*~10. fejezet - Louis összeomlik~*

Sziasztoook.:) Itt is vagyok a 10. fejezettel.:) Nem akarok sok mindent hozzá fűzni. Csak annyi, hogy köszönöm a feliratkozókat, kommenteket, pipákat és a sok-sok oldalmegjelenítést.:) ♥♥

És külön megköszönném egy nagyon jó Directioner barátnőmnek, hogy ennyire várja mindig az új részt. Nagyon jól esik.♥

Valamiért nagyon szerettem ezt a rész írni... Élveztem.:)

Megint csak az lenne a kérdésem, hogy legyen-e csoportja a blognak, amiben mindig megosztanák pár infót a következő részről és talán néha még egy kis részletet is kapnátok.:) Kérlek válaszoljatok! :)

Jó olvasást! Hagyjatok valami nyomot magatok után, mert az elég jól tud ösztönözni.:D :) ♥

U.i.: Meg csináltam a "Fejezetek" menüpontot. Kicsit megváltozott, ha akarjátok nézzétek meg.:)

Xx, Jessi ♥

*Louis Tomlinson*

- Tudod Louis, örülök is neki, hogy elhúzol a húgom közeléből. Hülye vadbarom. Ha nem kórházban lennénk biztos, hogy szétverném a fejed – állt meg előttem dühösen Zayn. Hát igen... most én is megverném saját magamat.

Hogy lehetek ilyen hülye? Már annyira szeretem, hogy folyamatosan csesztetem szegényt, minden kis hülyeségért. Most pedig miattam ülünk itt feszülten a kórházban, miattam várunk idegesen és igen, miattam esett le Jess a lépcsőn. Gratulálok magamnak. Magam sem tudom miért vagyok bunkó Jessi-vel, de amikor a közelében vagyok folyamatosan vonz magához és mivel nem tehetem meg, hogy rávetem magam – az semelyikünk kapcsolatára nem vetne jó fényt – ezért beidegesedek, mert rájövök, hogy én sosem fogok hozzá olyan közel állni, hogy legalább a legjobb barátja lehessek és ezért le is vezetem rajta a dühömet. Ez szánalmas. Egyszerűen szánalmas vagyok. Eleanor-ral még nem szakíthatok, hiszen akkor Liam-nek azonnal világossá válna, hogy miért tettem, a múltkor már így is gyanakodott, szóval ezzel még várok. Különben is, ha Eleanor-ral szakítok és Jess mégsem megy külön a bájgúnár barátjával (mert azért mégiscsak két éve járnak, az ilyen hosszú kapcsolatok általában házassággal végződnek, még akkor is, ha csak később, mivel még fiatalok), akkor én koppanok, én maradok egyedül. Ez így talán önzően hangozhat, de nem akarok egyedül maradni és legyünk őszinték, attól függetlenül, hogy Jess-be beleszerettem (és fogalmam sincs, hogy hogyan), Eleanor iránt még mindig táplálok érzéseket. Már nem olyan erősen, mint régen, vagy mint Jess iránt, de érzek valamit. Még szeretem és ugyan olyan csinosnak és szépnek találom, mint régen, de már nem vagyok belé szerelmes. Amit iránta érzek, az puszta szeretet és semmi más. Bár nem értem, hogy hogyan szerethetem, ugyanis konkrétan tönkre tesz a folyamatos flegmázásával. Nagyon megváltozott és fogalmam sincs, hogy miért, de már nem ugyan az a kedves, szerethető lány mint régen. A családomhoz el sem mertem vinni mióta ilyen. Nem tudom mi üthetett belé, de a viselkedése kilencven-fokos fordulatot vett rossz irányba.

Amikor ma este Jess és Eleanor lejöttek az emeletről békében, hát nagyon furán néztem. Nem értettem az egészet. Kíváncsi lettem volna mit beszélgettek és hogyan lettek hirtelen jóban. Eleanor ugyanúgy beszólogat Jess-nek, de a lány nem veszi fel a sértő mondatait, egyszerűen kiröhögi és ezt nagyon csodálom benne. Erős lány.

 Egy orvos jött ki Jess kórterméből, mi pedig azonnal oda pattantunk hozzá mind.

- Minden rendben vele? – kérdeztem, szinte már hisztérikusan. Zayn szúrós szemekkel nézett rám, majd az orvosra pillantott.

- Ugye jól van a húgom? – kérdezte Zayn a kezét tördelve. Ez egy rossz szokás nála. Ha ideges, majd’ eltöri a kezét és úgy vettem észre, hogy ezt a húga is átvette tőle, mert amikor ma a koncertre mentünk, a kocsiban ő is folyamatosan ezt a tevékenységet végezte, idegesség ellen.

Perrie megfogta Zayn kezét és leengedte közéjük, hogy abba hagyja, viszont Zayn rögtön vissza is kapta maga elé azt és tovább folytatta saját maga kínzását, Perrie csak megforgatta szemét és feszülten az orvosra nézett.

Pár óráknak tűnő percig az doktor a papírjait rendezgette, végül pedig megszólalt.

- Miss. Malik-nak nincsen komoly baja – kezdte, mi pedig egyöntetűen, megkönnyebbülve felsóhajtottunk – Viszont – folytatta az orvos – A jobb kezét megröntgeneztük, mert nagyon fájlalta. Törést nem láttunk, valószínűleg csak zúzódás történt, de a biztonság kedvéért még egyszer megnézzük. Sínbe tesszük neki és begipszeljük. Ezen kívül, lett egy kisebb, jóindulatú agyrázkódása, párszor talán meg kell majd neki ismételni a dolgokat és ne bízzanak rá semmit, mert nem biztos, hogy megjegyzi – fejezte be a doktor.

- Akkor a ma történteket is elfelejtette? – kérdezte ijedten Perrie.

- Nem. Nem felejtett el semmit. Mindenre emlékszik, de az új információkat képtelen elraktározni. Csak a rövid távú memóriája sérült – magyarázott a doki.

- Ami azt jelenti, hogy...? – próbálta kiszedni belőle a dolgokat Niall a mi nyelvünkön is.

- Amit innentől hall, vagy lát nem biztos, hogy megjegyzi – mosolygott az orvos Niall-re. Mi ezen a mosolyogni való? – Többször fog megkérdezni, vagy elmondani egy dolgot. De ez nem maradandó állapot. Pár nap és kigyógyul, csak be kell szednie az előírt gyógyszereket – megkönnyebbülve fújtam ki az eddig bent tartott levegőt, aztán eszembe jutott valami.

- Akkor bármit mondhatunk neki? Mindent elfelejt? – természetesen az járt a fejemben, hogy majd szépen elmondom neki, hogy szeretem. Meglátjuk mit reagál. Később úgy is elfelejti, aztán ha arra kerül a sor, hogy tényleg elmondom neki úgy, hogy már jó lesz a memóriája, tudni fogom a reakcióját. Zseni vagyok.

- Nem -  rázta a fejét az orvos. Mégsem vagyok zseni – Nem mindent. A fontosabb dolgokat megjegyzi. Mármint ami neki fontos. Például hogyha megkérné a kezét, biztos lehet benne, hogy megjegyezné – vigyorgott az orvos. Kikerekedett szemmel néztem a dokira, de nem csak én, mindenki más is. Elsőként Niall-ből (szokás szerint), majd Harry-ből, végül pedig Liam-ből és Perrie-ből tört ki a nevetés.

- Öhm... Mi nem vagyunk együtt – vörösödtem el. Hogy hihette azt, hogy együtt vagyunk?

- Nagyon nincsenek együtt – rázta a fejét hevesen Zayn.

- Ó, elnézést – nevetett fel a doki is. Még mindig a döbbenettől lefagyva ráztam meg a fejem, jelezve, hogy „Semmi baj”.

- Miért hitte azt, hogy együtt vannak? – érdeklődött Zayn idegesen.

- Bevallom, először azt hittem, Miss. Malik a maga párja, mivel ön hozta be a kezébe és mindig mikor láttam, idegesen járkált fel-alá. Viszont észrevettem, hogy a hölgy az ön barátnője – bökött fejével a mosolygó Perrie felé – aztán az is kiderült, hogy maga a báty. Eztán pillantottam meg a földön ülő, magába roskadt, fiatalember-t, akinek vagy a lába, vagy a keze járt az idegességtől. Úgy láttam ő aggódott a legjobban – nevetett saját magán a doki.

- Értem – bólintott Zayn és egy afféle „Otthon számolunk”, pillantást vetett rám – Bent kell maradnia a húgomnak?

- Nem. Kiengedjük, mivel nincsen komolyabb baja, de pénteken vissza kellene jönniük egy ellenőrzésre – nézett bele a papírjaiba a doki.

- De csütörtökön elutazunk – húztam el a számat. Zayn oldalba bökött, ez pedig azt hiszem azt jelentette, hogy ideje lenne befognom, mert tényleg úgy tűnik, mintha Jess a barátnőm lenne, ugyanis már csak én maradtam ott Zayn-el és Perrie-vel, a srácok leültek és onnan hallgatták az orvost. Feszülten, szitkozódva ültem le Niall mellé, miközben azt kívántam, bár igaza lett volna a dokinak és Jess tényleg a barátnőm lenne. Niall megveregette a vállamat.

- Otthon elmondod hogyan történt – suttogott megértően bólogatva. Lefehéredve néztem rá. Mire céloz? Ugye nem arra amire gondolok? Ugyan... Mégis honnan tudná, hogy szerelemes vagyok Jess-be, a bandatársam húgába, a világ legszebb és legcsinosabb lányába, aki még intelligens és okos is? Oké... le kéne állnom.

Nem foglalkoztam Niall-lel, hanem inkább Zayn és a doki beszélgetésére koncentráltam, akik időközben megtárgyalták, hogy pénteken bejövünk. Mi van? De csütörtök reggel Jess már menni akar.

- Rendben van. Miss. Malik nemsokára kijöhet – mosolygott a doki – Pénteken találkozunk – intett.

- Köszönünk mindent – szólt utána Zayn. Az orvos csak hátra nézett a válla fölött és mosolyogva legyintett.

- Zayn te miről beszélsz? – támadtam le azonnal barátomat, aki csak kérdőn, döbbentem nézett rám – Jess már csütörtök reggel indulni szeretne és Lizával is így beszélte meg. Ööö... gondolom – habogtam – Biztos hiányzik neki a barátnője és meg fog ölni, ha meg tudja, hogy nem mehetünk, csak vasárnap – hadartam folyamatosan és még tovább is érveltem volna, hogy Jess miért fogja a bátyát megölni, amikor Zayn ingerülten közbeszólt.

- Neked meg mi a fene bajod van, Louis? – fogta meg a vállamat és megrázott – Mióta ideértünk nem vagy magadnál, ember. Tiszta nem normális vagy. Bunkózol a húgommal, mindenért beszólogatsz neki, meg még meg is sérül miattad, utána meg játszod itt a hőst, aki tiszta ideg, hogy mi fog történni, eljátszod Jess barátját, holott barátnőd van, aki nem a húgom. Mindezek után pedig azért nyugtalankodsz, hogy Jess nem érhet oda akkor Hawaii-ra, amikor tervezte. Most akkor bírod a húgomat vagy sem? – fejezte be Zayn, kikelve magából. Nem kiabált, mégiscsak kórházban vagyunk, de azért nem is suttogott. Hogy bírom-e Jess-t? Ó, Zayn ha te azt tudnád mennyire bírom... – A hangulatingadozásaidtól agyrázkódást kapok – tette még hozzá Zayn szem forgatva.

- Bella Swan – szólalt meg Niall.

- Mi van? – kérdezte röhögve Perrie – Niall, te a kórházban Kristen Stewart-ról álmodozol? – kacarászott Pezz.

- Mi? Dehogy – rázta a fejét Niall – Zayn Bellától idézett, mondjuk nem túl pontosan – tárta szét a karját, mi pedig mind furán néztünk rá – Ahj, ti nem néztek Twilight-ot? – nyűglődött a kajás, aki jelen pillanatban is valami müzlit rágcsált.

- Nem – vágtuk rá egyöntetűen.

- Louis-nak nem tesz jót – kapott a nyakához Harry, én pedig elvigyorodtam.

- Bella az első részben azt mondta Edward-nak, hogy a hangulatváltozásaitól agyrázkódást kap – bólogatott Niall mindentudóan. Mindannyian furán néztünk rá. Megforgattam a szemem.

- Ismerős érzés. Én azt kaptam a lépcsőtől – hallottunk meg egy - számomra oly’ kedves - hangot a hátunk mögül.

- Húgi – ölelte meg Zayn a begipszelt karú Jess-t.

- Zayn, ez fáj – nyögött fel Jess.

- Jajj, bocsi – engedte el Zayn bocsánatkérően – Minden oké? – kérdezte.

- Azon kívül, hogy széthasad a fejem, igen. Csak tűnjünk már el innen. Utálom a kórházakat – forgatta a szemét Jess. Zayn átkarolta a derekát és elindult vele a lépcső felé, vagyis felém. A fiúk és Perrie viszont kikönyörögték a lányt bátya karjaiból és megölelték. Amikor Harry egy puszit nyomott a lány arcára - aki pedig elmosolyodott ezen – meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben.

Ó, azt még nem is említettem, hogy Jess begipszelt karral is, meghökkentően gyönyörű, szédületes, káprázatos, frenetikus, varázslatos és őrületesen csinos. A mosolya pedig olyan szinten észveszejtő, hogy amikor ránézek azt hiszem, abban a pillanatban elájulok.

Jó talán egy „picit” beleszerettem. De az érzéseimnek nem parancsolhatok.

Mikor Jess és Zayn oda értek a lépcsőhöz, egy pillanatra össze találkozott a tekintetünk Jess-el, de én nyomban, szégyenkezve lehajtottam a fejemet és elálltam az útjukból. Igazából, hogy őszinte legyek, ez alatt az egy tized-másodperc alatt nem tudtam semmi érzelmet kiolvasni a szeméből. Semmi megvetést, utálatot, viszolygást vagy lenézést, mondjuk jót sem, de ez mellékes. Teljesen érzelemmentes volt a tekintete és bevallom, az, hogy semmit nem észleltem nála, jobban megijesztett, mint hogyha esetleg utálatot, vagy akármi más rosszat láttam volna. Féltem attól, hogy innentől nem fogunk ápolni egymással semmi féle kapcsolatot - még rosszat se – és ez a tudat megfélemlített. Ha ez így fog történni nem hibáztathatok érte senkit, csakis magamat és a hülye természetemet.

Zsebre vágott kézzel, lehajtott fejjel slattyogtam a többiek után. Perrie elhaladt mellettem és elkapva a tekintetem, nyugtatóan rám mosolygott. Próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt, de nem sikerülhetett jól, ha a szőke hajú lány inkább csak megveregette a vállam és előre ment vőlegényéhez és újdonsült sógornőjéhez. Mielőtt kiléptünk a kórház ajtaján, a fejünkbe húztuk a kapucnikat, sapkákat, de most napszemüveget nem használtunk, mert egy, nem is volt nálunk, kettő, szakadt az eső és úgyis rohannunk kellett a kocsiig. Ahogy elhagytuk a kórházat futásnak eredtünk, Harry pedig – mindenki nagy megdöbbenésére – az ölébe kapta a begipszelt karú lányt és úgy szaladt el az autóig vele. Futás közben Liam kinyitotta a kocsiajtókat, így már csak be kellett pattannunk. Niall és én leghátulra ültünk be, Perrie, Jess és Zayn elénk, vagyis középre, Niall az anyósülésen foglalt helyet, Liam pedig a sofőr volt.

- A kezem van begipszelve, nem a lábam Harold – nevetett aranyosan Jess, mikor már mind a kocsiban ültünk.

- Semmi probléma, cica – vigyorgott Harry, megvillantva gödröcskéit. Legszívesebben kivertem volna, fehéren csillogó fogait. Nagy szerencsémre, - vagy Harry-ére - mielőtt előre nyúlva behúzhattam volna Hazza-nak, Zayn meglegyintette a tarkóját, de sajnos nem adott neki elég nagyot.

- Ne már Zayn, csak segített – röhögött Jess, miközben sajnálkozva Harry-re nézett.

- Nem is azért kapta – rázta a fejét Zayn.

- Hát akkor? – kérdezte Harry a tarkóját simogatva.

- Mert azt mondtad, cica – ráncolta össze Zayn mérgesen a homlokát. Harry és Jess felnevettek.

Én egész úton csak csendben, a telefonomat nyomkodva meghúztam magam. Egyszer csak Jessi szólalt meg.

- Van egy kis gáz – húzta el a száját a lány. Zayn kérdőn nézett húgára - Elmondta a doki, hogy mikor kell vissza mennünk, de nem igazán emlékszem rá.

- Pénteken – válaszolt Zayn.

- Ja, oké – vonta meg a vállát Jess. Mindannyian – kivéve Perrie-t, aki még nem nagyon tudott erről a bizonyos utazásról - döbbenten, kimeresztett szemekkel néztük rá, hogy vajon miért veszi ilyen félvállról a dolgot, amikor nagyon jól tudja, hogy úgy volt, csütörtök reggel indulunk Hawaii-ra. Nem lehet, hogy elfelejtette, ugyanis a doki azt mondta, mindenre emlékszik és csak az új dolgokat nem jegyzi meg – Mi az? – tárta szét a kezét Jess körbe nézve, ugyanis még a vezető Liam is a visszapillantó tükörben, néha-néha Jess-t figyelte.

- Nem is haragszol? – kérdezte Zayn bizonytalanul.

- Miért?

- Hát, hogy áttoltam az utazást péntek estére – vonta fel a szemöldökét Zayn.

- Igazából nem lenne jogod csakúgy „tologatni” – rajzolt idézőjeleket a levegőbe Jess – a nyaralásomat, de mivel nem megyünk, ezért tök mindegy – vonta meg hanyagul a vállát.

- Miért? – csúszott ki a számon.

- Mert nem – vágta rá Jess ellentmondást nem tűrő hangon, szigorúan az utat figyelve. Innentől pedig senki nem feszegette tovább a témát. De tökmindegy, otthon úgyis beszélnem kell vele, bocsánatot kell kérnem tőle és akkor meg fogom neki mondani, hogy nyugodtan jöhet a Hawaii-i házamba. Hiszen nagyon jól tudtam, hogy ezért akarja lemondani az utazást.

- Meg kell állni valamilyen gyógyszertárban? - törte meg a csendet egy idő után Liam.

- Nem. Helyben megkaptam a gyógyszereket – ütögette meg Jess egy picit a táskáját, jelezve, hogy ott vannak. Liam bólintott.

Mire hazaértünk, már nem esett annyira az eső, éppen hogy csepergett. Kiszálltunk a kocsiból, én pedig azonnal vettem egy mély levegőt, ugyanis az autóban elég feszült volt a légkör, így mindnyájunknak megkönnyebbülés volt elhagyni a járművet.

Mikor beléptünk a házba, a lányok – kivéve az én szívtelen barátnőm, Eleanor, aki csak unottan a telefonját nyomkodta - azonnal nekünk támadtak, hogy mit mondott az orvos és mi történt Jess karjával. Én csak az ajtóban álltam, lehajtott fejjel, a cipőm orrát tanulmányozva – na nem mintha olyan érdekes lenne. Hirtelen egy alak jelent meg előttem és az államat megfogva felemelte a fejem és adott egy durva – egyáltalán nem élvezetes – csókot. Eltoltam magamtól, kérdőn nézett rám, de én csak megráztam a fejemet. A cipőmet lerúgva elhaladtam a többiek mellett és ledobtam magamat a kanapéra.

- Mi a bajod? – jött utánam Eleanor. Hogy mi a bajom? Az, hogy egy idióta vagyok.

- Eleanor – hajtottam hátra meggyötörten fejemet a kanapéra. Idegesen megdörzsöltem az arcomat és amikor következőnek felnéztem, már mindenki a nappaliban ült, a szőnyegen és a kanapén egyaránt. Kicsit sokan voltunk.

- Mi van? – kérdezte ingerülten kedves barátnőm.

- Nincs kedvem – itt kicsit elakadt a mondatom, mert először a „hozzád”, szóval szerettem volna befejezni, de átgondoltam a mondanivalómat és inkább megváltoztattam, a hirtelen kreált mondatot – veszekedni – fejeztem be, immáron magamban kijavított mondatomat. Eleanor éppen szólásra nyitotta a száját, amikor a telefonját nyomkodó Jess hangosan felnevetett. Persze, hogy nem érdekelte a vitánk Eleanor-ral.

- Mi az? – kérdezett rá mosolyogva Perrie, Jess nevetésének okára. A még mindig halkan kuncogó lány oda tolta Perrie elé a telefonját.

- Az én nem normális barátom, a húga és az öccse – magyarázott Jess a képernyőre mutogatva. Én is kíváncsi voltam a bizonyos képre, ugyanis az volt a problémám, hogy láttam már a házban lévő ezer, meg egy fényképen Jess divatmajom barátját és sajnos mindegyiken jó csávó volt, én pedig folyamatosan a kinézetében kerestem a hibát, eddig még nemigen találtam, de rajta vagyok az ügyön.

Kicsit meg löktem a könyökömmel a mellettem halkan dúdolgató Niall-t. Ha már tudja, úgysem számít, így minden-mindegy alapon, óvatosan Jess felé böktem a fejemmel. Szőke barátom szerencsére azonnal vette a lapot.

- Muti királylány – kérte Niall kedvesen Jess-t, aki mosolyogva a srác kezébe ejtette a telefonját és visszafordulva Perrie-hez tovább mesélt a barátjáról.

Niall észrevétlenül, kissé felém billentette a telefont, miközben körbenézett. Senki nem figyelt, mindenki vagy telefonozott, vagy nyomta a sódert. Csak gyorsan megnéztem a felhasználónevet, majd ügyelve arra, hogy senki ne vegye észre, finoman bólintottam. Niall is bólintott egyet, jelezve, hogy vette az adást és vissza adta Jess-nek a telefonját.

- Édesek – nevetett Niall. Jess csillogó szemekkel rámosolygott, majd miután egy utolsó mosolygós pillantást vetett a készülékre, zsebre vágta azt.

Előkaptam a telefonomat és már be is pötyögtem twitterre a felhasználónevet. Mielőtt még Eleanor rá pillanthatott volna a telefonomra, felálltam és elindultam a bejárati ajtó felé.

- Hová mész? – hallottam Liam meglepődött hangját a hátam mögül. Zavartan hátrafordultam és több kérdő tekintettel találtam szembe magam.

- Csak... ki – legyintettem a telefonomra pillantva.

- Kit hívsz fel? – kérdezte Eleanor.

- Mi? – néztem barátnőmre összeráncolt szemekkel – Senkit – tártam szét a karom türelmetlenül - Eleanor hagyjál már, ne akarj mindig belém kötni – forgattam a szemem.

- Jól van, na. Nyugodj el – köpte a szavakat. Mintha csak a kutyájával beszélne. Hát ha ő így, akkor innentől én is így.

- Megyek veled – pattant fel hirtelen Niall. Ajaj, azt hiszem most jön a feketeleves.

- Oké – motyogtam alig hallhatóan.

- Én meg felmegyek, beszélek Dave-vel és a lányokkal, hogy üljenek nyugodtan a seggükön, mert minden oké velem – hadarta Jess, szerintem inkább csak magának, és felszaladt az emeletre.

- Húgi, megtennéd, hogy nem szaladgálsz csakúgy, azon a lépcsőn? Az kell, hogy megint leess – kiáltott utána Zayn, amire egy halvány, szemtelen „Nem”-et kapott válaszul. Zayn erre csak mosolyogva megforgatta a szemeit és felhúzta a szőnyegről, a kanapéra barátnőjét.

Éppen léptem volna ki az ajtón, Niall-el a nyomomban, amikor, lábdobogást hallottam a lépcső felől, azonnal oda kaptam a fejem és Jessit véltem felfedezni a feljáró közepén állva. Kissé gondolkozva nézett körbe.

- Skacok – kezdte bizonytalanul – Megmondanátok miért mentem fel? – halványan elmosolyodtam félénk, zavart arcát látva.

- A barátodat és a lányokat akartad felhívni, hogy minden oké veled – közölte Harry mosolyogva.

- Ó, tényleg, köszi – csapott a homlokára Jess – És mikor kell visszamenni ellenőrzésre? Dave kérdezni fogja.

- Péntek – vágtam rá meggondolatlanul. Egy újabb érzelemmentes pillantást kaptam Jess-től - amitől még jobban elkeseredtem, már ha ettől jobban ellehet -, végül pedig köszönetképpen bólintott. Halványan elmosolyodtam és figyeltem, ahogyan a gyönyörű, számomra elérhetetlen lány felszalad a lépcsőn. Azért ez milyen furcsa. Az ember azt hinné, hogy a világ leghíresebb fiúbanda egyik tagjaként, minden lányt, akit akarok megkaphatok. Erre jön egy csodálatos teremtés, akit igazán megszeretek és nem lehet az enyém. Komolyan mondom... nekem nem kell senki, tényleg senki, csak ő.

 A gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy időközben leültem, a Jess udvarán tartózkodó hinta egyikébe.

- Föld hívja Louis-t, aki most elképesztően nagy gázban van – szakította meg Niall gondolatmenetemet.

- De még milyen nagyban – lépkedett felénk hirtelen Liam. Ő is tudja? Elmondta neki Niall? Na... Ez egyre jobb lesz.

- Mi? Te is...? Hogy? – tettem fel a fejemben kavargó kérdéseket, miközben a fejemet kapkodtam Niall és Liam között – Elmondtad neki? – néztem, szinte már hisztérikusan Niall-re, aki csak védekezően felemelte a kezeit és a hatás kedvéért hátrált is két lépest.

- Viccelsz Louis? A hülye is látja – forgatta a szemét Liam.

- Akkor a többiek a hülyébbnél is hülyébbek? – nézett furán Niall, Liam-re.

- Niall, ne kérdezz rá a nyilvánvalóra – rázta a fejét Liam. Niall és én összenéztünk, majd szinte egyszerre kezdtünk el bólogatni, amivel megerősítettük, hogy ez igaz – Ennyit erről – nevetett Liam, de három másodperccel később az arca újra komollyá vált – Louis.

- Liam – néztem fel barna szemeibe.

- Most ez komoly? Mégis hogy szerethettél bele? – suttogta. Niall-el együtt leültek velem szemben a fűre, de azonnal fel is pattantak, ugyanis rájöttek, hogy a nem rég London-ra zúduló esőtől, még mindig nyirkos a fű. Nekem legalább volt annyi eszem, hogy letöröltem a hintát. Ha nem épp most lennének szívbajaim száz százalék, hogy kiröhögtem volna őket, de jelen esetben még egy mosolyt sem tudtam megereszteni.

Így hát a két srác, előttem állva, kérdő tekintettel néztek rám. Mivel így is állandóan kissebségi érzetem van, inkább fel álltam velük szembe, hogy ne legyek ennyire lent.

 - Nem tudom Liam, oké? Fogalmam sincs – túrtam a hajamba zavartan.

- De várj – szólalt meg Niall. Liam és én is rá emeltük a tekintetünket – Most akkor Eleanor-t és Jessi-t is szereted? – kérdezte, mire Liam rácsapott a homlokára. Igen, Niall-nek kicsit nehéz felfogása van.

- Igen Niall, nyilván szeret egy olyan lányt, aki kettő percenként össze akar veszni vele. Ne legyél már szőke, azt hittem csak festve van a hajad – forgatta a szemét Liam.

- Ja, télleg’ – röhögött magába Niall.

- Basszus Niall – röhögött Liam, barátunk elég fogyatékos megnyilvánulásán.

- Foglalkozhatnánk az én problémámmal, és leakadhatnánk végre a „Niall hülye” témáról? Csak mert ezt már tudjuk – tártam szét a karom. Niall belebokszolt a vállamba.

- Oké. Igazából mikor szerettél bele? – érdeklődött.

- Vasárnap amikor kinyitotta nekünk a bejárati ajtót – nyafogtam.

- Ne hisztizzél már Louis, mint egy kisgyerek – kólintott fejbe mérgesen Liam – Inkább szakíts a barátnőddel, ha már nem szereted.

- Szerinted nem akarok? Dehogynem. De minek, ha Jess úgysem fog értem szakítani a köcsög hapsijával? Azért meg nem dobom Eleanor-t, hogy utána ország-világ a szakításunkról dumáljon és arról, hogy mennyire rosszul döntöttem.

- Jó, ez igaz – csettintett egyet Liam– De nem biztos, hogy Jess nem szeretne beléd. Ha kedvesebb lennél hozzá és normálisan viselkednél vele, vagy beszélgetnétek, lehet, hogy érdeklődne irántad. Mondjuk... nekem úgy tűnik eléggé szerelmes ebbe a Dave gyerekbe – húzta el a száját. Niall és én is bólintottunk.

- Nem tudom mit csináljak – temettem az arcomat a tenyerembe.

- Elsősorban kérj bocsánatot Jess-től a viselkedésed miatt és szépen hagyd el a házát, ahogy kérte – szólalt meg bölcsen Niall.

- Most tényleg menjek el? – hisztiztem.

- Igen – vágták rá tökéletesen egyszerre.

- Srácok... nem tudom magamat távol tartani tőle – nyögtem fel -  Azt hiszem, tényleg, igazán beleszerettem. Ilyet még Eleanor-nál sem éreztem soha, mint most nála. Amikor hozzám ér kiráz a hideg, ha meghallom a hangját, valami szokatlan melegség jár át és rögtön felkapom a fejem, ha ránézek, vagy a közelemben van, különös érzést észlelek a hasamban. A mosolyát, a szemét, az arcát, vagy csak úgy összességében őt látva, pedig úgy érzem elolvadok, gyorsan ver a szívem és kapkodom a levegőt. Úgy érzem bármit megtudnék érte tenni. Ezeken felül pedig a mellkasomból folyamatosan jön valami erős érzés. Folyton rá gondolok és minden reggel amikor felkelek, arra várok, hogy láthassam, mindenhol őt keresem és folyamatosan biztonságban, magam mellett akarom tudni. Nem tudom... valami vonz felé, ha a közelében vagyok, olyan mintha a fellegekben járnék és hirtelen már nem is a gravitáció tart a földön hanem... hanem ő – fejeztem be hosszú monológomat, belemerülve az érzéseimbe. Mikor rápillantottam az előttem álló két fiúra, félrebillentett fejjel néztek rám. Niall megfogta a vállam, majd megszólalt.

- Haver, ennél nyálasabbat még életemben nem hallottam – fintorgott – Mellesleg mi van ma, Twilight-nap? Te Jacob-tól idéztél – elmélkedett szőke barátom.

- Niall ez nem nyálas. Ilyen érzés szerelmesnek lenni – rázta a fejét Liam – És hagyd már azt a hülye filmet – forgatta a szemét. Niall erre sértődötten rávágta, hogy egyáltalán nem hülye film és összefont karokkal vizslatta tovább Liam-et – Nyugi tesó, én is ezt érzem Sophia-val kapcsoltban – mosolygott rám Liam.

- Tök mindegy. Húzzál befelé a házba és kérj bocsánatot a szívszerelmedtől! – kezdett el tolni Niall az ajtó felé.

- De nem tudom mit mondjak – cövekeltem le suttogva az ajtó előtt.

- Majd akkor tudni fogod – nyitott be Liam a házba. Mindenki ránk nézett.

- Mi az? – kérdezte Niall.

- Ki fog mit tudni? – kérdezte Perrie.

- Niall, hogy mit kérjen szülinapjára tőlünk – röhögött fel erőltetetten Liam. Hálásan belebokszoltam a vállába és elindultam felfelé a lépcsőn.

- Hová mész Louis? – hallottam a hátam mögül Zayn fenyegető hangját.

- Beszélek a húgoddal – közöltem és fel is szaladtam a lépcsőn. Egy kisebb gyomorgörccsel lépkedtem a lány szobája felé. Ahogy oda értem, hallottam, hogy valakivel beszélget, nem voltam benne biztos, de amikor egy „Szeretlek”-kel köszönt el beszélgetőpartnerétől, már tudtam, hogy Dave-vel csevegett. Kissé szíven üt, mikor ezzel a szóval köszön el barátjától.

Rátettem a kezemet a kilincsre, de nem nyitottam be. A kezeim és  lábaim remegtek.

Hirtelen lenyomódott a kilincs, mire én azonnal elkaptam róla a tenyerem. Kinyitódott előttem a szobaajtó és Jess jelent meg a küszöb mögött. Földbegyökerezett lábakkal álltam előtte. Rám meresztette a szemeit és csak nézett.

- Hm? – kérdezte furán, félrebillentett fejjel. Majdnem elmosolyodtam a reakcióján, de szerencsére sikerült visszatartanom.

- Beszélhetnénk? – túrtam bele idegesen a hajamba. Bizonytalanul bólintott és visszament a szobájába, majd leült az ágyra. Beléptem a szobába és becsuktam magam mögött az ajtót. Háttal Jess-nek, még vettem egy nagy levegőt.

Kihúztam a gurulós székét az íróasztaltól és a háttámlájával előre, ültem rá. Kissé meglöktem magam és oda gurultam az ágyhoz, Jess-el szembe.

- Szóval... – kezdtem idegesen. A gyönyörű lány velem szemben, kérdőn nézett rám – Én csak... csak azt akarom mondani, hogy... – makogtam. Hirtelen össze szedtem a bátorságomat és (majdnem) mindent a nyakába zúdítottam – Csak szeretnék bocsánatot kérni. Tudom, hogy kibaszottul bunkó vagyok és nagyon sajnálom, de nem tehetek róla. Igen, nézhetsz hülyének, de van valami ami miatt jobban járok, hogyha bunkó vagyok veled. Ezt a valamit egyenlőre még nem mondhatom el, idővel viszont mindent közölni fogok veled – hadartam végig, idegesen dobolva a combomon. Jess döbbenten figyelt. Egy darabig nem szólalt meg, de végül rám nézett.

- Biztos nem mondhatod el most? – kérdezte kíváncsi arccal.

- Nem – ráztam a fejem.

- Rendben van – tárta szét a karját.

- Mi lenne, ha mostantól jóba lennénk?

- Hát... az nem hiszem, hogy menni fog – nevetett fel jóízűen. Olyan édesen nevetett, hogy nem bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el.

- Igaz – kuncogtam – Talán, akkor... – gondolkodtam – Szívathatjuk egymást. De csak mértékkel – néztem csokoládébarna szemeibe.

- Tetszenek ezek a szabályok.

- Okés – nevettem – Tényleg nagyon sajnálom. Nagyon – a tekintetünk összefonódott. A szemében láttam egy egyfajta csillogást, ami valószínűleg azért volt, mert nemrég beszélt a barátjával és nem azért, mert most velem trécsel. Azt hittem, úgy nézett engem, mint akinek tetszem, de ez csak hiú ábránd volt, mert igazából lehetetlen, hogy valaha is úgy tekintene rám.

- Megbocsájtva – mosolyodott el és nagy sajnálatomra kiszakította tekintetét az enyémből.

- Oké – álltam fel derülten. Már éppen toltam volna vissza a széket, amikor eszembe jutott Hawaii – Még valami – folytattam – Igenis elmegyünk Hawaii-ra! Én ma nem fogok itt aludni és holnap sem, ahogy kérted. Szerintem jót tenne nekünk egy kis... távolság. Viszont pénteken, este hétkor, jövök és szépen beteszed a kis fenekedet a kocsimba, hogy kimenjünk a reptérre és elrepüljünk nyaralni – kacsintottam Jess-re – Az én házamban leszünk és nem érdekel semmilyen kifogás! Ennyit csak megérdemelsz, azok utána amit műveltem veled – hajtottam le a fejem. Szégyelltem magam. Nagyon. Mikor következőnek felnéztem, már előttem állt.

- Köszönöm – mosolygott. Csak boldogan biccentettem egyet – De... mondom, hogy nem haragszom. És nyugodtan maradhatsz – jelentette ki bizonytalanul. Igen, bizonytalan volt a hangja. Lehet, hogy el akarta előlem sumákolni, de nem tudta és attól még, hogy nem mutatom ki, sok mindent észreveszek, és sok minden fáj. Hát de ez van... a szerelem mindent és mindenkit kinyír.

- Köszi. De azt hiszem most inkább elmegyek. Pénteken találkozunk – somolyogtam. Elindultam az ajtó felé, de ő megállított.

- Várj már – hallottam, ahogy utánam lépked. Megfordultam ő pedig megölelt. Ez pedig életem legtökéletesebb pillanata volt. Végre közelebbről is érezhettem őt. Beszívtam az illatát és próbáltam magamban elraktározni azt, attól félve, hogy talán ez volt az első, és az utolsó ilyen. Sajnos ez a pillanat nem tartott sokáig, hiszen ahogy megölelt már engedett is el, de ettől függetlenül én még reménykedem. Tudom hiába, de mégis megteszem és ez rossz, hiszen a végén úgyis én koppanok – Tényleg köszi – hallottam bársonyos hangját, mikor visszatértem az illata és ölelése, okozta kábulatból.

- Természetes – vigyorogtam erőltetetten.

- Holnap átjössz? – érdeklődött.

- Öhm... azt hiszem?! – inkább kérdeztem, mint mondtam. Miért akarja, hogy átjöjjek?

- Okés. Csak azért kérdezem, mert jön Dave és Liz is és csakhogy mind itt legyünk – ohh, hát nem azért mert hiányozni fogok neki, csak, hogy mind együtt legyünk.

- Oké – bólintok – Akkor holnap – intettem egy utolsót hátra és elhagytam a szobát. Ahogy kiléptem, becsukódott mögöttem az ajtó. A lépcsőn lefelé lépkedve, azon törtem a fejem, hogy engem miért nem tud úgy szeretni, mint a barátját.

- Louis – hallottam meg Liam hangját, amire rögtön felkaptam a fejem.

- Hmm? – néztem körül az említett személyt keresve. Miközben körbe néztem a nappaliba feltűnt, hogy a barátnőm nincs sehol – Hol van Eleanor? – húztam fel a szemöldököm.

- Ezt szeretném mondani. El kellett rohannia, mert a nagymamája megfázott és rá kell vigyáznia pár napig. Jöttek érte a szülei, úgyhogy már nem bírt felmenni elköszönni, de azt üzeni, hogy majd beszéltek – vázolta fel a helyzetet Liam.

- Ó. Oké – vontam meg a vállam. Nem zavart, hogy Eleanor nincs a társaságunkban, így legalább nincs vita és ellenszenv, inkább a mamáját sajnáltam – Én megyek skacok – vágtam zsebre a kezem és elindultam a vendégszoba felé, hogy összeszedjem pár holmimat.

- Elmész? – kiabálta utánam döbbenten Perrie.

- Aha. Így legalább jobban el is fértek.

- Tényleg, hogy alszunk? – hallottam a nappaliból Niall hangját. Liam jelent meg az ajtóban.

- Lou, kidobnál Sophia-nál? – kérdezte. Hátra pillantottam rá.

- Ja – bólogattam, de szinte oda sem figyeltem, csak idegesen pakoltam. Nem tudom miért voltam ideges. Ez a „nem kaphatom meg azt a lányt, akit szeretek” velejárója. Mindig ideges és feszült vagyok.

- Kösz – jött oda mellém és ő is összedobálta a cuccait. Én közben kimentem a többiekhez, ugyanis kész voltam.

- Oké, akkor Liam Sophia-nal alszik – bólintott Zayn – Louis pedig... – pillantott rám fagyosan.

- Nem tudom – túrtam a hajamba – Majd valami szállodában.

- Ok – rendezett le ennyivel.

- Én ma Gemmánál alszom – tette fel a kezét Harry.

- Mióta? – nézett furán a göndör nővére.

- Most óta – vigyorgott Hazz.

- Jó, akkor maradt az öt lány, Zayn és én – számolgatott Niall – Na majd én eldöntöm –csapta össze a tenyerét – Én alszom Jessi-vel, Zayn és Pezz együtt a vendégszobában, Jesy, Anne és Amelia pedig választhatnak, hogy ki, kivel alszik és hol – intézkedett ír barátunk.

- A nevem Jade. Nem Amelia – dobott egy párnát Jade, Niall-höz, aki csak röhögve visszadobta neki, miután az arcon találta.

- Jó, akkor én alszok matracon – szólt közbe Jesy.

- Anne, Amelia, tiétek a kanapé – bólintott Niall. Jade odatrappolt a szőkéhez, és jól fejen kólintotta – Aucs – röhögött az ír, a fejét simogatva.

- Miért nem aludhat valamelyik lány Jessi-vel? Niall mi lenne, ha te aludnál matracon? – kérdezte Zayn.

- Mert nekem beszélgetnem kell a húgoddal – vetett rám egy gyors pillantást Niall – De igazad van. Nehogy már lány aludjon a földön! Te alszol lent, Perrie és Jesy pedig a vendégszobába. Úgyis lesz még időtök turbékolni. Vagy mást csinálni – röhögött Niall.

- Okés, alszok majd én a földön, te meg aludj a húgommal – hagyta rá Niall-re a dolgot Zayn.

- Hazadobsz minket Gemmához, Tommo? – nézett rám Harry. Hát, akkor ma megint sofőrt játszom. Bólintottam.

- Sziasztok – intettem a kanapén ülőknek, amikor mellettem termett Liam, Harry és Gemma, akik szintén elköszöntek.

~*~

A szálloda ágyán fekve merültem el gondolataimban.

Vajon meddig leszek képes elviselni, a tényt, hogy a lány akit szeretek, soha nem lesz az enyém? Nem fogom ezt bírni sokáig. Szakítanom kell Eleanor-ral. De akkor mit fognak szólni a srácok, a menedzsment, a rajongók, a világ?

 Nem felelhetsz meg mindenkinek, Louis! – súgta egy hang a fejemben.

Nem, tényleg nem. De megpróbálhatom.

Nem akarom szeretni, de a szívnek egyszerűen nem lehet parancsolni. Össze vagyok zavarodva. Magam sem tudom mit érzek. Ez az a bizonyos: „nem tudom megfogalmazni mi bajom érzés”, amit utálok.

Megtanultam vidámnak látszani, akkor is, ha nem vagyok az, ugyanis erre szükségem volt, abban az életben amit élek. Hiszen a rajongók előtt, mindig vidámnak kellett mutatkoznunk, mert felnéznek ránk és ha mi szomorúak, vagy kedvtelenek vagyunk, akkor ők is azok, amit nagyon nem szerettünk volna. Most pedig főleg szükségem lesz erre a dologra, mert még soha nem szerettem embert úgy, mint ezt a lányt és mivel nem lehet az enyém, kitudja meddig leszek ennyire magamba fordulva.

Bár ő nem tudja, de én itt leszek neki. Mindig. Bármilyen problémával fordulhat majd hozzám, én meghallgatom és segítek, ahogy csak tudok. Már az első pillanattól kezdve, amikor megláttam, tudtam, hogy van benne valami, amire nekem szükségem van. Ma pedig rájöttem, hogy az a valami nem benne van, az a dolog ő maga. Én pedig azt akarom, hogy neki is szüksége legyen rám.

Vele akartam lenni, mindig. Bárcsak most is itt lenne velem. Átölelhetném és együtt aludhatnánk el. De nincs itt... és nem is lesz.

Óriási mázlista ez a Dave gyerek és remélem, nagyon megbecsüli Jess-t, mert megütötte vele a főnyereményt.

Annyira szerettem volna hozzá bújni. Szerettem volna érezni az illatát, hallani akartam a bársonyos hangját, nézni szerettem volna, gyönyörű és nyugodt arcát miközben alszik. Azon az estén nem akartam semmi mást csak őt. Őt, aki engem ölelve alszik el, mosollyal az arcán. Őt, aki a valaha volt legnagyobb boldogságom. De ehelyett egyedül a szálloda sötét szobájában, a párnát öleltem és hirtelen azt vettem észre, hogy könnyekkel áztatom azt. Férfi létemre sírtam. De csakis Miatta. Mert hiányzott... mellőlem.