*~9. fejezet - Eleanor kitálal, Baleset~*

Éééééés... itt vagyoooook.:DD Az előző rész, utolsó kommentelőjének azt írtam, hogy valószínűleg a héten hozom a részt.. és hoztam is.:) Ezzel pedig végre befejeztük ezt a napot.:"D A következő részben már jön Dave.*-* :DD
Nem sokára pedig lesz egy kis kiegészítő fejezet is.:)
Húúú nagyon köszönöm a sok-sok oldalmegjelenítést. Mikor ma megláttam csak ámultam..*-*  8.-án 275 oldalmegjelenítés? Hű...*-* Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, NAGYON köszönöm!!! ♥♥♥
Ahogy a 3 komit és a 4 pipát is az előző fejezethez.:) Szeretet van.:D ♥
Ezen kívül pedig a díjamat is Zselykének, amit hamarosan kiteszek és külön meglepetés, hogy azoknak az embereknek fogom küldeni, akik már komiztak nekem.:)
Nem is húzom tovább az időt.:) Komizzatok, pipáljatok, iratkozzatok fel.:) Jó olvasást! :) ♥

Xx, Jess ♥

   *Jessica Malik*

A koncert elképesztő volt. Zayn és én végig tomboltuk az egészet, a többiek pedig furán néztek minket és csak néha jegyezték meg, hogy mennyire idióták vagyunk. Hát most na, ilyen az élet.

Mindig is tudtam, hogy a lányoknak élőbe még gyönyörűbb hangjuk van, mint a youtube-on keresztül, de hogy ennyire nagy lesz a változás, azt sosem gondoltam volna. Néha csak ámultam és bámultam.

- Bámulatosak voltatok – öleltem meg Perrie-t, mikor lihegve lejöttek a színpadról. A kezébe nyomtam egy üveg vizet, ő pedig mosolyogva megköszönte. Nagyokat kortyolt a vízből és miután megitta a fél üveggel, lerogyott a szőnyegre. A többi lány a kanapén pihent.

- És vége – kiáltott Jade erőtlenül. Egy halk, fáradt „Hurrá” jött neki válaszul a három lánytól. A fiúk hangosan röhögtek, Eleanor szánakozva nézett a lányokra, én pedig mosolyogtam.

- Nem röhög! – szólt rájuk Jesy komolyan, - de a szemén látszottak a nevető ráncok - mire még jobban röhögtek a fiúk.

- Kussol! – csatlakozott a szidalmazásba Leigh is.

- Oké, bocsesz – tette fel védekezően a kezeit Zayn és oda ment a barátnőjéhez, leült mellé a szőnyegre, majd nyomott egy puszit a szájára.

- Izzadt vagyok – nézett rá furán Perrie.

- És sós ízű – nyalta meg a bátyám a száját. Mindenki hangosan röhögött. Niall már olyannyira, hogy a hasát fogta.

- Szép volt lányok! – jelent meg az ajtóba egy nő - Gyönyörű turnét zártunk. Mindenki rohan haza a családjához, úgyhogy most nem ünnepelünk, de szerintem ti ezt megoldjátok együtt is – mutatott körbe a társaságunkon mosolyogva – Legyetek jók! Pár hét múlva találkozunk – fejezte be. Már éppen fordult volna meg, hogy ott hagyjon minket, amikor Leigh-Anne hirtelen felkapta a fejét.

- Pár hét?! – lepődött meg.

- Igen – fordult vissza hozzánk a nő – Gondoltam, pihentethetnétek egy kicsit a hangotokat. Nyaraljatok, érezzétek jól magatokat, és a többi, és a többi. Pedig ezt már mondtam. Már a rajongóitok is tudják – magyarázott furán és ott hagyott minket.

- A rajongóink? Mi van? – temette a fejét Perrie Zayn vállába. Felkapta a fejét és rám nézett.

- Így van. Már be van jelentve pár napja – bólogattam.

- Akkor csak mi nem figyeltünk – vonta meg a vállát Jesy és felhúzta a kanapéról Jade-et és Leigh-Anne-t, akik ugyan felálltak, de vissza is dőltek.

- Úgy érzem menni kéne – nevettem.

- IGEN! – kiáltott fel Perrie és felpattant. Kirohant az ajtón, Jade és Leigh pedig utána.

- Az én kocsimmal vagyunk – kiáltott utánuk Louis röhögve.

- Még szép, hogy én vagyok a legnormálisabb négyünk közül – magyarázott Jesy, miközben szép lassan az ajtó felé lépdelt. Kicsit elszámította magát, ugyanis miközben hátrafelé nézve hozzám beszélt, egy lépéssel arrébb volt az ajtótól, ezért neki ütközött a falnak.

Az egész társaság felnevetett, Jesy pedig egy „Aú”-t hallatva a fejét dörzsölgette.

- Hát persze, hogy te vagy a legnormálisabb – veregette meg a lány vállát Niall – Jól vagy? – kérdezte vigyorogva.

- Aha – bólogatott a fejét fogva – Menjünk.

Mindannyian megindultunk az ajtó felé. Én viszont visszafordultam és segítettem a bátyámnak összeszedni a lányok ruháját. Csak pár darab póló és nadrág. Nem nagy szám.

Zayn rám mosolygott és felkapott egy, a kanapára ledobott pólót.

- Gyere. Nincs más – mosolygott, miközben körülnézett.

Mikor kiléptünk az ajtón Louis-t pillantottuk meg, aki éppen akkor pöckölt el egy cigit. Döbbenten néztem rá.

- Nem ér ennyit Louis – rázta a fejét Zayn, miközben bedobta a lányok ruháját a csomagtartóba. Ja igen. A lányok turnébusza már nem volt ott.

- Micsoda? – húzta fel a fél szemöldökét Louis és lopva rám pillantott.

- A barátnőd – vágtam rá.

- Én mondjuk nem rá gondoltam – nézett rám Zayn, miközben a szemével jelezte, hogy hagyjam abba. Oké ez talán durva volt. Védekezően felemeltem a kezem – A veszekedés. A veszekedésetek nem ér annyit, hogy rágyújts. Ne kelljen már csalódnunk benned Louis – mondta dühösen és beszállt a kocsiba.

- Úgy tűnik ma mindkettőnkről kiderült valami. Rólad például két dolog – kacsintottam. Louis felhúzta a szemöldökét és kérdőn nézett rám – Rólam az, hogy cigizek, mert hülye vagyok – röhögtem – Rólad pedig az, hogy stressz helyzetekben te is rágyújtasz, mert te sem vagy komplett. És az, hogy a kapcsolatodat rendbe kell hoznod – ismertettem a helyzetet. Egyáltalán nem bántásnak szántam. Ezzel tulajdonképpen azt szerettem volna sugározni, hogy segíthetnék neki.

- Te csak ne szólj bele az életembe! Semmi közöd hozzá! Ahogy a kapcsolatomhoz sem! Azt meg se te, se a bátyád nem tudja, hogy én miért gyújtok rá. Semmilyen stresszes helyzetről nincs szó, csak szimplán elegem van belőled és abból, hogy ennyire ellen... – kiabált. Kikerekedett szemekkel néztem rá. Most meg mit akar mondani? Hirtelen megdermedt – hogy ilyen... ilyen ellen... ööö... ellenszenves vagy – folytatta mérgesen és gyorsan bepattant a kocsiba. Furcsán néztem magam elé. Ez most nagyon, de nagyon fura volt.

Bepattantam a kocsiba ahol javában ment a vita. Most viszont nem Louis és a barátnője között.

- Nem akarom még egyszer meghallani Louis, hogy a húgommal kiabálsz. Semmi jogod hozzá és fogalmam sincs, hogy mi bajod vele de vegyél vissza! Nagyon szépen megkérlek – oktatta Zayn Louis-t, aki erre csak fújtatott egyet és elindult. Zayn nem kiabált, még csak a hangját sem emelte fel. Nyugodtan beszélt vele, de mégis ellentmondást nem tűrően.

Azt vettem észre, hogy Perrie mellett ülök. Mellette Zayn, Niall pedig hátra került Liam mellé.

- Többiek hová mentek? – kérdeztem Perrie-t halkan. Amúgy sem hallhatta senki, mert Louis jól felnyomta a zenét és idegesen dobolt a kormányon.

- A turnébusszal elmentek összepakolni a szállodába. Niall lediktálta nekik a címedet. Majd oda jönnek – vázolta fel a helyzetet – Én már összepakoltam előttük. Minden cuccom a buszban van – mosolygott – Biztos nem zavarunk? Liam mondta, hogy nem tudja hogy fogunk elférni. Ő elmegy Sophiához.

- Hidd el, megoldom. Soha ne félts – vigyorogtam.

- Olyan vagy mint a bátyád – mosolygott. Szomorúan elmosolyodtam. Én olyan vagyok. De a kapcsolatunk már soha nem lesz olyan, mint volt. Mindig mikor elmegy, fel kell rá készülnöm, hogy lehet megint nem látom évekig – Ne haragudj. Nem akartam felhozni – húzta el a száját Perrie. Mosolyogva megráztam a fejem. Tudja, hogy kényes témát érintett és nyilván azt is tudja, hogy hogyan érzek most Zayn iránt. De hogyan is érzek iránta? Fogalmam sincs. Bár amikor a szobámba segített készülődni megfogadtam, hogy szépen lassan megbocsájtok neki, de most... mintha kicsit elbizonytalanodtam volna. Nem történt semmi különös. Nagyon kedves volt velem egész nap, nem vesztünk össze. Semmi. Csak szimplán úgy érzem, nem érdemli meg, hogy ilyen egyszerűen megbocsájtsak neki. Túl könnyen itt hagyott. Nem keresett. Sokáig. Nem csak pár hétről, vagy hónapról van szó. Itt most évekről beszélünk. Ha lenne valami elfogadható mentsége, talán azt mondanám, hogy rendben, mindenki hibázik. De eddig még semmit nem mondott. Nem mondta el, hogy miért nem érdekelte mi van velem, miért csak a családom többi tagja foglalkoztatta. Meg sem említette az egészet. Bár Louis mondta, hogy nem tehet róla, de ugyan miért ne tehetne? Ha csak szimplán felhív 2-3 hónaponta már az is valami.

 Miközben ezen elmélkedtem, oda értünk a házamhoz. Nagy nehezen mindenki kiszállt az autóból. Előre mentem és kinyitottam a kaput, majd az ajtóval ugyanígy tettem.

- Gyertek – tártam ki azt, a nagy társaságnak. Mindenki be lépkedett és levették a cipőjüket.

- Na milyen volt a koncert? – vágtatott oda Harry hozzánk a kanapéról, ahol egy szőke hajú lány ült – Szia Pezz – ölelte meg Harry az említettet.

- Szia göndör – vigyorgott Perrie.

- Sziasztok – jött oda a szőke lány és sorban megölelte a srácokat és adott nekik két puszit, majd Perrie-vel is ugyanígy tett. Eleanor-nál megállt, de végül őt is sután megölelte. Inkább csak megveregették egymás hátát. Következőnek nálam állt meg – Gemma Styles – mosolygott.

- Jessica Malik. Szintén bandatag-testvér – röhögtem. Felnevetett és megölelt.

- Bocsi, hogy csak úgy bejöttem a házadba.

- Normális vagy? – kérdeztem elég illemtelenül – Semmi baj. Bocsi, hogy megkérdeztem, hogy normális vagy-e – húztam el a szám, ő erre csak felröhögött.

- Normális vagy? – kérdezte ő is – Semmi baj.

- Kvittek vagyunk – nevettem és végig néztem a kanapén és szőnyegen fetrengő társaságon. Perrie még mindig mellettem állt.

- Valamit kezdeni kellene velük – mondta. Ezt nem értettem.

- Felelsz, vagy merszezzünk – kiáltott Harry.

- Én nem játszom – mentem azonnal a konyhába – Párszor már megjártam.

- Ne már hercegnő – szaladt oda hozzám Niall és felkapott. Mint a menyasszonyokat úgy vitt a kanapéhoz, de nem rakott le.

- Hogy ki? – röhögtem.

- Hercegnő. Mert olyan kis aranyos vagy – vigyorogott.

- Na tegyél le és ne flörtölj velem Horan – nevettem.

- Jól van, na – biggyesztette le a száját és nemes egyszerűséggel ledobott. Egyenesen Harry ölébe.

- Hello, hello – vigyorgott rám Harry perverzen. Legurultam róla és inkább átültem Perrie és Gemma közé.

- Miért vagyok én ennyi kanos sráccal körülvéve? – néztem a plafonra fájdalmas arccal. Mindenki felnevetett – Dave gyere haza – siránkoztam.

- Ki az a Dave? – kapott rá a témára egyből Perrie és... és Eleanor.

- A barátom – mosolyogtam, inkább csak Perrie-re – 2 éve vagyunk együtt.

- Hát ezt nagyon bebuktátok srácok– röhögött Perrie, Niall-re és Harry-re.

- Mi már tudtuk – mondta a két fiú.

- Attól még bebuktátok – röhögött folyamatosan Perrie – És különben ő hol lakik? – nézett rám izgatottan Perrie. Azt még mindig nem értem, Eleanor-nak mi baja ugyanis azóta is döbbenten néz rám.

- Itt nálam. Holnap jön haza – mosolyogtam.

- Úú, de izgi – tapsikolt Perrie. Kicsit furán néztem rá, de felnevettem.

- Jessi beszélhetnénk? – kérdezte Eleanor és felállt. Ugyan mit akar velem beszélni?

- Öhm... azt hiszem? – inkább kérdeztem, mint mondtam.

- Jó, haladjatok. Utána felelsz, vagy merszezünk. Addig megérkeznek a lányok is – rágózott Harry izgatottan. Nyilván jó feladatokon gondolkodott.

- Gemma! – néztem a lányra, aki mosolyogva rám pillantott – El ne menj!

- Eszemben sincs – tette fel védekezően a kezét. Bólintottam és biccentettem Eleanor-nak, hogy kövessen.

 Felvezettem a szobámhoz, ott kinyitottam az ajtót és magam elé engedtem. Mikor mutattam neki, hogy menjen be meg akartam szólalni, hogy „Őfelsége”, de végül nem tettem. Azért magamban röhögtem egy kicsit. Jó, nem vagyok normális.

Én is beléptem a szobámba és becsuktam magam után az ajtót, majd neki dőltem és felhúzott szemöldökkel, kérdőn néztem a lányra.

- Szóval... – kezdte, de rögtön meg is akadt.

- Szóval? – kérdeztem vissza.

- Szóval arról lenne szó... hogy... talán... – hebegett össze-vissza. Nem így ismertem meg ezt a lányt. Úgy, hogy neki is nagy a szája, mint nekem, erre nem tud összehozni egy értelmes mondatot.

- Vissza jöjjek jövő héten? Hátha addigra sikerül – flegmáztam megint. Komolyan nem tudom mi bajom az Elounor párossal és a TESCO-s srácokkal, de eléggé köcsög vagyok velük.

- Nem kell – forgatta meg a szemét mosolyogva (?) – Arról lenne szó, hogy lehet, hogy egy ici-picit rosszul indítottunk. Nem próbálhatnánk meg jóban lenni? – nézett rám. Teljesen ledöbbentem és ha ez még nem lett volna elég, folytatta – Nagyon sajnálom, hogy szemét voltam veled, de... őszinte leszek, azt hittem hajtasz Louis-ra, mert amikor lejöttél tényleg nagyon megnézett téged. De végül is erről nem te tehetsz, tényleg jól néze... vagyis, hát... tudod... nem vagy csúnya – forgatta a szemét. Hangosan felröhögtem. Először azt akarta mondani, hogy jól nézek ki, de gondolom rájött, hogy megdicsérni egy nőtársát nem az ő stílusa, ezért inkább így fejezte ki magát.

- Kösz – vigyorogtam.

- Végül rájöttem, hogy nem is hajtottál Louis-r,a csak beképzeltem magamnak – húzta el a száját – Mostanság eléggé paranoiás vagyok, amivel teljesen tönkre teszem a kapcsolatunkat Louis-val, de én nem tehetek róla... vagyis, jó, nyilván tehetek, de tudom, hogy Louis jól néz ki – rá ki mondta. Szemétség – és a hülye kis picsák, csakúgy mennek utána. Meg ott vannak a rajongók is. Nem könnyű valakivel úgy járni, hogy több millió lány gondolkodik azon, hogy talán az én pasim lesz az első csókja. És az van, hogy fogalmam sincs miért öntöttem ki neked a lelkemet, de most már teljesen mindegy. Tök hülye vagy Eleanor – hadarta végig. Enyhén elképedtem és az igazat megvallva, meg is sajnáltam. Nem tudom én mit tennék, ha Dave körül is ennyi lány legyeskedne, mint Louis körül. Valószínűleg sosem engedném utcára. Bár azt még mindig nem értem, hogy Eleanor miért akar velem kedves lenni, amikor állítólag a fiúkkal és Perriékkel, meg ahogy láttam, Gemmával sem az. Hm...

- Öhm... azt én sem tudom, de megértelek. Én is sajnálom, hogy bunkóztam és igen, indítsunk újra. Lehetnénk barátnők – mosolyogtam és felé nyújtottam a kezem.

- Hőő... – rázta meg a fejét – Messzire ne menjünk! Azt mondtam, lehetnénk jóban. Nem barátkozom. – igen... azt hiszem vissza tért az igazi Eleanor. Semmiképpen sem akar barátkozni. Csak legyünk jóban. Rendben. Nekem így is jó – Eleanor Calder – rázta meg a kezem.

- Jessica Malik – mosolyogtam – Lelki segély – tettem hozzá, Eleanor furán nézett rám.

- Mi?

- Lelki segély – ismételtem meg, miközben kinyitottam az ajtót – Hallom sok a problémád. Bármikor kiöntheted nekem a lelked, sírhatsz a vállamon, és a többi, és a többi – magyaráztam, miközben a lépcsőn mentünk lefelé.

- Hé – nézett rám röhögve – az előbbi véletlen volt. Nem akarom pont neked kiönteni a lelkem. Nem vagyunk „elbék” – rajzolt idézőjeleket a levegőbe.

- Gyorsan visszatértél, édesem – veregettem meg a vállát, majd barátságosan átkaroltam. Jól esett, hogy jóba akar velem lenni. Azt mondja, nem barátkozik, de én tudom, hogy ha rólam és a két barátnőmről van szó, hamar meg fog törni. Nem vagyok én egoista. Jó egy kicsit. Mondjuk Zayn Malik a bátyám. Így meg senki se csodálkozzon.

Leértünk a nappaliba. Már itt voltak a lányok is. A fiúk furán néztek ránk. Perrie és Gemma gondolom azon lepődtek meg, hogy Eleanor megengedte, hogy hozzá érjek. A maradék három lány pedig nem értett semmit, így csak nyugodtan, minket nézve ültek.

Figyeltem Louis arcát. Egy hajszál választott el attól, hogy fel ne nevessek. Értetlenül kapkodta köztünk a fejét. Ő már akkor meglátott minket, amikor elindultunk lefelé a lépcsőn. Egy jó darabig gondolom vacillált, hogy mi történhetett odafent, de amikor Eleanor mosolyogva leült mellé, én pedig gúnyosan rávigyorogtam megrázta a fejét és átkarolta barátnőjét.

- Ne hívj így. Hánynom kell tőle – nézett rám furán Eleanor. Röhögve leültem Harry és Zayn közé a szőnyegre. Gyorsan megtörtem a csendet.

- Most komolyan felelsz, vagy merszet akartok játszani? Annyira sablon – nyafogtam az üveget nézve, ami a szőnyeg közepén volt.

- Sablon. De legalább levetkőzöl előttem – vigyorgott Harry perverzen.

- Ráadásul vetkőzni is kell? – siránkoztam.

- Persze – bólogatott Niall és leült Zayn mellé a földre.

- És te ebbe beleegyeztél? Majd itt meztelenkedünk Perrie-vel 4 fiú előtt – Zayn-nek erre azonnal kikerekedett a szeme.

- Nem lehetne inkább sima? – kérdezte. Felnevettem.

- Nem – vágták rá a fiúk és... és Perrie.

- Perrie! – szólt a bátyám barátnőjére.

- Bocs – húzta el a száját Pezz. Harry átült velem szembe, Perrie pedig azonnal helyet foglalt mellettem.

- Miért ültél el? – kérdeztem Harry-t furán.

- Így jobban rád látok – vigyorgott.

- Harry! – rázta a fejét Gemma röhögve és leült a testvére mellé.

- Te ezt meg sem hallod – nézett jelentőség teljesen nővérére – Gyerünk! Mindenki! Földre! – mutatott a szőnyegre. Lassan, egyesével a többiek is komótosan helyet foglaltak.

- Én kezdek – dörzsölte meg Harry a kezét, de mielőtt az üveghez nyúlt volna, felkaptam az említett tárgyat a szőnyegről.

- A nagy lófaszt, Styles – bólogattam. Mindenki röhögött, miközben én pörgettem. Az üveg Jesy-n állt meg.

- Ez az én szerencsém – csapott a homlokára Jesy – Felelek – vágta rá, mielőtt akármit kérdezhettem volna.

- Ki a legidegesítőbb a három lány közül? – kérdeztem. A lányok erre gyilkos szemekkel néztek Jesy-re, de őt nem hatotta meg.

- Perrie néha nagyon hiperaktív és olyankor a sírba tesz – forgatta meg a szemét.

- Vissza kapod Nelson – fenyegette Perrie bandatársát, aki erre csak felnevetett. Megfogta az üveget és pörgetett.

- Jade – nézett vigyorogva Jesy, barátnőjére.

- He? – hagyta abba Jade az akkori tevékenységét, ami annyiból állt, hogy szedegette le a körömlakkját a körméről. Ránézett az üvegre, ami felé mutatott és unottan megszólalt – Merek – bevállalós.

- Csókold meg Niall-t vagy Harry-t. Választhatsz – vigyorgott Jesy. Jade meg sem várta a kérdés végét, ahogy Jesy kimondta, hogy „Csókold” Jade már vette is le a fél pár zokniját.

- Hé – szólalt meg Niall és Harry felháborodottan.

- Bocs srácok – röhögött Jade és pörgetett. Az üveg Louis-on állt meg.

- Louis felelsz vagy mersz? – kérdezte Jade és újra elkezdte lepattintgatni a körömlakkját.

- Felelek.

- Ha Eleanor nem lenne itt, melyik lánnyal smárolnál legszíveseben? Kötelező választanod – tette fel a mutatóujját Jade, mikor kiemelte a „kötelező” szót. Louis rám pillantott, utána pedig körbe a lányokon. Végül meg akadt a szeme Eleanor-on, aki kérdő tekintettel nézte.

- Fúú – forgatta meg Louis a szemét és levette a pólóját. Rajta nem volt zokni, így inkább a pólóját választotta, mint a nadrágját.

- Nem díjazom – rázta a fejét Eleanor, Louis-ra nézve. Így legalább nem látta, hogy jól megnéztem Louis felsőtestét. Jó, nem tehetek róla, én is nőből vagyok és igen, jó teste van.

- A válaszomért meg is vertél volna – tárta szét a kezét Louis és pörgetett. Az üveg rajtam állt meg. Könyörgöm, legyen kedves. Ha bunkó lesz, azt nagyon megjárom.

- Felelek – vágtam rá gyorsan.

- Nem vagy valami bátor – fintorgott Louis.

- Ez van. Inkább kérdezz.

- Miért vagy még mindig köcsög Zayn-el? Azért mégis jól jártál vele – mondta, mire elkerekedett a szemem. Balhé szagot érzek.

- Ezt a mondatot mégis hogy értsem Tomlinson? – néztem rá dühösen.

- Ha értetlen vagy, sehogy – forgatta a szemét – Gondolkozz el Jessica... most, hogy itt van a bátyád, már voltál egy Little Mix koncerten. Ingyen. A backstage-ben. Most itt vannak nálad a lányok – mutatott körbe – Holnapután Hawaii-re mész, ami megint csak Zayn-nek köszönhető, mert ő győzött meg, hogy had legyünk az én házamban – mutatott magára – Meddig akarod még játszani a durcás kislányt? Addig, míg hírességet nem csinál belőled? Elég szánalmas – vágta a fejemhez a szavakat. Mindenki pislogás nélkül meredt rá. Ha egy filmben lennék, akkor már lehetne hallani a tücsök ciripelést is, olyan csend kerekedett a nappaliban.

- Te azt hiszed... – nyeltem egyet, miközben halkan folytattam – te azt hiszed, én kihasználom Zayn-t? – suttogtam. Széttárta a karját és afféle „Ez egyértelmű”, fejet vágott – Te nem vagy normális – keltem ki magamból. Felpattantam, mire ő is felállt – Semmi közöd nincs az életemhez. Mikor érted már meg ezt az apró kis tényt? – kiabáltam vele – Ezeket a dolgokat nem én kértem tőle. Ő ajánlotta fel. Nem használok ki soha senkit. Főleg nem a bátyámat – hadonásztam össze-vissza és felszaladtam a lépcsőn, de majdnem a tetejénél megálltam – Emlékszel, mikor a múltkor azt mondtam hogy egy húzásod van? – (az 5. fejezetben volt.) kérdeztem, most már nyugodtabban. Kikerekedett szemekkel nézett rám a nappaliból.

- Nem mered – suttogta mosolyogva.

- Hogy nem merem? – csattantam fel – Holnap reggelre nem akarlak a házamban látni Louis Tomlinson! – kiabáltam. Léptem egyet lefelé a lépcsőn. Még mondani szerettem volna valamit, de kicsit elvétettem a lépést. Megcsúsztam és elkezdtem lefelé gurulni a lépcsőn. Hirtelen valami keménybe ütközött a fejem, de még mindig gurultam.

- Jessi – kiáltotta egyszerre több mindenki.

- Hivjátok a mentőket! Most! – vettem ki a kiabálásokból Perrie hangját.

Még érzékeltem, ahogy megállok és valaki hozzámér. Aztán már nem láttam és nem éreztem semmit.

Még a végén is pofázok.. szépen vagyunk..xddd Csak azt akarom igazából, hogy imádom Eleanor-t.:D ♥ Ezért is lettek Jessi-vel végül jóban.:)