*~6.fejezet - Különleges képesség és Zayn jó híre~*

 Sziasztoook.:) <3 Megérkeztem az új résszel.:) Húúú nem jött az ihlet... Ezért nem is lett valami izgi rész meg hosszú sem úgyhogy bocsi.:/ De ígérem a kövi már jobb lesz.:) Köszönöm az előző részhez a 2 komit de azért többre számítottam.:( Csak mert eddig mindig olyan sok volt.:) Viszont most arra kérnélek titeket hogy komiba másoljátok be a kedvenc részeteket ebből a fejezetből! :) Köszönöm a 15 rendszeres olvasót (szuperek vagytok! *-* ♥ ) és a 2 díjat amit kaptam és hamarosan ki is teszem..:) Egyszóval köszönök mindent.♥ :) Jó olvasást! ♥

xoxo. Jessi ♥

 *Jessica Malik*

- Oké Bébi. Szeretlek – köszöntem el Dave-től, és becsuktam a hűtőt, kezemben két Túró Rudival. Leraktam a telefonomat az asztalra, kihámoztam az egyik Túró Rudit a papírjából és beleharaptam. Harry aki velem szemben ült az asztalnál és a telefonját nyomkodta föl nézett a roppanásra és rám mosolygott. Meg dobtam a másik Túró Rudival, ami rápattant a mellkasára majd az ölébe esett. Felvette és leszedte róla a papírt.

- Kösz – vigyorodott el, én pedig mosolyogva biccentettem - Mi újság a hercegeddel? – vigyorgott, a mellette ülő Louis pedig megforgatta a szemét, miközben folyamatosan a gabonapelyhét nyomkodta a kanalával a tej alá, hogy az kieressze magából az összes kakaókivonatot, és olyan legyen a tálban a tej mintha kakaó lenne.

- Semmi különös. Megbeszéltem vele, hogy megyünk Hawaii-ra – mosolyogtam. Louis-nak megállt a kanál a kezében, és a ropogtatást is abbahagyta. Nagyot nyelt mielőtt megszólalt, erősen arra koncentrálva, hogy esetleg ne fulladjon meg.

- Várj – ejtette le kezeit az ölébe – Azt akarod mondani, hogy Mr. Szépfiú-t is hozod? – nézett rám szkeptikusan. Bólintottam, miközben teljesen azt sugároztam neki a gúnyos mosolyommal, miszerint „ez egyértelmű” – Na álljon meg a menet! Oké, hogy téged elvisellek majd a házamban. De, hogy az édi-bédi, cuki-muki barátodat is eltűrjem... Nem Királylány, az már sok lesz – rázta a fejét. Harry rosszallóan a fejét csóválta. Próbáltam mérgesnek látszani, de egyszerűen nem tudtam nem vigyorogni, a Királylány meg szólításon. Louis ma még nem volt bunkó. Sőt... Tök kedves (!!) volt velem egész nap. Talán csak rossz napja volt tegnap?

- De most miért? – biggyesztettem le az ajkaimat.

- Mert nincs szükség a házamban egy töketlen pasira – rántotta meg a vállát. Dehogynem volt bunkó. Gondolhattam volna. A pasik mind hülyék. Tisztelet a kivételnek. Újra lenyomta a kanalával a gabonapelyhet. Néztem ahogyan a kakaó lassan távozott a csokoládés gabonagolyóból, majd amint Louis felkeverte a tejet eltűnt a csíkja.

- Mi? Nem is töketlen! Még nem is találkoztál vele.

- Dehogyisnem. Eleget. A szobád, a nappalid mindened tele van vele, és a barátnőiddel.

- Nem ugyan az... De nem töketlen! – ripakodtam rá. Idegesen megforgatta szemét.

A végén még tényleg nem engedi be Dave-et a házba. Ettől megijedtem. Tudtam, hogy már felidegesítettem, és bármit mondhatnék neki, egyszerűen nem törne meg, és nem egyezne bele. Eszembe jutott valami, amivel minden fiút képes voltam lenyűgözni, és akármire megkérni. Nagyon sokat használom Dave-nél ha nem megy bele valamibe.

Ezt a dolgot mások flörtölésnek hívják - ezért Dave nem is szereti ha rajta kívül ezt művelem egy fiúval, de egyszerűen nem tehetek róla, ez nálam már bevett szokásnak számít – de én úgy hívom: Jessica Malik különleges képessége.

Belevágtam.

Mielőtt kimentem volna a konyhából megálltam Louis mögött, lehajoltam hozzá és a fülébe súgtam:

- Ne legyél már ilyen Tomlinson – suttogtam mosolyogva – én bízom a... – elfintorodtam, majd vissza varázsoltam az arcomra a mosolyt - ...kedvességedben – fejeztem be halkan. Még körülbelül 2 másodpercig úgy maradtam, majd felálltam kidobtam a Túró Rudis papíromat, és mikor újra elmentem Louis mögött (nem álltam meg, csak miközben elsétáltam mögötte) végig simítottam a karján. És igen, sikerült, mert ahogy megsimítottam, éreztem a kezem alatt, hogy libabőrös lett.

Vigyorogva elindultam a szobámba. Még utoljára hátra néztem. Louis és Harry is pislogás nélkül néztek rám. Csábosan rákacsintottam Louis-ra, és miután teljesen befejeztem a „Vessük be a különleges képességünket, hogy együtt nyaralhassunk a barátunkkal” projektet, folyamatosan kacagva elhagytam a helyszínt.

*Zayn Malik*

 Jess ágyán fekve, és a szobájában körbenézve ellepték az agyamat gondolatok.

Mikor megérkeztünk és Jess kinyitotta az ajtót egyszerre két dolog történt velem.

  Először is leesett az állam (mellesleg a fiúknak is). Régen mikor itt hagytam Jess-t úgy mentem el, hogy azt mondtam neki „Nagyon vigyázz magadra!” ugyanis eléggé esetlen és balszerencsés volt. Féltettem. De amikor megláttam alig ismertem fel. Egyszerre láttam meg benne mindent. Gyönyörű, masszív, kifinomult, megtörhetetlen és mégis érzékeny. Úgy ahogy van tökéletes, és bár akkor és ott nem tudtam sokat róla, de olyan büszke voltam az én húgocskámra, mint még soha senkire.

  Másodszor pedig elképesztő érzés volt újra látni. Már 3 éve nem láttam. Szörnyű volt. Én szerettem volna felkeresni de nem tehettem. Nem tehettem meg a bandával. A mai napig senki nem tudja miért nem látogattam Jess-t, rajtam, a srácokon, és persze azon a személyen kívül aki nem engedte.

Mikor megtudtam, hogy Jess-nek van barátja dühös lettem, hogy vajon ki lehet az, és mit művelhet a húgommal, hogy vajon csak kihasználja vagy tényleg érez iránta valamit. De mikor Jess elmondta, hogy milyen régóta együtt vannak kicsit megnyugodtam.

Ma éjszaka már Jessivel aludtam. Mert nem akart a bunkó haverommal aludni. Nagyon jó érzés volt, hogy újra olyan közel volt hozzám. Annyira szerettem volna megölelni de nem tehettem. Nagyon haragudott rám.

Megcsörrent a telefonom.

- Na mi újság kicsim? – kaptam fel a készüléket mosolyogva.

- Semmi különös. Nagyon hiányzol. Oda értetek már vagy még úton vagytok? – kérdezte Perrie mire felnevettem. Szegény barátnőm soha nem tudja, hogy mikor mi van ugyanis éppen turnéznak - vagyis már lassan befejezik azt hiszem – és mindig időeltolódásban szenved... Néha egy kicsit talán durván, mint most. Haha.

- Te is. Alig várom, hogy lássalak. De tudod édesem, már egy ideje itt vagyunk – mosolyogtam.

- Mióta? – éreztem a hangján a zavarodottságot. Annyira aranyos.

- 3 napja.

- Jézusom. Istenem Zayn, a turné teljesen kikészít. Imádom ezt csinálni, imádom a rajongóinkat, imádom az egész életemet, de nagyon nehéz. És elfáradtam – ebben biztos voltam, hiszen hallottam a hangján. Annyira szerettem volna már látni és nagyon sajnáltam.

- Tudom kicsim. Mikor lesz vége? – kérdeztem. Mindig követtem, hogy éppen hol vannak, és mennyi állomás van még hátra, de mióta itt vagyunk a húgomnál nem nagyon tudom.

- Ma este lesz az utolsó – fújta ki fáradtan a levegőt.

- Óóó... ahogy téged ismerlek ezt már fél lábon is kibírod. Csodálatos leszel, mint mindig – mosolyogtam halványan – Utána találkozunk?

- Édes vagy – szinte láttam magam előtt ahogy olyan gyönyörűen mosolyog – Persze, már alig várom. De hol, mikor? – hirtelen eszembe jutott valami.

- Mikor lesz a koncertetek?

- Hát ööö... majd 8-kor kezdődik.

- Itt Londonban ugye?

- Igen. az O2-ben – örömömben rácsaptam a combomra. Majd fájdalmasan megdörzsöltem. Kicsit elkapott a hév.

- Oké 7-re ott vagyok a húgommal – vigyorogtam.

- Tessék?

- Jess imád titeket ,te vagy a példaképe de soha nem jutott még el egy koncertre sem. Engem viszont ki nem állhat, mert nem kerestem. És hátha ezzel ki engesztelhetem. Oda megyünk az O2-höz és onnan ha vége a koncertnek ha gondolod beszéld meg a lányokkal és jöhettek Jess házába, szerintem nem lenne ellenvetése, és másnap meg ha akarnak, elmennek haza a lányok és legalább nem kell éjszaka utazgatniuk. Te meg maradsz, vagy max. elnézünk a szüleidhez, utána visszajövünk, vagy nem tudom, meglátjuk. Benne vagy?

- Persze. Alig várom, hogy lássalak téged meg a fiúkat. De főleg téged. Meg, hogy megismerhessem a húgodat. Úristen biztos jóba leszünk. El se hiszem, hogy én vagyok a példaképe – örültem, hogy Perrie ennyire boldog lett a hír hallatán.

- Remélem jóban lesztek – mosolyogtam.

- Biztosan. Viszont mennem kell szívem, mert indulunk az O2-be.

- Persze. Akkor majd találkozunk.

- Alig várom. Szeretlek. Csók.

- Én is szeretlek. Puszi – mondtam, majd kinyomtam a telefonomat és boldogan az ágyra dobtam.

Leszaladtam a lépcsőn, hogy közöljem a többiekkel - de főleg Jess-el -  a nagy hírt. Mikor leértem a nappaliba Jess hirtelen nekem ütközött ugyanis folyamatosan hátrafelé nézve kacagott.

- Mi olyan mulatságos? – mosolyogtam egyet hátrébb lépve. Jó volt hallani ahogy nevet.

- Ezt figyeld – kuncogott, majd megragadta a kezem és a konyhához húzott. Óvatosan benézett, utána pedig az ajtóra mutatott. Én is bekukkantottam. Louis és Harry egymásra nézve meg voltak meredve. Valamin nagyon gondolkoztak. Ha jól láttam Louis még a fejét is enyhén balra billentette.

- Jesszusom – húztam vissza a fejem majd a kanapéra néztem, ugyanis Jessi immáron vigyorogva ott feküdt és engem nézett – Mit műveltél velük? – leültem a kanapé végébe és az ölembe vettem a lábát.

- Én csak használtam a különleges képességemet – nevetett folyamatosan, és védekezően maga mellé emelte a kezeit. Ismertem ezt a képességet. Bármilyen fiúnál használhatta, bármivel kapcsolatban, mindig mindenkinél bevált.

Egymásra néztünk és teljesen egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

- Te jó ég – törölgettem a szememet.

Annyira nevettünk, hogy észre se vettem, hogy tulajdonképpen tök kedves velem a húgom és együtt nevetünk.

- Mi folyik itt? – jött ki a konyhából Louis és Harry. Még jobban elkezdtünk röhögni mikor megláttuk őket.

- Velük mi van? – robogott le Niall a lépcsőn ránk mutatva. Harry és Louis kérdőn széttárta a karját, mire Niall megvonta a vállát és tovább ment a konyhába. Harry is ugyan így tett csak ő a vendégszoba felé vette az irányt.

Mikor kis idő múlva elmúlt a hirtelen ránk tört röhögő-görcs, Louis még mindig ott állt velünk szemben. Valószínűleg mondani akart valamit. Leült a fotelbe és Jess-re nézett.

- Kicsit gondolkoztam a dolgokon – kezdte tárgyilagosan. Jess-el egymásra néztünk, mindketten próbáltuk elfojtani a nevetést. Tudtuk mi következik – és úgy döntöttem, egy-két hetet kibírok a hülye pasiddal – jelentette be ünnepélyesen. Én nem bírtam tovább és kiszakadt belőlem a nevetés.

- Istenem Tomlinson, olyan édes vagy, majd meghálálom - kezdett el Jessi is nevetni.

- Nem értem mi bajotok – húzta fel a fél szemöldökét Louis. Jess legyintett.

Nagyjából lenyugodtunk én pedig mérhetetlenül boldog voltam, hogy így elvagyunk a húgommal. Jó érzés volt.

Hirtelen eszembe jutott, miért is jöttem le igazából.

- Ó tényleg. Van egy jó hírem – dörzsöltem össze a tenyeremet. Louis és Jessi felnézett a telefonjából – srácok legyetek szívesek és toljátok ide a nagy seggeteket – kiabáltam el magam.

- He? – jelent meg a konyha ajtajában Niall, valami csokit majszolva.

- Ó Niall Horan, hogy csesznéd meg, miért kell mindent megenned? – lépett be a nappaliba Harry – Azt a csokit a nővéremnek vettem. Ma este találkozok vele. Kurvára nem a tiéd – fogta a fejét Harry, majd széttárta a karját – Nem VOLT a tiéd – csapta le a karját a combjára, mikor látta, hogy Niall az utolsó kockát is bekapta. Jess, Louis és én is felnevettünk.

- Nincs mese Horan. Egyszerűen jó fej vagy – röhögött Jess.

- Mondták már – kacsintott egyet, majd helyet foglalt mellettem a kanapén. Harold is elhelyezkedett, én pedig éppen bele kezdtem volna a mondandómba amikor a húgom kérdőn körbe nézett.

- Ööö... Payne? – húzta fel a fél szemöldökét

- A családjához ment tegnap reggel, utána délután Sophiához, ott aludt nála és szerintem csak este jön haza mert még beugrik pár haverjához – vázolta fel a helyzetet Harry. Jess bólintott, majd kíváncsian rám nézett.

- Beszéltem Perrie-vel – kezdtem bele, féloldalasan a húgomra pillantottam a reakcióját lesve. Próbált érzelemmentes maradni de láttam a csillogást a szemében – és ma nyomják le a turnéból az utolsó koncertet, és ugye találkozni akartam vele ezért megbeszéltük, hogy elmegyünk a koncertre és utána mondjuk ide jönne vagy jönnének és itt töltenék az éjszakát ha nem lenne baj – néztem Jess-re.

- Itt? Mármint itt a házban? Az én házamban? A Little Mix itt töltené az éjszakát az én házamban? Itt a...? Ebben a...? És akkor...? Hűű... – beszélt össze-vissza. Megborzongott. Haha. Kirázta a hideg.

Mosolyogva bólogattam majd megdobtam Louis-t egy, a kanapén lévő párnával, amikor a szemét forgatva azt motyogta, hogy „Te jó ég”.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Imádlak Zaynie – ugrott hirtelen az ölembe. Hát... gondoltam, hogy jól fog sikerülni. De, hogy ennyire... Azonnal vissza öleltem, hiszen csak erre vártam, hogy ennyi idő után végre újra megölelhessem. Újra érezni, hogy ennyi év után megint megölelhetem felszabadító érzés volt. Jó volt érezni az illatát, és a közelségét, hiszen mindennél jobban hiányzott. Nem lehet szavakba önteni azt, amit akkor éreztem. Tulajdonképpen majdnem elsírtam magam, de mielőtt kicsordult volna az első könnycsepp Jessi felugrott – Úgy értem…. khm... úgy értem kösz... majd... majd meghálálom... vagy mi – dadogott össze-vissza. Louis-sal szinte egyszerre csaptak a homlokukra. Louis magába azt motyogta, hogy „Jesszusom”, Jess meg közölte, hogy megy öltözni és szélsebesen felrohant az emeletre. Louis röhögve felpattant, de mikor gyilkos tekintettel meredtem rá befogta. Aztán újra kezdte és ő is felszaladt az emeletre és láttam, hogy balra fordul a folyosón, majd a húgom szobája felé veszi az irányt (?). Na mindegy. Legalább egy ölelést kaptam, és egy szót... Egy nagyon fontos, jóleső szót... „Imádlak”.