*~16.fejezet - Sírva fogsz hozzám szaladni~*

Boldog új éveeeeet! :) ♥
Bocsánat hogy ilyen későn és ilyen rövid de 8.-os vagyok és nem olyan könnyű ez az évem. 17.-én felvételizek ezért addig nem igazán ígérek semmit.:/
Remélem mindenkinek jól telt a karácsonya és a szilvesztere.:)
Még valami... Őszinte leszek, megfordult a héten a fejemben, hogy talán abba kellene hagynom a blogot mert nem igazán kapok tőletek visszajelzéseket.:( Így olyan mintha magamnak és 2-3 embernek írnám..:(
Szóval kérlek titeket írjatok vélemény vagy legalább pipáljatok, hogy tudjam tetszik-e vagy sem.
Köszönöm az előzőhöz érkezett kommentet és a 2 pipát.:) ♥
Legyetek jók! Remélem tetszik.:)

Lots of love, Jess ♥

 *Jessica Malik*

A repülőgép ablakán néztem kifelé miközben fél füllel hallgattam Zayn és Louis halk beszélgetését. Nem tudom mikor békülhettek ki, de ahogy Zayn hangján hallottam már egyáltalán nem neheztelt Louis-ra, aminek nagyon örülök. Azért mégiscsak legjobb barátok és nem szeretném, ha miattam vitáznának. Egyébként szerintem nem is Louis miatt történt a balesetem, hanem az én hülyeségem miatt. Ha visszamegyünk a veszekedés kezdetéhez, akkor arról tényleg Louis tehet, mert ő volt velem bunkó. De az hogy szaladgáltam a hülye lépcsőn az csakis az én hibám. Végülis, már teljesen mindegy. Elmúlt. Louis pedig bocsánatot kért, amit én elfogadtam és jól is esett az óta pedig különösképp jóban lettünk. Furcsának találom a kapcsolatunkat, de addig, amíg nem vitázunk addig nincsen semmi probléma.

A repülőn a két fiún és rajtam kívül mindenki aludt még Kath is, aki egyébként elmondta, hogy egyáltalán nem álmos és teljesen ki van pihenve majd 10 perccel később úgy aludt, mint akit fejbe vágtak. Én körülbelül fél órát aludtam szóval közel sem voltam álmos. Kinéztem a lekerekített szélű ablakon és a puha vattacukor felhőket bámulva a bátyám és a barátja diskurzusát hallgattam.

- Még ki sem adtuk a harmadik albumot Louis.– magyarázott halkan Zayn.

- Igen, tudom. De attól gondolkozhatok a következőn nem? – hallottam Louis hangján hogy vigyorog. Zayn halkan felnevetett.

- Barom.

- De most komolyan haver. Már most megmondom neked, hogy ez az album sokkal jobb lesz, mint az Up All Night vagy a Take Me Home – bizonygatta Louis a bátyámnak.

- Sosem tudtok leakadni a munkáról ugye? – szóltam bele a beszélgetésükbe még mindig kifelé bámulva az ablakon.

- De letudunk. Csak kell egy kis idő – sóhajtott fel Zayn. Megráztam a fejem és kikászálódtam Dave mellől. Oda mentem a fiúkhoz és Zayn ölébe ültem majd átkaroltam a nyakát. A bátyám felnézett rám és kisfiúsan elmosolyodott.

- Lazítsatok srácok. Csak egy kicsit – néztem felváltva rájuk – Állandóan a munkátokról beszéltek. Az albumokról, dalokról, turnékról, rajongókról, paparazzikról.

- Nehéz nem róluk beszélni, amikor már lassan 3 éve vagyunk banda és az X-Factor óta meg sem állunk – nézett rám csillogó szemekkel Louis miközben hátradőlt.

- Tudom, hogy nehéz, de ezt ti választottátok magatoknak – tártam szét a karom.

- Nagyon bölcs – bólogatott Zayn elfojtva a nevetését. Vigyorogva fejbekólintottam majd felálltam és átültem egy ülésbe.

- Egyébként ne legyetek nagyra magatokkal. Nem olyan nagy szám a ti One Direction-ötök. Szerintem csak pár hat éves kislány hallgat titeket – játszottam a flegmát, persze tudtam, hogy nem így van és óriási a rajongótáboruk. A repülőben lévő zenelejátszó, ami halkan szólt, azonban nem igazán kedvelhetett engem, mert, ahogy ezt a mondatot kimondtam véget ért az Oasis Wonderwall-ja és megszólalt a What Makes You Beautiful jellegzetes üteme. Zayn és Louis egyszerre vigyorodtak el, mire én is szem forgatva elmosolyodtam.

- Meg talán egy-kettő negyvenes éveiben járó férfi pilóta – vihogott Louis. Somolyogva ráztam a fejem miközben figyeltem Louis-t, ahogyan jóízűen nevetgél.

- Én amúgy unatkozok – nyafogtam.

- Pókerezzünk! – vetette fel Louis.

- Mivel? – ráncolta a szemöldökét bátyám.

- Honnan tudjam. Te találtad ki – tárta szét ártatlanul a kezét a kék szemű fiú. Zayn és én összevont szemöldökkel meredtünk rá.

- Louis – kezdtem és oda hajoltam hozzá, kissé megilletődve nézett rám. Gyönyörű szemei és édes illata megbabonáztak és egy pillanatra elfelejtettem mit is akarok. Végül összeszedtem magam – Néha szeretném tudni, mi jár a hülye fejedben – ráztam meg a vállánál fogva. Kábultan felvihogott. Nevetve hajoltam el tőle.

- Egy pillanatra azt hittem lesmárolod – röhögött Zayn.

- Én is – forgatta a kezében Louis a telefonját mosolyogva.

- Én is – csúszott ki a számon. A fiúk dermedten néztek rám. Mi van? Ez az én hangom volt? Ezt nem én mondtam igaz? De, én mondtam. Bassza meg – Csak vicceltem! – próbáltam erőltetetten nevetni, de nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna – Hagyjuk – legyintettem sóhajtva – Nem megy ez a viccelődős dolog nekem.

- Tényleg nem – rázta a fejét Louis furán majd felállt. Követtem a szememmel a mozgását miközben a hátizsákjában matatott. Kivett belőle egy fülhallgatót majd nem törődve azzal, hogy tiszta gubanc belenyomta a végét a telefonjába a két fülest pedig a fülébe. Felpillantott rám, majd amikor találkozott a tekintetünk megrázta a fejét és a telefonját kezdte nyomkodni.

- Gondolom nagyon élvezetes társaságot nyújthattunk – néztem Zayn-re.

- Igen, bizonyára – nevetett.

Hátra dőltem a székemen és lehunytam a szemeimet. A következő, pedig amire emlékszem Dave hangja amint valakivel kiabál. Majd Louis nyugodt hangját hallottam. Nem hallottam miről folyt a vitájuk, de azonnal kipattantak a szemeim. Már nem ültem, hanem két ülés összekuporodva feküdtem.

- Letaperoltad a csajomat ember! – csapkodott Dave. Felültem az ülésbe. Már mindenki fent volt. Úgy tűnt mindenki észrevett csak a két fiú nem.

- Nem taperoltam le, egyszerűen csak...

- Egyszerűen csak mi? Hallod a saját szememmel láttam – kelt ki magából jobban Dave. Őt ismerve az készíthette ki, hogy Louis nyugodt maradt és félvállról vette az egész dolgot. A telefonját babrálva hallgatta Dave-et, de amikor a barátom félbeszakította felpattant és Dave elé állt.

- Kurvára nem szakítasz félbe te szarházi!– ordított rá. Ennyit a nyugodtságról. Louis pár centivel magasabb volt Dave-nél, de ez pont elég volt ahhoz, hogy a barátom kissé felnézzen rá – Meghallgatod, amit mondok vagy befogod a pofád? – kérdezte dühösen. Most pedig kiderült, hogy Louis nem csak ritkán beszél csúnyán, hanem igenis gyakran. Úgy tűnik eddig próbálta visszafogni magát. Legalábbis velem soha nem beszélt így. Csak az volt a gond hogy nekem rohadtul tetszettek a szájából ezek az obszcén szavak. Bármennyire is próbálom magamban tagadni, bejön, ha Louis Tomlinson rondán beszél. Hű.

- Oké, nem szólok bele – húzta fel a szemöldökét Dave. Összeráncolt szemöldökkel figyeltem Dave-et. Úristen, bébi ne legyél már ennyire puhány.

- Tökéletes – bólintott Louis – Nem taperoltam le a barátnődet. Egész egyszerűen szerettem volna, ha felkelés után meg tud mozdulni és nem fáj majd mindene. Ezért... – folytatta volna Louis. De Dave megint félbeszakította.

- Akkor talán szóljál Zayn-nek vagy nekem! Akár még Harry-nek is szólhattál volna. De pont te nyúlsz hozzá? Te, akinek csöpög a nyála, ha meglátja és már attól is merevedése van, ha csak megmozdul Jess? – hadonászott Dave. Ezt lehet, hogy nem kellett volna. Louis ökölbe szorította az egyik kezét a másikkal pedig megfogta Dave gallérját.

- Louis! – pattant fel egyszerre az összes fiú. Én is így tettem, de tök mindegy lett volna, mert ha verekedésre kerül a sor, én úgysem bírnám megállítani. Egy pillanatig mind azt hittük, hogy Louis behúz egyet Dave-nek. De aztán csak elordította magát.

- Amikor azt mondod, hogy nem szólsz, bele akkor kussoljál, bazdmeg! – kiabált majd elengedte Dave-et aki hátra tántorodott. Bár rohadtul izgató volt a szájából az utolsó két szó, ettől függetlenül nagyon dühös voltam rá – Nem is magyarázok meg neked semmit. Minek magyarázkodjak? Higgy, amit akarsz, kurvára leszarom. Összeteheted a két kezedet, hogy még nem basztalak pofán – mondta Louis majd megfordult és szembetalálkozott velem. Vegyes érzelmekkel az arcán figyelt. Feszült volt. Feszült, dühös, ingerült, zaklatott, feldúlt, nyugtalan és indulatos. De amikor a szemébe néztem valami mást is láttam, amit nem tudtam megfejteni.

- Vegyél vissza Tomlinson! – sziszegtem.

- Elegem van belőled és a kis köcsög barátodból is. De hidd el nekem, hogy te leszel az, aki a végén sírva fog hozzám szaladni, amikor majd átvág ez a seggfej és megbasz valami hosszú hajú szőke kurvát, akit az utcán szedett össze. Várd csak meg, hogy tönkre vágja a becsületedet és összetörjön. Ahelyett hogy a körülötted lévő embereket is észrevennéd. Ha ezt akarod hát csak rajta. Addig is, amíg ez meg nem történik, emlékezz rá, hogy senki nem vagy neki csak egy újabb trófea, akit szédíthet egy darabig, majd jól átbaszhatja. Csak arra kellesz neki, hogy minden este kielégítsd – hadart Louis. Talán még folytatta volna a földbetiprásomat, ha nem telik be nálam a pohár. Meglendült a kezem és a tenyerem hatalmasat csattant Louis arcán. A szemeim megteltek könnyel. Louis az arcát simogatva fordult vissza felém.

- Csak gondold végig – mosolyodott el erőltetetten.

- Még egy szó, és kibaszlak a repülőből Tomlinson – húzott a mellkasára Zayn. Ideges lettem. Nagyon haragudtam Louis-ra, de dühös lettem attól ahogy Zayn undorral a hangjában beszélt vele. Kitéptem magamat Zayn öleléséből és a mellette álló Harry-hez léptem, aki azonnal a karjaiba vett. Tudtam, hogy ő nem lesz bunkó senkivel. Tudom, Dave-hez kellett volna mennem, de rá is haragudtam. Hiszen ő komplikálta túl a dolgokat.

- Elég Louis, rendben? – szólalt meg lágyan Hazz. Louis morgott valamit majd hallottam a lépteit. Köszönetképpen megszorítottam Harryt, aki megcsókolta a fejem tetejét.

- Bébi – szólalt meg Dave.

- Hagyj békén most Dave! – mormogtam. De ezt szerintem csak Harry hallotta meg. Dave megérintette a karomat, de én elrántottam azt és még jobban beletemettem az arcomat Harry bő pólójába.

- Dave szerintem most nem kellene. Mindjárt leszállunk. Addig oda ül hozzám jó? – kérdezte kedvesen Harry. Hogy tud mindig ilyen nyugodt maradni a stresszes helyzetekben?

- Oké – fújtatott Dave és eltrappolt.

- Gyere hercegnő – emelte fel a fejemet Harry az államnál fogva és rám mosolygott. Átkarolta a vállamat és elindultunk.

Louis-t kerestem. Hátra pillantottam. Meredten bámult ránk. Elkaptam róla a tekintetem és sorba mindenkivel összetalálkozott a tekintetem. Liam és Niall együtt érzően néztek rám majd bocsánatkérő tekintettel felálltak és hátra mentek Louis-hoz. Nem haragudtam ezért rájuk. Bandatársak és legjobb barátok. Nem lehetnek rosszba. Dave dühösen villantgatta rám a szemeit. Még ő volt dühös? Zayn kérdő pillantást vetett rám. Gondolom, nem érti miért hagytam ott és mentem oda Harry-hez. Mit nem ért ezen? Még mindig nem vagyunk annyira jóban, hogy ő vigasztaljon. Lehet, hogy nem kellene ennyit nyavalyognom. Kath és Liz egymás mellett ültek és szomorúan, meglepődötten figyeltek. Igen, ők még nem látták Louis-t ilyennek. Főleg nem Kath.

Harry egy darabig habozott majd végül beült a két lány mögé. Én a barátnőim helyett Harry mellett foglaltam helyet. Liz és Kath hátra pillantottak rám és sajnálkozva elmosolyodtak. Te jó ég. Nem azért bőgök, hogy mindenki sajnáljon. Rohadtul nincs szükségem senki sajnálatára. Szólni akartam, hogy nem kell ez a drámázás, de nem voltam képes megtörni a helyiségben lévő feszült csendet.

- Megkezdjük a leszállást. Kérem, kapcsolják be öveiket – szólal meg a női hang. Tettük, amit kért aztán szerencsére már nem volt olyan feszült a légkör, mert előttünk a két lány elkezdett a Liz körmeiről diskurálni és hátul Liam és Niall valamiért nagyon szórakoztatónak találták a leszállást, mert szakadtak a röhögéstől.

- Úristen, de utálom ezt – csukta be a szemeit Harry.

- Mindjárt lent vagyunk – mosolyogtam.

- Jól vagy? – kérdezte suttogva még mindig csukott szemmel, megszorítva a kezem.

- Azóta nem vagyok jól mióta belépett a házamba – motyogtam a fejemet rázva. Harry felsóhajtott és éppen mondott volna valamit amikor Niall felkiáltott.

- Hello Hawaiii – ordítozott vigyorogva.

- Még egy „áj” és visszamész London-on-on-on-ba – fordult hátra hirtelen Liz. A srácok szakadtak a röhögéstől, mi lányok pedig csak a szemünket forgattuk, mert tudtuk, Liz szájából ez még csak nem is volt poénnak mondható ahhoz képest, amiket mondani szokott.

A női hang, ami már kezdett idegesíteni megszólalt, hogy megérkeztünk, leszállhatunk és a többi.

Miután összekaptuk magunkat és a cuccainkat elindultunk lefelé a repülőről.

- Mondjátok, hogy nincsenek rajongók! – könyörögtem.

- Nincsenek. De valószínűleg ki fognak szúrni titeket még elmegyünk a limohoz – szólt egy mély hang a repülő lépcsőjének aljáról. Egy nagydarab biztonsági volt.

- Ti mindenhová magatokkal rángatjátok ezeket az embereket? Ők soha nem pihennek?  – kérdezte Liz miközben lefelé lépkedett a lépcsőn. Egyszer csak megbotlott, de szerencsére az előtte álló hústorony elkapta a csomagjaival együtt.

- Folyamatos szolgálatban vagyunk. Szerintem nem árt – nevetett az őr. Nahát. Ezek az óriások tudnak nevetni is. Fura.

- Talán. Köszönöm – vette el a csomagjait mosolyogva Liz.

- Ezeket a srácokat megölnék nélkülünk – jött oda zsebre tett kézzel egy másik izomagy.

- Repülővel jöttek utánunk? – érdeklődök az egyikre nézve. Mosolyogva bólint. Őt nem is láttam a nagy tömegben, de nagyon szimpatikus nekem – Jessica Malik. Zayn húga vagyok – nyújtom a kezem.

- Paul Higgins. Testőr, Turné Manager és bébiszitter – nevet majd megrázza a felé nyújtott kezemet.

- És a banda apucija – teszi hozzá vigyorogva Liam miközben a lépcsőről próbálja lerángatni a csomagjait. Paul oda megy és segít neki – Csak úgy tettem mintha nem tudnám levenni. Hogy ne nekem kelljen – bólogat, de nem veszi el Paul-tól a bőröndöt, hanem hagyja, hogy ő hozza utánunk.

- Hát persze Liam – nevet Paul majd segít levenni Kath és Niall csomagjait is.

- Szóval limo? – húzza össze a szemöldökét Kath. Paul bólint – Akkor nyomás – vigyorog. Időközben mellénk szegődött még pár testőr, akikkel a fiúk összeöklöztek majd elindultunk. Paul mellett húztam a nagy bőröndöm. Két nagy táska volt még a kezembe, amit Paul elvett tőlem és ő hozta tovább.

- Köszönöm – mosolyogtam.

- Szívesen. Milyen volt az út?

- Hosszú – vettem egy mély levegőt majd az elöl, egy őrrel baktató Louis-ra pillantottam – De a lényeg hogy itt vagyunk – legyintettem.

Nem volt kedvem belefolyni a veszekedéseink részleteibe így inkább nem is mondtam semmit róla Paulnak.

Dave-re még mindig haragudtam, mert ha nem kezd el balhézni egy ilyen piti dolog miatt, akkor Louis nem vágja ezeket a dolgokat a fejemhez. Persze valamikor sor került volna arra, hogy elmondja a véleményét és bár ezzel nincs is baj mégis fájtak a szavai. Minden egyes szavát beleégetett a gondolataimba és úgy tűnik, ezt a monológját nem fogom tudni jó ideig elfelejteni. Azt hiszem minden, amit közölt velem felesleges volt. Tudom, hogy ilyen nem fog történni. Nem ismeri Dave-et, én igen és tudom, ő nem ilyen. Hiszen... ugyan kérlek, 2 éve vagyunk együtt, és ha tényleg csak arra kellenék neki, hogy párszor jól megdugjon (Louis burkoltan erre célzott) aztán ott hagyjon akkor már előbb megtette volna és nem vár eddig. Mégis mire várt volna? Na, ugye. Erre nincsen ésszerű indok. Miért nincs? Mert semmi valóság alapja nincs Louis képzelgéseinek.

Louis... Még mindig nem tudom, hogy mi a baja pontosan velem, Dave-vel és a kapcsolatunkkal. Említette már, hogy van valami, amit nem oszthat meg velem, de idővel meg fogja tenni. Eljöhetne már az a bizonyos idő, mert fúrja az oldalamat a kíváncsiság.