*~14. fejezet - Louis úgy általában~*

Meg is érkeztem a 14. fejezettel és mint ígértem sokkal izgalmasabb és hosszabb lett.:) Szomorúan vettem észre hogy csak egy komi érkezett az előző fejezethez.:( Kérlek titeket komizzatok hogy tudjam tetszik-e nektek a történet vagy sem. Nektek csak pár sor de nekem nagyon sokat jelent. Főleg azok után hogy ezt a részt délután 2-kor kezdtem írni és mivel ihlethiányban szenvedtem csak most fél 7-kor végeztem vele. És még csak reggeliztem!! Na mindegy.
Köszönöm a komit és a pipákat is! :) ♥
Remélem tetszik! Olvassátok, pipáljatok, komizzatok, iratkozzatok fel, kérjetek cserét stb.! :D
További jó szünetet nektek! :)

Xx, Jess ♥

 *Jessica Malik*

Kinevetgéltük magunkat a lányokkal azon, hogy Lottie tweetjét - amiben én és Fizzy is szerepeltünk – végül ki kellett törölni, mivelhogy rólam még senki nem igazán tudott semmit és nem akartuk, hogy lába kéljen a pletykának miszerint van Louis és köztem van valami. Akkor rögtön az lett volna, hogy Louis csalja a barátnőjét, mert egyébként még nem tudódott ki hogy szakított a sok rajongó imádott Elounor párosa.

- Anya és Louis túl régóta vannak bent. Lehet, hogy összeverekedtek – húzta el a száját Fizzy.

- Fizz – nézett unottan Lottie két évvel fiatalabb húgára – Hülye vagy – jelentette ki egyszerűen a szőke. Egyszerre kitört mindhármunkból a nevetés. Nagyon bírom ezeket a Tomlinson lányokat.

- De nem amúgy ez tényleg furcsa – mondtam a szememet törölgetve.

- Most gondold el... Benyitnánk a szobába és anya meg Louis ninja pózban állnának egymással szembe – hadonászott Fizzy.

- Atyaúristen – nevettem Lottie-val együtt. Honnan jön neki ennyi hülyeség?

- Hallod Fizzy ha eggyel több lenne, az IQ-d már lehetnél sült krumpli – veregette meg Lottie a barna lányt. Folyamatosan nevettem rajtuk.

- A netes beszólások jók Lottie de azt sajnálom hogy neked mint a One Direction egyik bandatagjának a húgának csak ennyire tellett – húzta el a száját a fiatalabb lány – Kacifántos egy mondat volt. De legyőztem és ki tudtam mondani. Szép volt Fizz – mosolygott magában Fizzy.

- Nem bírom – tört ki megint belőlem a nevetés. Ahogy a lányok rám néztek ők is elkezdtek hahotázni.

- Látom megismerkedtetek – hallottuk meg Jay vidám hangját. Vihogva felnéztünk és a nő éppen mosolyogva sétált felénk. Lottie és Fizzy vigyorogva bólogattak én pedig a szememmel Louis-t kerestem. Mikor a szobájának ajtajában megállapodott rajta a tekintetem amint az ajtófélfának dőlve minket néz barátságosan rám mosolygott.

- Jól vagy? – tátogtam neki hangtalanul miközben mellőlem folyamatosan a két Tomlinson-lány édes fecsegését hallottam. Louis még mindig mosolyogva bólintott. Rákacsintottam majd a telefonomra néztem, ami rezegni kezdett. A kijelzőn Dave neve állt. Úgy gondoltam illetlenség lenne felvenni ezért egy mozdulattal kinyomtam.

- Miért nem vetted fel? – hallottam meg hirtelen a kanapé mellől Louis hangját. Kicsit megijedtem ezért megugrottam a kanapén – Bocsi – halkan kuncogott.

- Mert nem érek rá. Ha valami fontos majd hív újra – rántottam meg a vállam. Louis mosolyogva bólintott. Az anyukája bizonyára jó hatással volt rá, ha ennyit mosolyog.

- Készen vagytok lányok? – nézett Louis a húgaira.

- Mire? – kérdeztek vissza egyszerre. Majd szintén teljesen egyszerre fejbe kólintották egymást és a változatosság kedvéért egyszerre hallattak egy „Au”-t. Louis mosolyogva a szemét forgatta én és Jay pedig halkan kuncogtunk.

- Arra hogy hazamenjetek? – kérdezett vissza Louis.

- Most kipaterolsz minket? – hüledezett Lottie.

- Igen, úgyhogy kapd össze magad húgi – kacsintott a srác majd besétált a szobájába. A lányok nyafogva mentek bátyjuk után azt hangoztatva, hogy még maradni akarnak Louis-val és hogy miért kell máris haza menniük.

- Mert én megyek nyaralni – fordult vissza. Rám kacsintott majd eltűnt a szobájában. Halkan nevettem. Ekkor viszont a lányok azért siránkoztak, hogy Louis hova megy miért nem szólt nekik és ők mért nem mehetnek. Folyamatosan mosolyogtam, mert annyira édes volt, hogy a lányok így ragaszkodtak a bátyjukhoz.

- Kezelhetetlenek – sóhajtott Jay mosolyogva és leült mellém.

- Nagyon kedves lányai vannak Mrs. Tomlinson – mosolyogtam a mellettem ülő nőre.

- Köszönöm szépen, de kérlek, ne magázz. Tegeződjünk rendben? – nézett rám halvány mosollyal az arcán. Bólintottam. Ahogy ránéztem elég gondterheltnek tűnt.

- Minden rendben van? – kérdeztem rá.

- Azt hiszem most, hogy Louis elmesélte az utóbbi hetét én is ugyanolyan fájdalmat érzek, mint ő – sóhajtott szaggatottan Jay.

- Ez érthető, hiszen te vagy az anyukája. Nem vagyok benne biztos, hogy mindent tudok, de abban igen, hogy Louis-nak idővel megoldódnak majd a problémái – simogattam a karját.

- Köszönöm, hogy segítettél Louis-nak a múltkor. Elmesélte – nézett rám mosolyogva.

- Semmiség – ráztam a fejem.

- És... – kezdte Jay – Szóval... megkérhetnélek valamire? – kérdezte Louis szobája felé nézve ahonnan kihallatszott a lányok nevetgélése és Louis hülye poénjai. Elmosolyodtam, ahogy hallottam milyen jól elvannak.

- Természetesen – néztem vissza Jay-re.

- Ne haragudj, hogy így lerohanlak, de csak te tudsz segíteni Louis-nak – erre a mondatára furcsán néztem rá – Mármint arra gondolok, hogy perpillanat csak nőnemű tud neki – tette hozzá gyorsan. Bólintottam afféle „Hallgatlak” arccal – Megtennéd, hogy figyelsz Louis-ra, míg Hawaii-on vagytok? Szeretném, ha jól érezné magát, de biztos, hogy ott is olyan lesz majd, mint itt. Szóval... – Jay folyamatosan magyarázkodott, de én megértettem a lényeget és közbevágtam.

- Szóval azt szeretnéd, ha kicsit többet foglalkoznék vele? – néztem Jay-re.

- Igen – bökte ki – Tudom, hogy nagy kérés mivel barátod van, és én nem szeretném, ha ezért feszültség lenne köztetek szóval, ha ezt szóvá tenné, akkor nem kell Louis-val foglalkoznod utána. Igen most biztos azt gondolod, hogy megkérhetném Perrie-t is - mert Louis mondta, hogy később ő is ott lesz - de azért téged kérlek, mert te már a múltkor is tudtál neki segíteni – miközben beszélt folyamatosan mutogatott a kezével pont, mint a lányai.

- Jay – nevettem fel miközben meg érintettem a kezét, amit azonnal le is engedett – Nem kell rá megkérni. Természetesen figyelnék Louis-ra akkor is, ha nem kérnél. Ez most kicsit úgy jön le, mintha én igazából nem akarnék Louis-val foglalkozni csak akkor, ha te kérsz – húztam el a számat.

- Nem! – rázta a fejét – Ne érts félre! Csak szeretném, ha te, mint egyetlen normális ember köztük – mindketten felnevettünk – ott lennél neki.

- Nem kérdés hogy ott leszek – mosolyogtam.

- Köszönöm – ölelt meg Jay.

- Szerintem jobb lenne, ha Louis nem szerezne tudomást erről a beszélgetésünkről.

- Igen az lehet – nevetett miközben a hátamat simogatta.

Furcsa volt nekem hogy Jay megkért erre, de nem hazudtam neki és tényleg többet foglalkoztam volna Louis-val a kelleténél akkor is, ha nem kért volna rá. Nem tudom miért, de kicsit magaménak is éreztem Louis problémáját. Néha azt az érzést keltette bennem mikor rám nézett, hogy miattam van az egész. De ez mindig csak egy pillanat volt, mert utána rájöttem, hogy nem én vagyok a hibás, hanem az a lány, aki nem képes észrevenni egy ilyen srácot, mint Louis. Jó, barátja van, de akkor is.

- Mi folyik itt? – hallottuk Louis hangját a szobája ajtajából. Jay és én mosolyogva elengedtük egymást.

- Nem lopom az anyukádat nekem is van egy! – tettem fel védekezően a kezeimet. Louis felnevetett.

- Nem is feltételeztem volna rólad – rázta a fejét mosolyogva miközben kijött a nappaliba egy kisebb bőrönddel.

- Ez minden? – meresztettem a picike bőröndre a szemem. Jó azért nem volt olyan picike, de az én cuccaimhoz képest kevésnek tűnt.

- Miért te hány bőröndnyit hozol? – vigyorgott rám Louis. Sokkal jobb állapotban volt, mint azelőtt. Szinte kivirult az óta mióta beszélt az anyukájával. Sokkal jobban tetszett ez a Louis, mint a szomorú. Annyira kedvesnek tűnt az arca és mosolygós is volt.

- Kettő – mondtam egyszerűen a szemöldökömet ráncolva.

- Emlékeztetsz Lottie-re – nevetett Louis. nem is tudom már megszámolni mennyit nevetett mióta kijött a szobájából Jay kíséretében. Oda nyújtottam Lottie-hoz a kezem, aki vigyorogva belecsapott.

- Na jól van azt hiszem itt az ideje hogy elinduljunk lányok és nektek is kellene Lou mert már nagyon délután van – nézett az órára Jay. Basszus hogy elment az idő. Ránéztem a telefonomra. Három nem fogadott hívás Dave-től, kettő Zayn-től és egy üzenet Harry-től. Gyorsan megnyitottam Hazz üzenetét, amiben az állt, hogy lerendezett mindenkit már nem fognak hívogatni. Megköszöntem neki majd zsebre vágtam az iPhone-omat.

- Akkor nyomás – mondta Louis és kiterelgette a lányokat a folyosóra, akiknek mázlijuk volt, hogy fel tudták kapni a kabátjukat és a cipőjüket. Mi is felvettük a cipőnket Jay-vel és Louis-val. Jay felvette a kabátját és kiment a lányokhoz a folyosóra. Oda nyúltam a fogasra a kabátomért, de az nem volt ott. Pedig fogadni mernék, hogy felakasztottam. Louis felnevetett. Ránéztem majd a kezére, amiben ott volt a kabátom.

- Hé – nevettem.

- Hölgyem – vigyorgott Louis miközben segített belebújni a kabátomba.

- Micsoda úriember – bólintottam elismerően, de közben mindketten szakadtunk a röhögéstől.

- Ja. Mindjárt hányok – hallottuk Fizzy hangját a folyosóról. Louis-val vigyorogva egymásra néztünk majd elhagytuk a lakást. Miközben Louis bezárta az ajtót Jay mosolygós arcával találtam szembe magam. Viszonoztam a gesztust majd mind elindultunk a lépcső felé. Elöl Jay és Fizzy, mögöttük Lottie és én hátul pedig Louis követett minket miközben halkan dúdolgatott, amit szerintem csak én hallottam meg ugyanis Lottie és Fizzy azon voltak, hogy meggyőzzék anyukájukat, hogy álljanak meg útközben egy McDonalds-ba. Hátra pillantottam az ismeretlen számot dúdolgató Louis-hoz, aki mosolyogva nézett engem és felzárkózott hozzám, mert időközben Lottie előre ment húgához és anyukájához hogy hatásosabban tudja őt győzködni. Mikor a lifthez értünk én lecövekeltem az ajtaja előtt, de az elöl haladó két lány és Jay azonnal beléptek és tartották nekünk az ajtót Louis-val.

- Én azt hiszem, inkább lépcsőzök. Kivagyok a bezártságtól – ráztam a fejem elfehéredve.

- Hé, nyugi akkor majd lépcsőzünk – karolta át a vállamat Louis mosolyogva.

- Lent találkozunk – intett Jay mosolyogva és bezáródott előttük az ajtó.

- Te mehettél volna lifttel – ráncoltam a szemöldököm Louis-ra.

- Persze és majd hagyom, hogy megerőszakoljanak a lépcsőházba – forgatta a szemét miközben elindultunk legelé a lépcsőn.

- Fényes nappal van Tomlinson – nevettem fel. Louis oldalról rám pillantott majd mosolyogva megvonta a vállát és hozzátette, hogy „Nem érdekel”. Azért kedves tőle hogy nem hagy egyedül a lépcsőházban nehogy öhm... megerőszakoljanak?!

- Verseny a kijáratig? – vigyorogtam Louis-ra. Erősebben megszorított, hogy maga mellett tarthasson, és ne szabaduljak ki a karjai közül ugyanis még mindig a vállamon volt a keze.

- Nem. Most jöttél a kórházból. Azért mert leestél egy lépcsőn – emelte ki a szócskát. Lebiggyesztettem a számat.

- Ünneprontó vagy.

- Nem csak nem szeretném, ha még egyszer bajod esne – nézett mélyen a szemembe. Az arcom rákokat megszégyenítő módon borult át vörösbe. Hogy a fenébe?! Engem aztán nagyon ritkán lehet zavarba hozni. Még Dave-nek is csak három alkalommal sikerült ismeretségünk ideje alatt.

- O-oké – dadogtam. Louis halkan kuncogott.

- Tetszik a színed – vigyorgott.

- Menj már – nevettem még mindig elpirulva miközben megpillantottam Fizzy-t majd a látóterembe került a szőke lány és Jay is.

- Hé, vörös festékes vödörbe dugtad a fejed Jess? – nevetett Lottie mikor meglátta az arcszínemet. Később pedig Jay és Fizzy is csatlakozott. Nevetve egyre vörösebben temettem a kezembe az arcom.

- Zavarba hoztam – közölte büszkén Louis.

- Kösz Louis. Nem érzem még magamat elég rosszul – nevettem siralmasan.

- Ó, ez miatt ne érezd rosszul magad szívem – nevetett Louis és magához vont – Louis-nak hívtál. Megint – suttogta a fülembe. Kirázott a hideg és átkoztam magamat, amiért ennyire képes vagyok zavarba jönni Louis egy hülye megjegyzésétől és azért is, mert mostanság mindig Louis-nak hívom és nem Tomlinson-nak. Ezáltal pedig úgy tűnik, mintha vele kivételt tennék. Pedig én, ha megismertek valakit, azt mindig a vezetéknevén hívom egy darabig.

Mikor már úgy éreztem lehűlt az arcom, kibújtam Louis öleléséből.

- Meg vagy? – nevetett Fizzy.

- Azt hiszem – sóhajtottam fel – Csak ne nézzetek így rám – kértem miközben kínomban felnevettem ugyanis az összes Tomlinson vigyorogva engem bámult. Kivéve Louis-t, aki kifelé nézett a lépcsőház ajtaján.

- Na, jól van, szálljatok le Jess-ről és menjünk – fogta meg Louis a derekamat és az ajtó felé kezdett tolni. Túl kedves lett velem, túl sokat ér hozzám és túl szépen beszél velem. Mégis mi történt abban a szobában, míg bent voltak az anyukájával?

Kiléptünk az ajtón és Louis elengedett.

- Ott állunk a kocsid mellett Lou – mutatott Jay a parkoló jobb oldala felé. Mindnyájan elindultunk arra. Louis folyamatosan körbe-körbe pillantgatott, míg oda értünk az autóhoz.

- Meg fogsz szédülni – nevettem fel halkan. Louis lenézett rám és elmosolyodott – Keresel valakit?

- Igen – bólintott. Kérdőn néztem rá – Fotósokat, paparazzókat, kamerákat. Egy szóval: hiénákat – bólintott komolyan. Nevetve bólogattam amolyan „Értelek” arccal.

- Hát akkor majd találkozunk – nézett Jay a fiára. Louis szélesen elmosolyodott és a karjaiba vonta tőle egy fejjel kisebb anyukáját. Igen, körülbelül ugyan olyan magasságban voltunk Jay-vel. Bár én nem szerettem soha, hogy ilyen kicsi vagyok.

- Szeretlek anya és köszönöm – hallottam Louis halk suttogását. Louis tényleg nagyon jó ember. Nem elég hogy őt látom Zayn után másodiknak sírni, mint férfit, de őt hallom először ilyen szépen, tisztelettel beszélni az anyukájával ugyancsak Zayn után. Annyira látszik, rajta hogy szereti és tiszteli a nőt, aki világra hozta és ez a tudat még engem is boldogsággal töltött el.

Lottie mosolygós arca termett előttem.

- Remélem, még találkozunk – ölelt meg kedvesen.

- Biztos lehetsz benne – mosolyogtam – Megvan a számom nem? Írj, amikor tudsz! Ha haza jövök, ígérem, összeismertetlek a hülye barátnőimmel – nevettem.

- Benne vagyok – engedett el Lottie kuncogva – Majd beszélünk – adott két puszit majd áttért a bátyához, akinek a nyakába ugrott.

- Fizzy – mosolyogtam a kislányra, aki nem is olyan kicsi. Hiszen nőies és gyönyörű.

- Remélem, nem felejtesz el minket – ölelt meg.

- Titeket nem lehet – mosolyogtam. Fizzy felnevetett majd elengedett.

- Majd beszélünk – ismételte azt, amit a nővére is mondott. Bólintottam.

- Jessi – vett át Jay Fizzy-től és megölelt – Nagyon szépen köszönök neked mindent előre is.

- Semmiség. Ezt nem kell megköszönni. Tudod, magamtól teszem – nevettem.

- Igen tudom, de azért köszönöm meg, mert jól esik, hogy segítesz neki. Ezáltal pedig nekem is – suttogta. Mosolyogva megsimogattam a hátát. Elengedtük egymást Jay pedig adott egy hatalmas puszit. Felnevettem, mert ahhoz képest, hogy csak pár órája ismerjük egymást olyan mintha a második anyukám lenne.

- Menjünk lányok – mondta Jay és még egyszer megölelte Louis-t nekem pedig mosolyogva végig simított a karomon.

- Sziasztok – integetett nekünk a két lány majd bepattantak a kocsiba. Jay is mosolyogva intett egyet.

- Vigyázzatok magatokra és csak okosan! – rázta meg fenyegetően az ujját. Nevetve bólintottunk. Jay bepattant a kocsi vezetőüléséhez. Elhajtottak mi pedig integettünk nekik addig, amíg a látókörünkbe voltak.

- Mehetünk? – nézett rám Louis levakarhatatlan mosollyal.

- Persze – bólintottam. A kocsihoz léptünk miközben Louis kinyitotta annak ajtaját. Bepattantam az anyósülésre Louis pedig mellém. Elindította a kocsit és utánozhatatlan precízséggel kitolatott. Bekapcsolta a rádiót ahol éppen Zayn énekelt.

- Imádom ezt a számot – ujjongtam. Louis felnevetett nekem pedig ekkor jutott eszembe, hogy igazából ennek a számnak ő az egyik előadója – Louis – néztem félénken a fiúra, aki elvigyorodott. Hoppá megint Louis-t mondtam – Öhm... – nem tudtam hogyan kezdjek bele.

- Mondd csak – nézett rám egy pillanatra Louis miközben kicsit lejjebb vette a rádiót.

- Énekelnéd? – böktem ki nagy nehezen. Igazából Zayn után Louis hangját találtam a legmegnyugtatóbbnak a bandából. Oda nyúltam a rádióhoz és feljebb vettem a hangot. Louis mosolyogva fogott bele saját szólójába. Hátra dőltem, és amíg énekelt végig figyeltem. A mosoly az arcáról levakarhatatlan volt. Időközben a ház elé értünk. Louis nem állította le az autót, hanem leparkolt és tovább énekelt. Niall szólójától halkan dúdoltam a dalt. Összeakadt a szemem Louis vidám tekintetével. Melegség járta át a testemet, ahogy hallottam őt énekelni. Annyira különleges hangja van, hogy nem tudok betelni vele. Nem csak az énekhangja, hanem a beszéd hangja is olyan kellemes. Bárkit meg tudna nyugtatni csak azzal ha, beszélne.

Ahogy véget ért a fiúk zenéje mosolyogva megtapsoltam Louis-t, aki még szélesebben vigyorgott, már ha ez lehetséges.

- Na, nyomás, befelé mert a többiek leszedik a fejünket – szakította ki tekintetét az enyémből és leállította a motort.

- Okés – bólintottam majd kipattantam a kocsiból. Louis egy gombnyomással bezárta az autót én pedig kicsit szenvedtem a kapuval. Végül bejutottunk. Louis zsebre vágott kézzel lépkedett mellettem.

- Tök csend van – szólalt meg.

- Igen ezt én is furcsállom – ráncoltam a homlokomat.

- Gyere – ragadta meg Louis a kezemet és az udvar hátsófelébe húzott.

- Miért? – kérdezgettem, de nem válaszolt csak oda rángatott a hátsó teraszhoz ahol van egy átlátszó üvegajtó. Be lehetett látni a nappaliba. Liz és az négy fiú a kanapén, Dave pedig a fotelben ültek és valami filmet néztek, amit még soha életemben nem láttam.

- Ezek horrort néznek – röhögött halkan Louis.

- Ijesszük meg őket – csillant fel a szemem.

- Pont ugyan ez járt a fejemben – villantotta meg Colgate mosolyát. Nem volt konkrét tervünk mit csinálunk csak előre szaladtunk és egyszerre kezdtünk állat módjára dörömbölni a bejárati ajtón. Először Liz, majd Niall sikítását hallottuk. Louis-val egymásra néztünk és próbáltuk vissza tartani a nevetésünket.

- Hülyék vagytok? Én tuti nem nyitom ki – sipákolt Harry lányos hangon. Ekkor tört ki belőlünk Louis-val a nevetés. Úgy nevettem, hogy Louis karjába kellett kapaszkodnom nehogy összeessek. Louis se volt jobb állapotban bár ő a lépcső melletti korlátra támaszkodott. Kinyílt az ajtó és először Harry majd a többiek mérges arcával találtuk szembe magunkat. Louis-val megint összenéztünk és artikulálatlanul röhögtünk tovább.

- Nem vagytok ti normálisak. Majdnem halálra rémültem – hepciáskodott Niall.

- Ó, te szegény – törölgette a szemét Louis miközben betolt a házba a vállamnál fogva.

- Jaj. – nevettem. Nagy nehezen kinevetgéltük magunkat Louis-val és vigyorogva összepacsiztunk – Oké befejeztük – vihorásztam. Levettük a cipőnket és a kabátunkat majd beljebb mentünk a nappaliba. Megöleltem Liz-t Louis pedig adott neki két puszit. Mosolyogva szökdécseltem oda szerelmemhez és az ölébe ültem.

- Hiányoztál reggel mellőlem – ölelt magához. Elmosolyodtam és kibújtam az öleléséből. Az ajkaimat rányomtam az övéire. A nyelvével megsimította az alsó ajkamat én pedig megadtam neki a bejutást. A kezem a tarkójáról a hajába siklott. Óvatosan meghúzgáltam pár tincsét, amire ő halkan felnyögött. Senki nem hallhatta, mert óriási hangzavar volt a házban. A mellettünk ülő Niall is folyamatosan darált valakinek. Dave keze a combomra tért át. Pár másodpercre szétváltunk én pedig kihasználva az alkalmat Dave telt alsó ajkába haraptam és meghúztam egy tincsét. Dave felmordult. Ezt bizony már lehetett hallani.

- Srácok megtennétek, hogy nem előttem csináljátok? – hallottam meg Zayn hangját. Nyomtam egy puszit Dave ajkaira és felálltam az öléből.

- Megharaptad a számat – kapott Dave fájdalmasan az alsó ajkához.

- Még csak most veszed észre bébi? – nevettem fel.

- Ajj a múltkor is napokig fájt – nyafogott Dave.

- Nem akarjuk tudni – szólt közbe Liam nevetve.

- Hé, nekem miért nem harapdálja senki a számat? – siránkozott Harry – Liz? – nézett legjobb barátnőmre.

- Inkább a fába harapnék – gúnyolódott Liz unottan. Szakadtunk a nevetéstől kivéve Harry, aki sértetten válaszolt a lánynak.

- Jössz te még Harry Styles utcájába kicsi szívem – „fenyegette” Liz-t aki csak nevetett.

- Hé, Jess!

- Hm? – néztem Liam-re aki a földön ült és éppen kivette a DVD-lejátszóból a filmet.

- Mit tettél Louis-val? Teljesen kivirult – nézett Liam az éppen Harry-n és Lizán röhögő Tomlinson-fiúra.

- Nem én voltam az anyukája – mosolyogtam – A lényeg hogy jobban van.

- Így van – bólintott Liam vigyorogva.

- Skacok indulni kéne lassan. Kissé unom Harry-t – szólalt fel Liz. Harry felháborodottan csapkodott és kiszaladt a konyhába.

- Ne bántsd már Liza – szóltam mérgesen a lányra.

- Ne már csak vicceltem – tárta szét a karját mosolyogva. Harry ekkor tért vissza egy pohár cola-val a kezében. A tekintetével pedig felnyársalta a barátnőmet.

- Egyébként tényleg induljunk! – állt fel Zayn. Lassanként mindenki feltápászkodott. Kihúzkodtuk a bőröndjeinket Louis és Zayn kocsijához. Szerencsére nekem már össze volt pakolva így már csak pár kisebb dolgot kellett összeszednem.

- Cica nem láttad a töltőmet? – kérdezte Dave mikor már másodszorra járta körbe a szobát.

- Nem lehet, hogy megint beesett az ágy mögé? – kérdeztem fel sem nézve a kézitáskámból.

- De itt van. Köszi – mondta Dave és oda jött majd belepuszilt a hajamba. Mosolyogva felkaptam a táskámat az ágyról és ránéztem a barátomra.

- Mehetünk? Meg van mindened? – kérdeztem rá.

- Remélhetőleg – röhögött Dave. Mosolyogva ráztam a fejemet és megfogva a kezét levonszoltam a lépcsőn a többiekhez, akik nem győztek kiabálni nekünk, hogy menjünk lefelé.

- Itt vagyunk már nyugi – nevettem – Zayn lezártál mindent? – néztem bátyámra.

- Igen – bólintott.

- Okés – mondtam majd bezártam az ajtót.

Oda mentünk az autókhoz és egy kis vita után – mert amúgy nem mindegy ki melyik autóban és ki mellett vagy kivel ül – Louis autójába Niall, Liam és a bőröndjeink nagy része került, Zayn autójában pedig Liza, Harry, Dave és én utaztunk meg természetesen 1-2 bőrönd.

- Akkor a reptéren tali – integetett Liz és bepattant Zayn autójába Harry mellé, akinek nem tetszett, hogy a barna lány mellett kell ülnie, de egy kis hiszti után belenyugodott, amire mi elkezdtünk ujjongani.

- Ajjaj. Vigyázz Hawaii jövünk – csóválta a fejét nevetve Louis. Mindannyian felnevettünk és sorba beszálltunk a kocsikba.

- Csak egy kérésem van – szólalt meg Zayn – Harry, Liz. Ne öljétek meg egymást!

- Megteszünk mindent – bólogatott a két hátsó.

- Jess – nézett rám Zayn a visszapillantóba – Louis már jól van? – érdeklődött barátja után.

- Igen úgy tűnik most minden oké – mosolyogtam bátyámra – Most olyan, mint Louis úgy általában – nevettem. Zayn mosolyogva bólintott az utat figyelve.

Dave-re néztem, aki adott a számra egy puszit. Mosolyogva a vállára hajtottam a fejemet miközben azon gondolkoztam, hogy ez lesz életem legszebb nyara. A barátommal, a legjobb barátnőimmel, a Little Mix-szel (te jó ég!), négy nagyon jó fej sráccal, de ami a legfontosabb: a bátyámmal.