*~2. Visszaemlékezés - Kieg. fejezet~*

Itt vagyok egy újabb visszaemlékezéssel.:) Bocsi, az esetleges hibákért de az egészet telefonról írtam. Ez most sokkal hosszabb lett, mint az előző visszaemlékezés.:)

Az iskoláról nem nagyon szeretnék beszélni, de kénytelen vagyok megemlíteni, hogy miután vissza megyünk a börtönbe már nem tudom ilyen gyakran hozni a részeket. Lehet, hogy egy hónapban csak egy, maximum kettő részt tudok hozni.:( Mivel nyolcadikos leszek..-.-" Ezzel kapcsolatban még annyit fűznék hozzá, hogy mindenkinek sok szerencsét a következő évhez.:) Bírjátok ki, kitartás!!!

Köszönöm az oldalmegjelenítéseket és a komikat, pipákat az előzőhöz.:)

Nem is fecsegek tovább...:D Jó olvasást! Komizni, pipálni, feliratkozni ér!! :)

Xx, Jess ♥

- Menni fog rendben? – mosolyogtam biztatóan Zayn-re.

- Huhh – vett egy nagy levegőt – Elrontom – rázta a fejét reménytelenül.

- Basszus Zayn, ne hülyülj már! Annyit gyakoroltad... képtelenség, hogy elrontsd – forgatta a szemét Doniya.

- Két perc – kukkantott be az ajtón egy stábvezető. Erre a bátyám gyorsabban kezdte szedni a levegőt. Anya oda jött hozzánk és megölelte.

- Sok szerencsét – mosolygott – Szeretlek.

- Én is szeretlek anya – motyogta Zayn. Apa csak rámosolygott Zayn-re, megveregette a vállát és megölelte. Nála ez körülbelül annyit jelent, hogy büszke rá. Zayn még megölelte Waliyhát, Safaa-t, Doniyát végül pedig rám nézett. Mosolyogva megölelt.

- Köszönöm húgi – suttogta, hogy senki se hallja.

- Nincs mit köszönnöd – mosolyogtam, ugyanabban a hangnemben.

- Kérem, jöjjön velem – jelent meg mellettünk egy nő. Zayn még egy utolsót ránk mosolygott és elindult a nő után. A kezeimet tördelve vártam, hogy Zayn megjelenjen a színfalak mögötti tévé képernyőjén, ami csak egyet fog jelenteni: bent van az X-factor stúdiójában. Apa át karolta a vállam és rám mosolygott.

- Minden rendben lesz – mosolygott, én pedig halványan bólintottam.

Ekkor jelent meg Zayn a képernyőn, nekem pedig a szívem azonnal a torkomba ugrott, hevesen vert, majd’ kiugrott a helyéről, miközben a bátyámat figyeltem. Bemutatkozott és elmondta mit fog énekelni. Elindult a zene, Zayn pedig a szájához emelte a mikrofont.

 Kérem Uram, sikerüljön neki – gondoltam magamban.

 Ahogy Zayn elkezdett énekelni, engem úgy rázott ki a hideg. Remegtem és nem csak az izgalomtól, de a hangjától is. Elképesztő, amit ez a tizenhét éves gyerek ki tud adni a torkából. Megállt a levegő, a színfalak mögött. Se anya, se apa, se Doniya vagy Safaa és kivételesen még Waliyha sem szólt semmit. Csak ámulattal néztük Zayn-t, ahogyan énekel, mert valami csodálatos volt. Láttam, ahogyan anya megtörli a szemét, apának pedig könnybe lábad a szeme. Bevallom, egy-két könnycsepp az én szememből is kicsordult és Doniya sem bírta sokáig. Büszkék voltunk Zayn-re. Nagyon, nagyon büszkék.

Miután Simon leintette, jó nagy tapsot kapott, még mi is mosolyogva tapsoltunk a színfalak mögött. Még jobban izgulva vártuk mit mond a zsűri. Megkapta a három „igen”-t. Ugrándozva öleltük meg egymást Doniyával, Safaa Waliyha karjaiban kötött ki, anya pedig, természetesen örömében, zokogva bújt oda apához.

 Zayn hallatott minden „igen” után egy ideges „köszönöm”-öt és elindult kifelé a stúdióból. Oda szaladtam az ajtóhoz amin kiment és amikor az nyitódott, remélve, hogy ő jön be rajta, a nyakába ugrottam. Mázlim volt, hogy nem egy stábvezető jelent meg, hanem a bátyám. Boldogan megszorított.

- Sikerült – suttogta boldogan.

- Bizony, sikerült – nevetve sírtam el magam. Mosolyogva, könnyes szemekkel néztem barna, csillogó tekintetébe és át engedtem a családom többi tagjának.

Amit akkor éreztem felülmúlhatatlan volt. Látni azt, hogy a családod ennyire boldog... erre nincsenek szavak. Ezt nem lehet szavakba foglalni, képtelenség.

- Megérte ma kikelni az ágyból – nevetett anya, arra gondolva, hogy Zayn-t ma csak nagyon nehet lehetett kirángatni az ágyból, nem szeretett volna eljönni. Zayn mosolyogva bólintott.

- Gyertek menjünk – terelt ki minket apa a folyosóra. Mosolyogva Zayn-be karoltam. Az arcát néztem miközben azt magyarázta mit érzett, mikor kimondták a három „igen”-t. Kifelé menet, megint abba a nagy helyiségbe érkeztünk, ahol várnunk kellett Zayn sorra kerülésére. Mindenki, aki ezután jött ott várakozott. Néhányan oda jöttek és kezet fogva, vagy két puszit adva Zayn-nek gratuláltak. Egy lány oda szaladt bátyámhoz és a nyakába ugrott.

- Gratulálok – vigyorgott és egy puszit nyomott Zayn arcára.

- Köszi Becky – mosolygott Zayn – Neked meg sok szerencsét! – simogatta meg Zayn a lány karját.

- Köszi, remélem sikerül – húzta el a száját. Kicsit óvatosan meg köszörültem a torkom, hogy Zayn-nek leessen, nem ismerjük ezt a bizonyos Becky-t. A lány bizonytalanul rám pillantott, aztán Zayn-re, aki végre észbe kapott.

- Becky ők itt a szüleim, Patricia és Yaser Malik – mutatott előbb anyáékra – A húgaim, Safaa, Waliyha és Jessica Malik – a lány hirtelen kifújta a levegőt, amikor Zayn engem is a húgaként mutatott be. Komolyan azt hitte, hogy a barátnője vagyok? Mondjuk, nem nagyon hasonlítunk – Doniya Malik pedig a nővérem – fejezte be Zayn bemutatásunkat – Női uralom alatt élünk apával – sóhajtott Zayn fájdalmasan. Mindenki felnevetett – Mindenki, ő Rebecca Fergusson, egy barátom akit itt ismertem meg mielőtt jöttetek – mutatta be nekünk Rebecca-t. Mind kezet fogtunk a lánnyal.

- Rendben van, akkor mi megvárunk a kijáratnál Zayn – mondta apa és elindult – Örülök, hogy megismerhettelek Rebecca – intett apa mosolyogva. Mi is elköszöntünk Rebecca-tól és követtük apát.

- Húgi, legalább te megvárnál? – kiáltott utánunk Zayn nevetve. Egyszerre fordultam bátyám felé Safaa-val és Waliyha-val együtt – Jess – nevetett Zayn még jobban. Mind’ hárman felnevettünk, Safaa és Waliyha pedig elindultak anyáék után.

- Itt megvárlak – tátogtam Zayn-nek, aki bólintott és vissza fordult Rebecca-hoz.

- Bocsi – böktem meg egy lány vállát. Hátra fordulva rám nézett – Szabad? – mutattam a mellette lévő székre.

- Persze – bólintott és visszafordult barátnőihez.

 Leültem és a térdemre támaszkodva, elkezdtem dúdolni a Let Me Love You-t, amit Zayn énekelt. Vissza gondolva a nemrég történtekre elmosolyodtam.

 Felnéztem, hogy jön-e már Zayn. Még mindig Rebecca-val beszélgetett. Elég jól elvannak és szerintem össze is illenének. Tény, hogy Rebecca oda van a bátyámért. Ki nincs? (:DD ilyen emberről nem igazán tudok a baráti körömben.. vagy úgy.. a földön.:”D – a szerk.)

 Körül néztem az óriási teremben. Sok-sok izguló, kezét tördelő fiatal, középkorú és idős egyaránt. Sajnálom őket.

Hirtelen össze akadt a tekintetem egy kék szempárral. Ahogy ránéztem, megvillantotta sármos mosolyát. Nem foglalkoztam vele különösebben, csak elkaptam a tekintem és megint a bátyámra néztem, aki immáron mosolyogva lépkedett felém.

- Gyere – fel húzott a székről és átkarolta a vállamat.

- Kedves lány – bólogattam elismerően. Zayn hangosan felnevetett és nyomott egy puszit a homlokomra.

- Jó barát – kuncogott Zayn, kiemelve a „barát” szócskát.

- Na persze Szépfiú – forgattam meg a szemem mosolyogva. Zayn újra felröhögött és erősebben vont magához.

- Szeretlek te majom – nevetett. Ekkor újra találkozott a tekintetem a tengerkék szempárral. Nagy meglepetésemre, mikor elhaladtunk a kék szemű srác mellet Zayn kinyújtotta a kezét a fiú pedig lazán belecsapott.

- Grat – tette hozzá lágy hangján.

- Kösz. Neked is – intett hátra Zayn, ugyanis nem álltunk meg, hanem csak menet közben beszéltek egymáshoz. Hát oké.

- Kösz – hallottam még halványan a fiú hangját. Vissza néztem és kérdő tekintetével találtam szembe magam. Bizonyára azt hihette Zayn barátnője vagyok. Nem Rebecca és ő az első ember.

- Ismered? – kérdeztem halkan bátyámat.

- Nem igazán. Beszéltem egy-két emberrel pár szót még nem jöttetek. Vele is – magyarázta.

- Értem. – bólintottam. Mosolyogva megborzolta a hajam, mire én ledobtam a kezét a vállamról és rácsaptam a karjára.

- Ha még egyszer, csak egyszer megteszed, soha többet nem szólok hozzád - igazgattam rövid sötét barna -szinte már fekete - hajamat.

- Na persze. Egy napig sem bírnád ki, annyira szeretsz - vigyorgott kedves bátyám. Kiöltöttem rá a nyelvem.

- Igen, szeretlek. És perpillanat elképesztően büszke is vagyok rád - néztem fel rá csillogó szemekkel. 

- Szeretlek húgocskám - mosolygott és megállt, hogy megöleljen. 

Ott álltam az én szeretett bátyámmal és az új legjobb barátommal: a mérhetetlen büszkeséggel.