Úgy felidegesít, hogy azt el sem tudom mondani. Csakúgy ki veszi a kezemből a távirányítót? Mégis mit képzel magáról? Ki ő? A nagy Louis Tomlinson? Hogy oda ne rohanjak.

Bekapcsoltam a laptopom és felléptem twitter-re. Nem történt semmi érdekes, mind az öt fiú bekövetett, Kath kiírta, hogy imádja Hawaii-t, aztán megakadt a szemem egy bejegyzésen.

Louis Tomlinson @Louis_Tomlinson 2 p

Nincs is jobb érzés annál, mint amikor egy olyan ember mondja a képedbe, hogy utál akit te magad is utálsz. Te jó ég.:D Szánalom felsőfokon.:D

A kommentekben mindenféle „mi történt?”, „kivel utáljátok egymást?” stb. Meg hát természetesen a jól megszokott „kérlek, kövess be” üzentek.

Szinte eldobtam az ölemből a laptopot, és olyan dühösen rohantam le, hogy szerintem a szomszéd is meghallotta a trappolásom a lépcsőn. Louis valami zene csatornát nézett, de ez most pont nem érdekelt.

- Hogy lehetsz ekkora… - kezdtem ordítani, mire valaki megszakított.

- Hé, hé, hé… - hallottam a hátam mögül egy rekedtes hangot – Mi folyik itt? – hátrafordultam és Harry-t véltem felfedezni magam előtt.

- Hát most éppen a narancslevem – szólalt meg Louis. Hirtelen a kanapéra kaptam a tekintetem, amin egy nagy narancssárga folt volt, ami folyamatosan csöpögött a padlóra. Szikrázó szemekkel Louis-ra néztem - Mond már meg nekem Tomlinson, hogy miért nem bírsz ki úgy két percet, hogy nem csinálsz valami kurva nagy baromságot? – kiabáltam az arcába.

- Na, álljon meg a menet… Egyáltalán mi a jó büdös francért rohantál le sipítozva?

- Én inkább hozok egy rongyot és feltakarítom a narancslevet – suttogta Harry, de nem nagyon foglalkoztunk szegénnyel.

- Mert egy bunkó szemétláda vagy – közöltem egyszerűen a konyha pult felé nézve ahol Niall és Liam élvezték a műsort egy-egy pohár Cola-t iszogatva. Mikor ültek oda? Mikor lejöttem még nem voltak ott. Mindegy. – De tényleg, te amúgy mit képzelsz magadról? Mi jogon írsz ki rólam tweet-eket ha én nem adok rá engedélyt? Főleg ilyeneket – mutogattam össze-vissza. Louis kicsit furán nézett rám.

- Miből gondolod, hogy pont rád gondoltam?

- Hülyének nézel?

- Nem kell annak nézni – vigyorgott.

- Oké, elegem van belőled Tomlinson. Egy húzásod van. Egy! Különben repülsz innen. – kiabáltam, felmutatva a mutató ujjamat.

- Oké. Leszállsz végre rólam? – kérdezte nyugodtan, komoly arccal.

- Csak utánad.

- Oké.

- Oké – helyeseltem én is – Köszi – mosolyogtam Harry-re, aki ez alatt feltakarította a kanapéra kifolyt narancslevet.

- Nincs mit. Csak nyugodj le egy kicsit – állt fel, és megölelt. Louis pedig dühöngve eltakarodott.

- Egy ilyen ember mellett nehéz lesz – motyogtam a vállába.

Elengedtük egymást, ő oda ment Niall-hez és Liam-hez én pedig elindultam felfelé a lépcsőn.

Istenem, komolyan mondom, utálom Louis Tomlinsont. A világ legszemetebb embere. Csak jönne már végre haza Dave. Akkor legalább ő ott lenne velem, amikor így bunkózik ez a faszfej. Tök jól indult a napom, jó idő van, ráadásul képes voltam még Zayn-el is rendes lenni, erre itt van ez a gyerek és mindent elront. Hát köszönöm szépen Louis Tomlinson. Csak anyukádat sajnálom, hogy babát várt és te jöttél…

Miközben Louis anyukáját sajnáltam, neki ütköztem valaminek. Pontosabban valakinek. Felnéztem az illetőre. Két barna szem nézett vissza rám.

- Mi történt odalent? – kérdezte.

- Csak is neked lehet ilyen hülye haverod – mérgelődtem, majd bementem a szobámba és bevágtam az ajtót. Erre csöngettek. Úristen, végre. Megérkezett Liza.

Lélek szakadva rohantam lefelé a lépcsőn azt kiabálva, hogy „Ki ne nyissátok!”.

Mikor a nappaliba értem, 5 kíváncsi szempár nézett először rám, majd az ajtóra.

Elfordítottam a kulcsot, megragadtam a kilincset és feltéptem az ajtót.

- Úristen, Liz – ugrottam barátnőm nyakába – Azt hittem sosem érsz ide – panaszkodtam, szorosan megölelve. Nevetve visszaölelt, majd amikor abba hagytuk az ölelkezést, újra üdvözöltük egymást három puszival.

- Mi újság? – mosolygott. Már nyitottam a számat, hogy válaszoljak, de már megszoktam, hogy Liz mindig pörög - így hát az eseményeket is kicsit pörgetni – ezért nem különösebben hatott meg, hogy a „Mi újság?” kérdést költőinek szánta – Beszéltem Kath-el.

- Igen? És mizu vele? Én már három napja nem hívtam fel – húztam el a számat.

- Tudod mizu vele? Elmondom neked mizu vele. Hawaii-n sütteti a hasát, miközben százból kilencvenkilenc pasi teszi azt folyamatosan, amit csak akar, a századig pedig csak azért nem, mert barátnője van… De ő is kezd átpártolni Kath-hez. – közölte irigykedve, tettetett méreggel – Hát mondjuk, neked se lehet rossz dolgod – nézett a hátam mögé nevetve. Én is hátrafordultam és 4 vigyorgó arccal találtam szembe magam, Zayn pedig rámosolygott Lizára – Csak én vagyok ilyen szerencsétlen – forgatta a szemét Liz.

- Egy szavadba kerül és mázlista leszel édes – hallottam a hátam mögül Harry hangját. Liz felnevetett, én pedig mosolyogva megforgattam a szemem és bevezettem a nappaliba drága barátnőmet.

- Tipikus… - kezdtem – Liz naiv, Mr.Styles pedig szívdöglesztő mosolyával, lenyűgöző zöld szemeivel, és tökéletes testével, azonnal az ágyába csalogatja, pedig nincs egy perce, hogy belépett az ajtón – vigyorogtam. Liz és én leültünk egymás mellé és a fiúkra néztünk.

- Hmm… Ilyennek látsz? Én felajánlottam neked magam még tegnap, de visszautasítottál. De ha gondolod nekem ér annyit, hogy még egyszer rákérdezzek – villantotta meg Harold perverz vigyorát.

- Bár nagyon sok lánynak vagy az álma, de én még mindig azt az átlagos kisvárosi fiút szeretem – mosolyogtam, mire Liz, Harry, Niall, Liam és még Zayn is elmosolyodott.

- És akkor most essek hasra? – szólalt meg gúnyosan nevetve Louis. Na, ez már tényleg nagyon rosszul esett.

- Hát ezt nem hiszem el Louis – csapott Zayn idegesen a combjára.

- Örülök, hogy Liza előtt is bemutatkoztál – mosolyogtam fájdalmasan Louis-ra. Liz furán nézett ránk – Fel megyünk? – néztem barátnőmre. Valószínűleg észrevehette rajtam, hogy mindjárt elsírom magam, ezért gyorsan bemutatkozott a 4 fiúnak Zayn-nek pedig biccentett.

Zayn mindig is jóba volt Lizával, mindig elvoltak, hülyéskedtek, és a többi, sőt… Még Kath-el is így volt. De eléggé ki voltam egy jó darabig, amiért nem találkoztam Zayn-el, és ez miatt a két lány, és Dave is kissé neheztel a bátyámra.

Miután megtörtént az ismerkedés, megfogtam Liz kezét, és magam után ráncigálva (egy fiatal lányt elég nehéz elszakítani egy olyantól, mint Harry Styles, főleg ha az még bókáradatot is szór rá…) felrohantam a szobámba.

Leültünk az ágyamra és Liz kérdőn nézett rám.

- Mi van a Tomlinson gyerekkel? – magamban kicsit elmosolyodtam, amiért azt mondta „Tomlinson gyerek”.

- Mi van vele? Egy bunkó, egy paraszt, egy szemétláda, egy köcsög, egy geci, egy…

- Oké azt hiszem megértettem – ütögette meg a combomat – Kicsit részletesebben?

- Minden úgy kezdődött, hogy… - kezdtem el a hosszú beszámolómat, és miután mindent részletesen elmondtam és elküldtem Louis-t a búsba Liz közölte, hogy „Nem lehet valaki ennyire bunkó…”. Azért imádom Lizát és Katherine-t, mert mindig mindenben egyet értünk. Ha valami az egyikünknek nem gyere be, akkor a másik kettőnek sem.

Aztán elmeséltem azt is, hogy mi történt Zayn-el. Közben kicsit sírdogáltam, mire Liz megvigasztalt, aztán ő sírdogált mondván, hogy „Nem szereti, amikor valaki sír. Főleg azt nem, ha én vagy Katherine vagyunk azok.” ezért akkor én vigasztaltam őt. Végül pedig egy óriási röhögés lett a vége. A lényeg, hogy elvoltunk.

Közben azt is átbeszéltük, hogy mi történt Liz pótvizsgáján. Ugyanis drága Elizabeth-ünk nem jeleskedik Matekból és Spanyolból. De a lényeg, hogy átment… Nehezen, de sikerült.

Egyszer csak kopogtak.

- Kivagy? – kérdeztem. Meg kellett bizonyosodnom arról, hogy ki áll az ajtó másik oldalán, mielőtt meg engedtem volna, hogy bejöjjön. Mert ugye nem mindenkit engednék be (Louis, Zayn).

- Niall – kiabált vissza az ír fiú.

- Gyere – pattantam oda az ajtóhoz, és mosolyogva kinyitottam. Belépett és körül nézett. Rámosolygott Lizára majd rám, utána miután mi is visszamosolyogtunk, és megtörtént a „mosolyáradat”, elmondta, ami miatt valójában érkezett.

- Elmegyünk a Nando’s-ba – nézett ránk boldogan – nincs kedvetek jönni? – nézett ránk, még mindig mosolyogva. Mielőtt barátnőmet elvarázsolhatta volna Niall mosolya, és ír akcentusa utána pedig rá vágta volna, hogy „Természetesen”, gyorsan rákérdeztem a legfontosabbra.

- Kik mennek?

- Harry, Louis… - még mielőtt befejezhette volna közbeszóltam.

- Majd máskor. Bocsi – mosolyogtam rá szomorúan.

- Megértem. Okés, akkor majd beszélünk.

- Még szép – vágta rá Liz. Megforgattam a szemem, de ő ezt nem láthatta mivel háttal álltam neki.

- Oké, persze – vigyorogtam.

Niall megölelt, és kiment a szobámból becsukva maga mögött az ajtót, én pedig visszahuppantam az ágyra ahol Liza elterült.

Egy darabig csöndben ültünk, aztán egyszer csak Liz szólalt meg.

- Megyünk Hawaii-ra – nézett rám vigyorogva.

- Mi bajod van? – nevettem fel.

- Mondom, megyünk Hawaii-ra – ismételte meg magát.

- Nagyon vicces vagy, de ez most, hogy jött? – nevettem folyamatosan. Oké, Liza az az ember, aki össze-vissza hord minden hülyeséget, lételeme a poénkodás, de azért néha még ÉN (!) is meg tudok lepődni rajta.

- Jess… - kezdte, én pedig kíváncsian néztem rá – Most nem vicceltem. Azért jöttem ide, hogy elmondjam csak közbe szokásunkhoz híven elfelejtettük ezt az apró dolgot, ami a legfontosabb volt, mert mindenről elkezdtünk beszélgetni. Oké, figyelj! Beszéltem Kath-el, és azt mondta, hogy nem tudott róla, mert az apukája meglepetésnek szánta, de vett egy új házat - ami bár nem a legnagyobb, de azért mégsem lakás – és mivel mindig vinni akart Katherine minket is Hawaii-ra, ezért most az apukája azt mondta, hogy menjünk nyugodtan, fizeti a repjegyet meg ott lehetünk nála egész nyáron. Plusz azt mondta, hogy ugye megismerte tavaly Dave-et, és nagyon jó fej és, hogy őt is vidd magaddal, ha szeretnéd, meg én is vihetek akárkit. – fejezte be, majd vett egy nagy levegőt. Én lefagytam.

Kiskorom óta el szeretnék menni Hawaii-ra tulajdonképpen az az álomvárosom.

- Úristen – suttogtam. Liz felült, és vigyorogva bólogatott – Úristen – ismételtem – Te jó ég! – kiáltottam, és felugrottam, majd Liz is és én is elkezdtünk ugrálni, mint a hülyék. Aztán eszembe jutott valami – Állj – tettem a kezem Liz vállára, majd leültem – Gondoltam… Egyszerűen tudtam, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

- Mi?

- Mi lesz a srácokkal? – néztem barátnőmre.

- Milyen srácokkal? – nézett rám furán mintha csak hülye lennék.

- Jajj Elizabeth… Azokkal, akiknek a fele lent ül a nappaliban – tártam szét a karom.

- Basszus – csettintett bosszúsan Liz.

- Ja. Szerintem is – bambultam el.

- Jajj nyugi… Majd mondjuk nekik, hogy szépen tolják el innen a pici popójukat, mert életünk legszebb nyarára készülünk.

- Nem kérhetem meg csak úgy őket, hogy menjenek el. Először is: anya telefonon ordítaná le a fejemet, vagy ami még rosszabb, ide is utazna, hogy mégis mit képzelek magamról. Másodszor: hozzám jöttek, nem lehetek olyan bunkó, hogy kirakom őket a házból. Maximum Louis-t de ez mellékes.

- Akkor meg jönnek velünk.

- Nem.

- De miért? – nyafogott Liza.

- Mert nem fogja Kath apukája eltartani az egész One Direction-t.

- De… - kezdte bosszúsan Liza, de félbeszakítottam.

- Sss… - fogtam be a száját a tenyeremmel – Hadd, gondolkozzak – bólintott, mire beleejtettem a kezem az ölembe.

Nem… Nem kérhetem arra Katherine apukáját, hogy egész nyáron bírjon ki öt fiút a házába. Ráadásul nem is biztos, hogy elférnénk, hiszen Kath azt mondta Liz-nek, hogy nem túl nagy a ház. Semmi képen nem dobom ki őket. Max. Később megyek Hawaii-ra, mint Liz. Miután elmentek a srácok. Megvan. Bár kicsit bunkó leszek, de nem baj.

- Nagyon jó ötletem van – kiáltottam - Oké-oké. Gyere! – ragadtam meg Liza kezét és magam után húztam.

- Ajj már, tudok magamtól is menni – rohant utánam. Nem engedtem el a kezét, hanem lerohantam, és lefékeztem a tv előtt a nappaliba ahol mind az öt fiú bambult.

- Nem mentetek a Nando’s-ba? – kérdezte Liz.

- Nem – pukkadozott Niall karba tett kézzel.

- De hát miért? – tette fel Liz az újabb kérdést, én meg egyre türelmetlenebb lettem. Nem neki forog kockán egy Hawaii nyara, úgyhogy bekussolhatna.

- Kit érdekel? – szakítottam meg a beszélgetést, majd lehúzva magam mellé Liz-t a kanapéra, belevágtam a közepébe – Zayn – néztem a bátyámra, mire ő kérdő tekintettel nézett vissza rám – Vegyél egy házat Hawaii-n – eléggé úgy hangzott mintha utasítanám. Mindegy.

Liza akkorát röhögött, hogy belerengett a ház.

- Ez volt a nagy ötlet? – röhögött folyamatosan.

- Nutella a hűtőben – jelentettem ki, mire barátnőm azonnal elslisszolt. Már Niall is éppen állt volna fel, amikor visszarántottam magam mellé – Te nem – mosolyogtam rá mire lebiggyesztette a száját – Na… Nyugodtabb körülmények.

- Miért vegyek házat Hawaii-n? – Zayn úgy nézett rám, mint egy idiótára, akit dili házba kéne csukatni.

- Mert nyárra elmehetnék Kath apukájához nyaralni Lizzel, de mivel itt vagytok, nem bírok. Félre ne értsétek, nem szándékozlak kidobni titeket, de Kath apukájának a nyakába sem szeretnék varrni ennyi fiút – mondtam ki egy szuszra.

- Nekem van házam Hawaii-n – motyogta Louis, fel sem nézve a telefonjából.

- Kajakra? – kérdeztük nem túl értelmesen Lizzel, aki immáron a konyha pulton ücsörgött, könyékig csokoládésan. Ugyanis kedves barátnőm nem ismeri az evőeszközt.

- Nem, kenura – állt fel, és elindult a konyha felé.

- Most ez hova megy? – kérdeztem a fiúkat, mire megvonták a vállukat – Tomlinson – kiabáltam. Nem jött válasz – Tomlinson – próbálkoztam még egyszer. Semmi.

- LOUIS! – ordított Zayn.

- Mi van ember? – jött ki a konyhából Mr. Süket egy pohár Colával a kezében.

- Oda költözünk a Hawaii házadba a nyárra. Vagy annyi időre amennyi szabadidőnk van – javította ki magát Zayn, mire én hálásan néztem rá. De szerencsére nem vette észre. Haha.

- Persze, gyertek. De ő nem – mutatott rám.

- Perpillanat kinek a házában vagy? És kinek a Coláját iszod? – néztem rá kérdőn.

- Oké. Gyertek – forgatta meg a szemét. Majd kicsattantam örömömbe.

- Köszi Zayn – mosolyogtam bátyámra.

- Kapok érte ölelést? – csillant fel a szeme.

- Miért neki köszönöd? – kérdezte Louis.

- Zayn: Nem. Tomlinson: Kösz. Most jobb? – vigyorogtam, majd elindultam felfelé a lépcsőn

Hallottam, hogy Louis még valami olyasmit motyog az orra alatt, hogy: és még én vagyok a bunkó.

De nem érdekelt. Megyünk Hawaii-ra.