*~17. fejezet - Érzések...~*

Heeeey. Igen, jól látjátok. Még itt vagyok. Élek.

Sajnálom, hogy ilyen sokáig húztam az új részt, de az előző pár hetem ebből állt: tanulás, tanulás, felvételi, tanulás, izgulás, betegség, tanulás és még több tanulás. Viszont kitűztem a célt, hogy megírom az új részt a hétvégén és úgy tűnik sikerült is. Bár én nem vagyok vele megelégedve és rövid is, de azért remélem, hogy nektek tetszik! :)

Remélem mindenkinek, aki írt felvételit, annak jól sikerült.:) Nekem szörnyű lett, de mindegy.:"D

Köszönöm a biztató kommenteket lányok, nagyon jól esett! :') A pipákat és az újabb feliratkozót is! :)

Most sem tudom, mikor érkezek az új fejezettel de megpróbálok sietni.:)

Remélem élvezni fogjátok! :)

Legyetek rosszak! :D

Jó olvasást! :)

Xx, Jess ♥

 *Jessica Malik*

 - Reggelt’!  - motyogtam, miközben nagy nehezen, kómás fejjel és kócos hajjal becsoszogtam a konyhába, ahol Harry unottan a telefonját nyomkodta, Niall és Louis pedig szendvicset reggeliztek. Miközben elhaladtam Harry mellett egy gyors puszit nyomtam az arcára. Niall mosolyogva üdvözölt, Louis pedig halkan elhadart egy „sziát”.

- Jó reggelt Csipkerózsika – villantotta meg Harry gödröcskéit. Hű, valakinek nagyon jó kedve van reggel fél 11-kor – Jól aludtál?

- Asszem’. – bólogattam, miközben leültem a göndör fiú mellé és lebukott a fejem az asztalra – Áu. – mormogtam. Hallottam Niall és Harry kuncogását – Többiek? – néztem fel.

- Liam már tök korán lelépett a repülőtérre Sophiáért, mindenki más pedig még szunyál. Gondolom. – vont vállat Niall.

- Liz szerintem kómába esett. – röhögött Harry, Niall és én pedig követtük. Louis mintha ott sem lett volna. Már egy napja a házában vagyunk, de alig láttuk, vagy hallottuk a hangját. Tegnap sem jött velünk várost nézni, hanem fáradtságra hivatkozva, inkább az apartmanjában maradt.

- Ha nem itattad volna le tegnap este most tök oké lenne. – nevettem, a fejemet rázva.

- Na, nem mintha ő annyira tiltakozott volna. Én csak megkínáltam. Kért. Többször. – vigyorgott Hazz, majd felállt és a hűtőhöz ment.

 Mint már említettem, egy napja Hawaii-on vagyunk és nem kifejezés mennyire jó hely. Tegnap miután leszálltunk a gépről és a lányokkal csodálkoztunk egy sort Louis luxusvilláján, lepakoltunk és már rohantunk is várost nézni. Egy nap alatt megnéztünk egy csomó nevezetességet, jó helyeket és sok minden mást. Este, amikor hazaértünk még mindig nem fáradtunk el (bár ez furcsa, mivel elég sokat sétáltunk és a rajongók is kissé leszívták az agyunkat) így úgy döntöttünk inkább ma megyünk le a tengerpartra, tegnap pedig csak beszélgettünk és iszogattunk. Ami azt illeti Liz eléggé felöntött a garatra és Harry hiába tagadja, Liz piálásában elég sokat segített. Egyikünk sem az a fajta, aki olyan sokat inna, inkább csak alkalmakkor vagy egy hónapban egyszer, amikor esetleg elmegyünk bulizni, így a barátnőmnek már az a kicsi is megártott, amit ivott.

Este pedig az alvással volt egy kis problémánk, ugyanis Lizát senki nem akarta bevállalni, mert féltek, hogy hányni fog. Dave és Én lebeszéltük a többiekkel, hogy fix, hogy mi együtt alszunk, így felkerültünk az emeletre, a folyosó utolsóelőtti szobájába. Pont Louis mellé, akit nem lehetett kikönyörögni a hálójából, így hát valószínűleg azzal sincs tisztában, hogy a mellette lévő szobában aludtunk. Zayn és Liam a földszinten maradtak, a saját szobájukban (ugyanis mint kiderült az összes fiúnak van ebben a házban egy saját szobája, amit a saját ízlésük szerint rendezhettek be). Niall és Kath is elfoglalt egy-egy szobát az emelt folyosóján. Így jött ki az a helyzet, hogy Harry kapta Lizát. Harry barátunk elszörnyülködött ettől a gondolattól, de a többiek nem tágítottak az elvtől miszerint „ha már leitatta, viselje is el”.

- Azt hittem soha nem fárad el. Folyamatosan mondta, mondta és mondta. Egyszerűen nem bírtam elhallgattatni. De valamikor, amikor arról mesélt, hogy hogyan kell felhelyezni a tampont, elaludt. – vont vállat Harry. Kikerekedett szemekkel néztünk rá mind. Immáron Louis is – Esküszöm nem túloztam. – tette fel védekezően a kezét.

Nevetve temettem a tenyerembe az arcom. Szegény Liz. Ó nem. Szegény Harry.

- Hali. – jött be mosolyogva a konyhába Kath – Mizu? – ült le a mellettem lévő székre.

- Liza elmondta tegnap este Harrynek, hogy hogyan kell használni a tampont. – néztem Kath-re. A barátnőm furán nézett rám, majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

- De sajnos nem tudom használatba venni. Az eltávolításig már nem jutottunk el. – húzta el a száját Harry miközben elénk rakott egy-egy tálcát rajta egy szendviccsel és kakaóval. Nevetve megköszöntük.

- Muszáj ezt? Felrobban a fejem. – lépett be Liza a konyhába, zombiszerűen. Fél kezével a halántékát dörzsölgette - Adjatok valami erőset.

- Ó, szerintem már épp elég erőseket kaptál tegnap este – röhögött Niall. Újra kitört belőlünk a nevetés Liza pedig csak hunyorogva befogta a fülét.

- Gyógyszerre gondoltam te idióta. – morgott Liz a konyhaajtóban kapaszkodva.

- Gyere cica, éppen rólad beszélgettünk. – vigyorgott Harry, majd átfogta a barátnőm derekát és az asztalhoz vezette.

Liz leült, Harry pedig, mint valami rossz inas, ide-oda pattogott addig, amíg nem került egy szem fájdalomcsillapító és egy pohárvíz a lány elé. Bár Liza tök természetesnek vette (vagy csak el volt foglalva a fájdalmával) hogy Harry kiszolgálta mi többiek azért mégis furcsán összenéztünk.

- Mi folyik itt? – hajolt oda hozzám suttogva Kath.

Válasz képen csak hitetlenül megráztam a fejemet. Rendben, Harry nekünk is csinált reggelit, de nem pattogott úgy, mint egy labda.

Figyeltem Harry-t, ahogy mosolyogva Liz elé tesz még két pirítós kenyeret, majd leül mellé. Összetalálkozik a tekintetünk. Felhúzom, a fél szemöldökömet Harrynek pedig lehervad a mosoly az arcáról és most már idegesen, a hajába túr.

- Ú, kösz. Éhen halok. – csillant fel Liz szeme. Semmit nem vett észre az előző jelenetből ellenben a többiekkel.

Harry egy ideig kínos pillantásokat váltott mindenkivel, de végül megunta és inkább elővette az iPhone-ját.

Nehogy azt hidd, hogy megúszod Styles. Még beszélünk erről.

- Mit csinálunk ma? – érdeklődött Liz, egyre jobban felébredve.

- Hát tegnap, amíg te a szőkével flörtöltél – mutatott vigyorogva Kath Niall-re – megbeszéltük, hogy lemegyünk a tengerpartra.

- Mi? Flörtöltetek? – kérdezte Harry meglepetten Niall-re nézve.

- Ööö. – az ír srác viszont nem igazán tudott reagálni – Tényleg Liz. Ezt... öhm... tisztázhatnánk? – kérdezte Niall elvörösödve.

- Bocs Nialler. Részeg voltam. Azt hiszem minden mozgó élőlénnyel flörtöltem. – kuncogott Liz. Megdobtam egy szalvétagalacsinnal – Oké, oké. Tényleg sajnálom. – szabadkozott komolyan.

- Semmi gond. – nevetett Niall – De egyébként cuki voltál. – mosolygott. Liza elvigyorodott majd folytatta a reggelizést.

- Nem is flörtöltél mindenkivel. Csak Niallel. – tárta szét hitetlenkedve a karját Harry.

- És? Kellett volna? – flegmázott Liza.

- Hülye liba. – csattant fel Harry és elvette Liza elől az ételt.

- Hé! Még ettem te seggfej! Jess rászólnál? – nézett rám a lány idegesen.

Megráztam a fejem.

- Nem az én dolgom. Oldjátok meg. Fogalmam sincs róla, hogy mi bajotok lett hirtelen egymással. – húztam fel a fél szemöldököm, majd karba tett kezekkel hátradőltem és Louis-ra néztem.

Összetalálkozott a tekintetünk. Persze, hogy ő is rögtön kettőnkre gondolt. Pontosan ugyanezt csináljuk. Minden ok nélkül összeveszünk és basztatjuk egymást. Miért tesszük? Nem tudom. Egyikünk sem tudja.

Louis hirtelen felállt. Berakta a tányérját a mosogatóba és miközben az ajtó felé indulva elhaladt Lizáék előtt, akik még mindig veszekedtek - már egy tök más témán – intett a fejével az emelet irányába.

Reggelente kicsit nehéz a felfogásom, ezért amikor kilépett a konyhából akkor esett le, hogy arra célzott kövessem. Felpattantam és betoltam a széket.

- Hagyjátok már abba! – ráztam a fejem.

- Annyira szeretne az öklöm a pofádban szaladgálni – kiabált Liz meg sem hallva a hangomat. Furcsán néztem rá és Harry is elhallgatott egy pillanatra, de nem esett ki a szerepéből. Egy másodperccel később újra ordibáltak én pedig elhagytam a konyhát mögöttem pedig Niall is kisétált.

- Mi folyik odabent? – nézett ránk Zayn, aki a kanapén ülve tévézett – Éhen halok, de nem merek bemenni.

- Ne is. Nem sokára törnek-zúznak, hidd el! – válaszoltam.  Lehajoltam és nyomtam egy puszit az arcára. Rám mosolygott, majd köszönésképpen adott egy pacsit Niall-nek is.

Fellépkedtem a lépcsőn, és amikor a folyosó végére értem, elgondolkodtam, hogy bemenjek-e Louis nyitott ajtaján vagy sem.

Ugyan... mit veszíthetek?

Semmit. Maximum egy újabb veszekedés sülhet ki belőle.

Megvontam a vállam és eltökélten beléptem Louis szobájába. Becsuktam magam mögött az ajtót és Louis-ra néztem, aki az ágyán elterülve a plafont bámulta.

Annyira aranyos volt így. Nem volt belőve a haja és ez különösen tetszett. Kisfiús volt.

Halkan odalépkedtem az ágya mellé és helyet foglaltam a szélén törökülésben.

Csak bámultam a vonásait, az arccsontját, a selymes haját. Hirtelen azt éreztem elolvadok, így inkább körülnéztem a hálójában, hogy össze tudjam szedni magam.

- Azért vagyunk ellenségesek egymással, mert jobban hasonlítunk, mint bárki más. – szólalt meg hirtelen Louis halkan, még mindig a plafont vizslatva.

- Megfordult már a fejemben. – bólintottam. Ledőltem mellé az ágyra és én is a fehér plafont kezdtem bámulni. Éreztem magamon Louis pillantását, de nem néztem oldalra – Újra elzárkóztál.

- Aki csordultig van, érzésekkel kevesebbet beszél. – vonja meg a vállát Louis és újra felnéz.

Soha nem hallottam még ilyet fiútól. Még életemben nem hallottam egy férfit az érzéseiről ilyen módon beszélni. Azt hiszem ez a legjobb dolog a világon. Bár sokkal szebb lenne, ha arról beszélne milyen boldog.

- Egy kicsit elvesztem.

- Bővebben? – fordultam felé. Ő is rám nézett.

- Minden nap, minden percében sírni tudnék, annyira fáj. – mélyen a szemembe nézett. Mérhetetlenül megsajnáltam. De nem mondtam neki. Tudtam, hogy nincs szüksége a sajnálatomra. Nem tudhatom ez milyen érzés. De ahogy látom szörnyű – De nem fogok. Nem leszek ennél gyengébb. – mosolyodott el halványan.

- Nem vagy gyenge Louis. Az, hogy sírsz nem annak a jele, hogy gyenge vagy, hanem hogy érzel – könyököltem fel.

Így is gondoltam. Pontosan, úgy, ahogy mondtam.

- Nem tudom ki ez a lány, aki ennyire megfogott és így szenvedsz miatta Louis. De biztos vagyok benne, hogy észre fogja venni mennyire oda vagy érte. Nem hagyhat veszni egy ilyen fiút, mint te. Csak arra kérlek, hogy ne add fel! – az arcát fürkésztem.

Valamiért tényleg nem akarom, hogy feladja. Ha ennyire szereti, ezt a lányt biztos vagyok benne, hogy végül egymásra találnak – Azt hiszem ez a lány a világ egyik legnagyobb mázlistája.

- Miért? – könyökölt fel ő is.

- Mert egy ilyen jó ember szereti. – mosolyogtam.

Louis bámul egy darabig, majd újra megszólal.

- Nem adom fel. Sosem fogom feladni. – válaszolt fátyolos tekintettel – Szerinted... Meddig vagyunk képesek elviselni valakinek a hiányát?

- Nem tudom Louis. De te ki fogod bírni. Hidd el. Nagyon erős vagy.

- Remélem, igazad van. – sóhajtott egyet, majd a hajába túrt. 

Én pedig abban a szent pillanatban megszédültem egy kicsit és melegem lett, ezért inkább normálisan visszafeküdtem a párnára.

- Azért ez gáz. – nevetett fel Louis. Nevetett. De az a nevetés tele volt fájdalommal és szomorúsággal. A nevetése hamis volt.

- Micsoda? – néztem fel rá.

- Itt sírom el neked a bánatomat. Neked. – röhögött fájdalmasan. Furán néztem rá, mert ez a mondat nem volt valami kedves – Ne haragudj! – nézett a szemembe bocsánatkérően – Nem úgy értem. – rázta a fejét, mire mosolyogva bólintottam jelezve, hogy vettem – Úgy értem, hogy egy lánynak. Látod innen is látszik, hogy gyenge vagyok. Te pedig erős.

- Nem vagyok annyira erős, mint amilyennek mutatom magam Louis. Jól tudod, hogy én is kiborulok. Legtöbbször csak akkor, amikor egyedül vagyok. De emlékezz csak vissza, hogy pont te vigasztaltál, legutóbb amikor kisírt szemekkel ültem a kanapén. – emlékeztettem.

- Talán. De akkor is tisztellek ezért. Ezért is. – javította ki magát. Rámosolyogtam.

Már vagy 5 perce csak feküdtünk egymás mellett. Mindketten elmerültünk a gondolatainkban.

- Louis? – néztem rá.

- Hm? – a szeme csukva volt. Nem elég hogy szomorú, de még fáradt is. Gondolom, alig alszik.

- Elmondtad már a lánynak, hogy szereted? – érdeklődtem. Kipattantak a szemei és pár másodperc múlva rám nézett.

- Nem.

- Hát akkor? Muszáj tudnia. Lehet, hogy ő is úgy érez, mint te csak várja, hogy te lépj. – magyaráztam.

- Hahó. Barátja van. – nézett rám furán, mintha tök hülye lennék.

- Ettől még elmondhatod neki. – tártam szét a karom.

- Nem vagyok rá felkészülve. – rázta a fejét.

- Vagy tegyél érte, vagy felejtsd el. Ilyen egyszerű Louis – hitetlenül bámultam – Oké, talán nem ilyen egyszerű, de egyszerűbbé tenné – magyaráztam.

- Hé, Jess –rápillantottam – Köszönök mindent – mosolyodott el féloldalasan.

Te jó ég. Ki az a hülye csaj, aki kihagy egy ilyen fiút? Külsőleg és belsőleg is gyönyörű. A fiúk csak helyesek. De ő nem csak egy fiú. Ő Louis Tomlinson. És ő gyönyörű.

Nem tudom tovább türtőztetni magam. Ahogy rám néz... Úgy érzem, belelát a lelkembe. A mosolya. Az a szívdöglesztő félmosoly. Az embernek csak rá kell nézni és csöpög a nyála.

- Ölelés? – néztem rá félve, mire ő felnevetett és átkarolt én pedig az oldalamra fordultam és átfogtam a mellkasát.

Az illata kissé megszédített és az agyamat ellepte parfümének édes illata. Olyan érzés volt mintha be lennék állva. Louis illata olyan, mint a drog. Megőrülsz tőle, nem tudsz gondolkozni és soha nem elég belőle. Ehhez pedig még társul a kinézete és a gyönyörű belső tulajdonságai.

Közelebb merészkedtem hozzá. A nyakába temettem az arcomat. Többet akartam belőle.

- A szerelem nem könnyű, de harcolni kell érte – tanácsoltam halkan. Óvatosan bólintott – Csak ne zárkózz el rendben? Később bánni fogod.

- Mindig, amikor a szakadék szélén állok, te visszarántasz – motyogta Louis, miközben a hátamat simogatta.

- Erre vannak a barátok, nem igaz? – mosolyogtam.

- De, igen. A barátok – sóhajtott Louis.

Kibújtam a nyakából és rámosolyogtam, de azonnal vissza is temettem az arcomat, mert ahogyan eltávolodtam tompábban éreztem az illatát. Márpedig ezt az alkalmat ki kellett használnom. Kitudja, mikor érezhetem újra ilyen erősen ezt a mámorító Louis-illatot.