*~12. fejezet - Titkok~*

Így késő estére megérkeztem a 12. fejezettel.:) Haza értem és addig írtam, míg be nem tudtam fejezni. Nem lett olyan hosszú, de nem is rövid szerintem pont elég.:) Köszönöm az előző fejezethez érkezett kommenteket és pipákat plusz a sok-sok oldalmegjelenítést.:) Imádlak titeket.:) Remélem tetszeni fog nektek ez a rész és hagytok valami nyomot magatok után.:) 

Jó olvasást!                                                                         

Xx, Jess ♥

 *Jessica Malik*

Miután felvonszoltam Dave-t a szobámba leültünk az ágyra és mindketten meghallgattuk a másik élménybeszámolóját. Dave a Nagymamájánál eltöltött napokról mesélt én pedig először - kissé vonakodva - beszéltem Dave-nek a fiúk érkezéséről, a napjaimról velük és arról, hogy kivel aludtam. Nem mondhatnám, hogy örült neki, amikor elújságoltam, hogy először Louis-val a tegnapi éjszakán pedig Niall-el aludtam.

- Hurrá – forgatta meg a szemeit.

- Nyugszik, fekszik, alszik! – nevettem barátomra. Vihogva az ölébe húzott és adott egy puszit a fejemre.

- Mesélj a koncertről – mondta kedvesen. Imádom, hogy Dave mindenre kíváncsi velem kapcsolatban. Mindent részletesen elmeséltem neki miközben újra átéltem én magam is az eseményeket és arról magyaráztam mennyire boldog vagyok, hogy ez történt és a lányok annyira kedvesek és Perrie-vel máris nagyon jó barátnőkké váltunk és a többi, és a többi.

- Szivi! – szólt rám Dave mikor már kissé beleéltem magam a mesélésbe – Ha rád jön a fangirling én kiszaladok a világból – kapott Dave ijedten a fejéhez.

- Jól van, na – „durcáztam be” – Nem is vagyok olyan elviselhetetlen olyankor – nyafogtam. Sértettet tettetve szálltam ki az öléből és ültem vissza az ágyra. Összefontam a kezeimet a melleim előtt. Bár a bekötött alkarom miatt kissé nehézkesen, de nagyjából sikerült.

- Szeretlek s-sel, Szeretlek z-vel. – énekelte Dave „csodálatos” hangjával miközben végig csókolgatta az arcom minden pontját. Nevetve terültem szét az ágyon amikor Dave még mindig dúdolgatva ledöntött az ágyra.

- Bébi! Csak ne énekelj – könyörögtem – Bármit csak azt ne! – nevettem – Tudsz sokkal jobb dolgokat csinálni a száddal – vigyorogtam rá huncutul.

- Hő micsoda perverz csajom van – röhögött meghökkenve.

- Nem. Kettőnk közül te vagy a perverz. Én nem arra gondoltam, amire te - ráztam a fejem kuncogva.

- Hupsz. Akkor mire? Megmutatod? – húzta fel a szemöldökét miközben kacéran elmosolyodott. Hitetlenkedve néztem rá majd felröhögtem és megragadva a tarkóját magamhoz húztam az arcát és megcsókoltam. Belemosolygott a csókunkba. Fordítottam a helyzetünkön és ezúttal én kerültem fölé lovagoló ülésben. Még jobban magához szorított miközben az oldalamat kezdte simogatni. Egy pillanatra elválltak ajkaink hogy levegőt tudjunk venni, de két másodperccel később már folytattuk is az előző tevékenységünket.

Annyira belemelegedtünk a dologba, hogy következőnek már csak azt vettem észre, hogy semelyikünkön nincsen póló. Dave beakasztotta pár ujját a farmerom övének két bújtatójába, de mielőtt még lehúzta volna rólam a nadrágot elvettem onnan a kezét és a feje fölé szegeztem. Megszakítottam a csókunkat Dave pedig furcsállva nézett rám.

- Mi a baj? – kérdezte összevont szemöldökkel.

- Megvan – húztam el a számat. Én is nagyon szerettem volna, de ebben az esetben nincs mit tenni. Dave kissé elszomorodott, de természetesen megértette a helyzetemet. Legurultam róla és szembe feküdtem vele. Dave átkarolta a derekamat és közelebb húzott magához. Pár centi volt csak az arcunk között. Elmosolyodott és nyomott egy puszit a számra majd a hátára fordult és a mellkasára húzott. Nem érdekelt, hogy a begipszelt kezemen fekszek, mert nem fájt. A mutató ujjammal köröket rajzoltam kockás hasán. Kirázta a hideg mire felnevettem.

- Szeretlek – csúszott ki a számon mosolyogva. Mindig előbb kimondom, mint ő. Nem mintha ő nem akarná kimondani, de nekem mindig előbb, kicsúszik a számon.

- Én is bébi – kaptam egy puszit a fejem tetejére. Felnéztem barátomra, aki fáradtan rám mosolyogott. Láttam a szemein hogy majd’ elalszik.

- Szerintem aludj egy kicsit – kuncogtam, amikor le-lecsukódott a szeme miközben az arcomat fürkészte.

- De csak most jöttem és. – tiltakozott volna.

- És most aludni fogsz! És ez parancs David! – fogtam be a kezemmel Dave édes ajkait. Védekezően maga mellé rakta a kezeit, és amikor levettem a szájáról tenyeremet újra átkarolt. Szájon pusziltam és folytattam az előbbi tevékenységemet a hasával. Felnéztem az arcára. Figyeltem a nyugodt és csodálatos arcot. Én is álmos voltam, de nem akartam elaludni, nézni akartam miközben alszik, hallani szerettem volna a légzését és ott abban a pillanatban örökre úgy maradtam volna vele. Nem akarok egyetlen olyan pillanatot sem elvesztegetni, amit vele tölthetek. Erről pedig eszembe jutott egy dal amit halkan énekelgetni is kezdtem.

- I could stay awake just to hear you breathing, watch you smile while you are sleeping – énekeltem halkan. Dave szélesen elmosolyodott, de a szemeit nem nyitotta ki. Ahogy megláttam gyönyörű mosolyát nekem is felkúszott az arcomra a boldogság miközben tovább énekeltem a dalt. Minden egyes mondatot végig gondoltam és újra mosolyra görbült a szám, amikor rájöttem, hogy tényleg nagyon illik a mostani helyzetemhez. (a dal magyar szövegét ide kattintva olvashatod el. :) - szerk. megj. ) Egyébként szokásom elénekelni a gondolataimat. Bár ezt csak Dave és saját magam előtt teszem, meg senki más nem hallhat, mert mint már régebben említettem nem igazán szeretek egy ideje énekelni.

Miután elhangzott az Aerosmith dal utolsó mondata is és befejeztem a dalt Dave már javában az igazak álmát aludta és hallhattam egyenletes légzését. Legszívesebben egésznap a barátomat figyeltem volna, ahogyan alszik, de egyszer csak valaki szinte betörte a szobánk ajtaját. Szerencsére rajtunk volt a takaró és csak a kezünk látszott ki (Dave-nek a mellkasa is) de ettől függetlenül a meghitt pillanatot megzavaró vendégünknek a szája perverz mosolyra húzódott.

- Pszt! – szóltam Harry-re és Dave-re mutattam, aki a zajra csak mozgolódott, de nem kelt fel – Tűnés! Mindjárt kint vagyok – sürgettem Harry-t szem forgatva ugyanis a szemöldökét húzogatva távozott. Magamra kaptam a felsőmet és egy puszit hagyva Dave arcán halkan kijöttem a szobából. Már a lépcső tetejéről hallottam, ahogy Harry az egész csapatnak a látottakat ecseteli.

- És biztos, hogy meztelenül voltak és Dave tök kifáradhatott, mert úgy szunyált, hogy még arra sem kelt fel, hogy rájuk törtem. Hú de izgi – láttam meg Harry vigyorát mikor leértem. Mindenkinek rám szegeződött a tekintete. Liam és Louis kabátban, az utóbbi pedig kisírt szemekkel ült a kanapén. Miért sírt Louis és miért vannak kabátban? Na, mindegy. Miközben elhaladtam Harry mögött nyakon vágtam. Nem túl erősen csak hogy érezze a törődést.

- Nem voltunk meztelenül és Dave azért aludt, mert elfáradt a repülőzésben kedves Styles – ültem be unottan egy kihagyott helyre Louis és Liam között – Fáztok? – néztem felváltva a mellettem ülő fiúkra. Louis csak megrázta a fejét miközben rám se nézett. Visszatért a régi Louis? Úgy tűnik.

- Nem – küldött felém egy halvány mosolyt Liam majd levette a kabátját és Louis-ra is vetett egy jelentőségteljes pillantást, amire a másik srác csak mérgesen ráfintorgott. Mi történhetett kettejük között? Szerencsére nem csak én vettem észre ezt a jelenetet és nem nekem kellett rákérdeznem, a dologra.

- Elmondjátok végre hogy mi történt? Miért akar Louis szétverni minden egyes pillanatban? – tárta szét a kezét Niall. Hozzá akartam tenni, hogy „És miért van kisírva a szeme?” de végül nem tettem, mert úgy éreztem ez kínos lenne neki ennyi ember előtt.

- Igen elmondom – csattant fel Liam és észre sem véve Louis gyilkoló tekintetét el is magyarázta miért akarják széttépni egymást – El akartam vinni kedves Louis barátunkat Doncaster-be de majdnem megvert ezért a húzásomért én pedig jól kioktattam, hogy ahhoz hogy megoldja, ezt a szerel. – Liam egy pillanatra elakadt és aggódva Louis-ra nézett. Követtem a pillantását a mellettem ülő fiúra, aki csak dühösen egy nagyot csapott a combjára majd rám pillantott és ki viharzott a konyhába. Mi a fene folyik itt? – Szóval hogy megoldjon valamit – folytatta Liam felsóhajtva – beszélnie kellene az anyukájával és ő majd segít neki. Erre ő közölte, hogy nem kisfiú már és azonnal, forduljak vissza vagy útközben kiszáll a kocsiból így nem volt más választásom – vonta meg a vállát Liam. Senki nem kérdezősködött, hogy mi a problémája Louis-nak hanem Niall gyorsan témát váltott és felhőtlenül folytatta a csapat a beszélgetést. Nekem viszont szúrta az oldalamat, hogy mi lehet a baja Louis-nak.

- Beszélsz vele? – súgta oda nekem Liam.

- Miért én? – kérdeztem meglepődve. Liam feltűnően elgondolkodott majd rá vágta a választ.

- Még mindig lelkiismeret furdalása van a történtek miatt. Mondhatnád neki, hogy csak akkor bocsájtasz meg, ha elmondja mi a baja, vagy ha nem akarja, legalább ne legyen depressziós – magyarázott Liam a kezével játszadozva.

- Hát. Öhm... Oké – bólintottam rá. Liam halványan rám mosolygott.

- Köszi – csak bólintottam egyet és elindultam a konyha felé. Louis-hoz. Fogalmam sem volt miért teszem ezt, de érdekelt mi van Louis-val hiszen, amikor megláttam még én magam is kínosan éreztem magam ugyanis annyira szét vannak sírva a szemei, hogy bizonyára nem volt neki felemelő érzés hogy így kellett a többiek között ülnie. Főleg a lányok között.

Amikor beléptem a konyhába Louis-t az asztalra feküdve találtam meg. Szipogott és rázkódott a válla, ami csak egyet jelenthetett: megint sír. Kissé megijedtem ugyanis férfiak közül még csak Zayn-t és apát (öt is csak nagyon ritkán) láttam sírni. Pedig nagyon szeretem az érzékeny fiúkat oda meg vissza vagyok tölük de mégsem volt soha olyan barátom aki valaha sírt volna elöttem. Dave-t sem. Na ö meg aztán egyáltalán nem sír. Ezt nem tartom hátránynak én így szeretem, és bár nekem van egy elvem az érzékeny fiúkról de Dave-t mégis úgy tartom tökéletesnek, ahogy van.

Megkerültem Louis-t, és amikor szembe kerültem vele villámgyorsan elbújtatta az arcát.

- Jesszusom - nyögött fel Louis ijedten és azonnal az arcát kezdte törölgetni és a karjaiba temette azt - A he...lyedben ki...mennék - mondta Louis miközben néha-néha elcsuklott a hangja.

- Miért mennék ki? - érdeklődtem miközben mellé húztam egy széket és leültem majd a térdeimre könyököltem, de még mindig nem láttam a fiú arcát.

- Mert undorító hogy egy huszonegy éves tini sztár, akinek látszólag ismétlem látszólag - emelte ki a szót - mindene megvan, itt bőg, mint egy három éves - tompán hallottam a hangját, mert szinte csak magának motyogott és a karjai is lehalkították vékony, de még is irtózatosan aranyos és kellemes, lágy hangját. Felnevettem

- Van egy elvem erről, ha tudni akarod - mosolyogtam. Igen kedves voltam vele. Nem tudtam mi a baja, de ha valami ennyire fáj neki nagyon nagy baj lehet és ezért (és egy kicsit az érzékeny lelkemnek is köszönhetően) sajnáltam meg annyira. Meg sem várva érdekli-e mit gondolok vagy sem folytattam - Szerintem azok a férfiak az igazi férfiak, akik tudnak sírni. Nem kell, hogy minden apró-cseprő dolog miatt bőgve a földhöz vágják magukat. De ha kell, adják csak ki magukból. Ha ki sírod magad jobb lesz. Hidd el! Tapasztalatból mondom - simogattam meg Louis hátát együtt érzően. Kicsit összerezzent, de nem hiszem, hogy zavarta. Félve rám pillantott én pedig elmosolyodtam - Jól vagy Louis? - kérdeztem halkan.

- Nem igazán - rázta a fejét miközben újra könnybe lábadt a szeme mikor rám nézett. Egyik könyökét rárakta az asztalra és rátámasztotta a fejét, de közben a szemembe nézett.

- El szeretnéd mondani? - érdeklődtem miközben elvettem a hátáról a kezem. Éppen jókor ugyanis Niall jelent meg a konyhába.

- Mi van? - kérdeztem kicsit ingerülten ugyanis utálom, ha valaki meg zavarja egy bizalmas beszélgetésemet egy személlyel.

- Semmi nincs, nyugi! – rakta fel védekezően a kezeit Niall – Csak éhes vagyok – lépkedett a hűtő felé. Fújtattam egyet majd Louis-ra pillantottam, aki üveges tekintettel nézett maga elé.

- Gyere, Louis menjünk ki az udvarra oké? – küldtem felé egy halvány mosolyt. Rám nézett és bólintott. Egymás mellett lépkedve vágtattunk át a nappalin az előszoba felé. Éreztem, hogy a többiek kérdő tekintettel merednek ránk, de nem különösebben érdekelt. Semmi nem érdekelt most azon kívül, hogy megtudjam mi történt Louis-val ami miatt így összeomlott. Az előszobában felhúztuk a cipőinket. Louis kinyitotta előttem a bejárati ajtót én pedig ki lépkedtem rajta. A szomorú fiú szorosan követett. Leültünk a hintaágyra és félig egymás felé fordultunk.

- Mesélj – biztattam Louis-t.

- Miért vagy velem ilyen kedves? Azok után, ahogy bántam veled? – kérdezte Louis furán miközben megtörölte az egyik szemét.

- Tegnap ezt megbeszéltük Louis. Bocsánatot kértél én pedig elfogadtam. Különben meg jó fej vagy és ha éppen nem bunkózol irtó aranyos is – mosolyogtam rá. Louis-nak nagy örömömre megjelent egy hatalmas mosoly az arcán, de sajnos ez az állapot nem tartott tovább két másodpercnél.

- Figyelj – szólalt meg Louis komolyan – Elmondanám én, hogy miért nézek ki úgy, mint egy mosott szar de...

- Szerintem jól nézel ki – nevettem fel. Louis elmosolyodott és elpirult. Komolyan mondom, egyre jobban megkedvelem Louis Tomlinsont.

- Kösz, de én nem így látom – rázta a fejét halványan mosolyogva. Hát... pedig én így láttam – szóval elmondanám mi a baj, de nem tehetem.

- De akkor nem tudok segíteni és lelkiismeret furdalásom lesz – rúgtam arrébb egy követ – Kérlek – néztem Louis kék íriszeibe kiskutya szemekkel. Körülbelül három másodperc után megtört.

- Te jó ég – kapta el a tekintetét – Oké. Csak ne csináld ezt többet! – nevetett fel fájdalmasan. Azért magamban megjegyeztem, hogy ez új rekord. Louis előtt anya volt az, aki mindössze öt másodpercig tudott ellenállni ennek a tekintetnek, de most Louis három másodperccel beelőzte. Szegény.

- Szóval? – kérdeztem elkomolyodva.

- Az van, hogy – Louis rám nézett és körülbelül tíz hosszú másodpercen keresztül tartotta velem a szemkontaktust és nagyon úgy tűnt, hogy azon gondolkozik, mit mondjon ezért inkább nem zavartam hanem hagytam hogy had kezdje el akkor amikor ő szeretné. Hirtelen hátravetette a fejét felnyögött aztán újra rám nézett, de végül inkább lesütötte a szemeit és úgy szólalt meg újra – Azt hiszem, nagyon durván szerelemes vagyok – nyögte ki – És nem Eleanor-ba – nézett rám újra. Óriási szemekkel meredtem rá. Nem szerelmes Eleanor-ba. Egy másik lányba szerelemes és még Eleanor-ral jár. Csak ez a gondolat cikázott a fejemben.

- Louis! Azonnal menj el Eleanor-hoz és szakíts vele! – nem mondtam, hanem egyenesen parancsoltam.

- Tessék? – kérdezett vissza Louis meghökkenve. Látszólag másra számított. Gondolom arra, hogy megkérdezem ki a lány vagy, hogy ez mióta tart, de ez engem nem foglalkoztatott annyira, mint az hogy nem szakított még Eleanor-ral.

- Szakítanod kell Eleanor-ral! De nagyon gyorsan! Louis egy lánynak az a legnagyobb félelme hogy kihasználják – tártam szét a karomat.

- De én nem használom ki. Jézusom, dehogyis. A legundorítóbb dolog a világon, ha egy férfi kihasznál egy nőt. Ez a lány még csak nem is kedvel, barátja van – rázta a fejét Louis lemondóan.

- Ó – csak ennyit tudtam kinyögni. Szorult helyzet.

- De én tényleg nagyon szeretem – kezdett el Louis újra könnyezni.

- Azt látom – húztam el a számat – De Eleanor-ral szakítanod kell Louis. Ha nem vagy belé már szerelemes muszáj lesz.

- Tudom – hajtotta le a fejét – Még ma beszélek vele – közölte mire bólintottam.

- A lánynak pedig szépen mondd el, hogy szereted. Lehet, hogy már ő is téged szeret – mosolyogtam biztatóan.

- Ezer százalék, hogy nem mert láttam a hülye pasijával és nagyon szereti. Boldog vele – rázta meg a fejét reménytelenül.

- Szóval ettől törtél össze ennyire? Hogy láttad a pasijával? – világosodtam meg. Louis bólintott. Így már mindent érettem. Ha nem lennénk együtt Dave-vel és egy másik lánnyal látnám én is biztosan így összetörnék – Jajj... – sóhajtottam. Nehéz ez – Attól elmondhatod neki. Ha nem bántaná a büszkeségedet, hogyha netán talán visszautasítana – ez egyfajta teszt volt Louis felé. Ha tényleg annyira szereti a lányt, mint amennyire mondja, akkor elmondja neki. De ha mégsem akkor inkább távolról figyeli és megvárja, még elmúlik.

- Dehogy bántaná. Egy próbát mindenképpen megér – rántotta meg a vállát – Pár hét múlva elmondom neki. Még össze kell szednem magam – nem tudom miért, de büszke voltam Louis-ra. Mosolyogva bólintottam – Most megyek. Beszélek Eleanor-ral – állt fel a hintaágyról én pedig követtem a példáját.

- Jó ötlet – bólintottam.

- Köszönöm a tanácsokat és a segítséget, a biztatást meg úgy mindent. Tényleg – nézett rám Louis hálásan.

- Én köszönöm, hogy meg fogadtad a tanácsaimat. Máskor is szívesen segítek – mosolyogtam – És sok szerencsét Eleanor-hoz – húztam el a számat, mert eszembe jutott, hogy a lány néha mennyire flegma tud lenni.

- Na, az még egy nehéz menet lesz – túrt a hajába kissé stresszesen.

- Csak ne legyél ideges! – utasítottam.

- Annyira nem lennék, ha még egy biztató ölelést is kapnék – terült el egy nagy mosoly az arcán.

- Javíthatatlan vagy Tomlinson – nevettem fel. Kitárta a karját én pedig oda léptem hozzá és jó szorosan megöleltem.

- Tudom – motyogta a hajamba. Egy tényleg hosszú ölelés után elengedtük egymást – Míg beszélgettünk végig Louis-nak szólítottál – vigyorgott.

- Először és utoljára! – nevettem fel – Na, tűnés és okosan! – vigyorogtam. Louis bólintott majd egy utolsó „Köszönöm”-öt hallatva bepattant a kocsijába és elhajtott. Hát ez nem volt semmi beszélgetés.