*~18. fejezet - Szakíts, ha bírsz~*

Szép napot mindenkineeeek! :D Nos, szerencsére a héten megtudtam írni az új részt, ami hosszúra, de szerintem elég laposra sikeredett. Na mindegy. A ti véleményetek is érdekel róla! :)
Köszönöm a kommenteket és ezt a sok oldalmegjelnítést amin nagyon meglepődtem ugyanis február 1. (Harry :D ♥♥♥) óta 424-en látogattátok meg a blogomat. :'o
Nagyon nagyon hálás vagyok köszönök mindent nektek! :') ♥ Ezzel és a kommentekkel pedig ösztönöztetek arra, hogy minél előbb megírjam az új fejezetet.:D
Szóval itt is van, remélem tetszeni fog! :)
Jó olvasást és további szép vasárnapot mindenkinek! :)

Xx, Jess ♥

  *Jessica Malik*

Kath és Liz a kanapén ugrálva a Live While We’re Young-ot énekelték Louis-nak és Zayn-nek, akik nem túl boldogan, de hallgatták. Jobban fogalmazva elviselték.

- Let's go crazy, crazy, crazy 'till we see the sun. – kiabálta Liz a tévével, vagyis a fiúkkal együtt.

- I know we only met but let's pretend it's love. – Kath még a távirányítót is felhasználta a produkciójához, ugyanis mindenképpen szükség volt egy mikrofonra, ha már popsztár lett belőle.

A tévé bömbölt, lassanként a két fiú is, Kath és Liz a maximum hangerejükön ordították a zenét, én és Sophia - aki időközben megérkezett Liam oldalán és megismerhettük – próbáltuk túlkiabálni azt, hogy tudjunk beszélgetni, de egy idő után feladtuk, Niall és Dave focimeccset néztek élőben Hazz laptopján és ahhoz természetesen járnak a hangos káromkodások, Liam pedig csak bevett egy fájdalomcsillapítót hogy ne robbanjon fel a feje. Szóval kész őrültek háza volt.

Amikor vége lett a srácok zenéjének a két lány kifulladva dőlt a kanapéra én pedig gyorsan kivettem Kath kezéből a mikrofonnak használt távirányítót és lejjebb vettem a tévét. Az egész társaság éppen felsóhajtott volna örömében amikor Dave és Niall örömükben elkezdtek őrjöngeni. De én nem bírtam tovább. Elnyújtott léptekkel átszeltem a nappalit, és amikor a fiúkhoz léptem egyszerre fogtam be a szájukat.

- Kuss legyen, vagy nagyon megbánjátok. – suttogtam gonoszan mosolyogva.

- Hi haho héhe? – nézett rám Dave. Talán kérdés volt. Talán...

- Mit mond? – nevetett Liz. Elengedtem Dave száját, amikor megnyalta a kezem.

- Undorító vagy. – fintorogtam a pulcsijába törölve a tenyerem. Niall szájáról is levettem a kezem.

- Azt kérdeztem mit kapok érte? – vigyorgott Dave miközben megpördült a forgós székkel és a derekamnál fogva behúzott a két lába közé.

- Semmit, de ha nem hagyod abba, kupán váglak. – mosolyogtam rá kedvesen és átkaroltam a nyakát. Mindenki felnevetett Dave-et is beleértve.

- Csak a te kedvedért. – mosolygott majd adott egy puszit a számra.

A kissé elnyújtott csókolózásunkat Harry szakította, meg aki hozzánk vágott egy párnát.

- Legyetek tekintettel a szinglikre is! – nyavalygott.

- Haver nem tehetek róla, hogy nem szeretnek a nők. – húzta el a száját Dave.

- Nem szeretnek? A világ összes nőnemű lénye már csak a pillantásomtól a bugyijába élvez. – vigyorgott Hazz fölényesen.

- Ugyanez. – tette fel a kezét egyszerre Niall, Zayn és Liam is.

- Ja, ismerős szitu. – motyogott Louis Dave karjait bámulva amik a derekamon pihentek.

Liz, Sophia, Kath és én háborogni kezdtünk.

- Ó ugyan – nevetett Dave – ennyire ne szálljatok el!

- Csak az igazság tesó. – tárta szét a kezeit Harry – Ez van. Meg kell szokni.

- Mi van akkor, ha rád nézek és hánynom kell? – érdeklődött Liz. Halkan kuncogtam miközben Dave-et magam után húzva a kanapé felé vettem az irányt, majd helyet foglaltam Liz mellett Dave pedig mellém huppant.

- A nagy izgalomtól van, hogy láthatsz. Nyugi gyakori eset, ha rólam van szó. – Harry látszólag büszke volt magára a visszavágása miatt.

Liza éppen visszaszólt volna de Zayn megszakította őket.

- Oké elég volt. Fél kettő van. Mindenki tűnjön el és öltözzön át, aztán húzzunk a tengerpartra. – pattant fel a bátyám.

- Benne vagyok! – helyeseltem és felálltam.

Mindenki beleegyezett a dologba, és lassan de biztosan kiüresedett a nappali. Én viszont még megvártam Dave-et aki a konyhába ment inni. Rajtam kívül Louis is a nappaliban ült még és unottan váltogatta a csatornákat.

- Nem mész öltözni? – néztem rá.

- Te nem mész? – kérdezett vissza a tévét bambulva.

- Dave-et várom. – válaszoltam a konyha felé pillantva.

- Én meg tég... vagyis tévét nézek. – rázta meg a fejét Louis kipirosodva.

- Ühüm. – bólogattam – Ugye lejössz a partra?

- Azt hiszem. – bólintott ő is.

- Bébi? – hallottam meg Dave hangját. Elkaptam Louis-ról a tekintetem és a barátomra néztem.

- Mehetünk. – álltam fel.

Dave felhúzott szemöldökkel bámult rám. Éreztem, ahogy Louis követ a tekintetével majd figyeltem, ahogy farkas szemet néznek a barátommal. Dave fél kezét a derekamra csúsztatta, de még mindig Louis-t méregette. Mi bajuk ezeknek egymással?

- Menjünk! – parancsoltam rá Dave-re aki rám kapta a tekintetét és mosolyogva oda hajolt, hogy megcsókoljon. De csak egy szájra puszi sikerült neki ugyanis nem tűröm el, ha birtokolni akar.

Szem forgatva elindultam a lépcső felé ő pedig morogva követett.

- Most meg mi a bajod?  - jött be utánam Dave a közös fürdőszobánkba.

- Ne legyél szánalmas Dave! – néztem rá kimeresztett szemekkel.

- Jessi ennek a csávónak csöpög a nyála utánad. Szerinted el tudom viselni? Irritál. Zavarnak a hülye ruhái, a haja, a tökéletes kis pofikája, amiért azt hiszi, hogy mindenki oda van. Nem tudok vele meglenni egy légtérben. – kiabált - Ráadásul már te is olyan kis cukika vagy vele bár nem tudom mire, föl mert, ahogy mesélted eléggé köcsög volt veled. – háborgott a barátom.

- És? Megbeszéltük. Jóban vagyunk. Ennyi. – tártam szét a kezeimet még nyugodtan – De egyébként meg mi az, hogy zavar, meg nem tudsz vele meglenni egy légtérben? Te vagy az ő házában nem ő a tiédben kérlek szépen – emeltem fel én is a hangom.

- Nem magam miatt vagyok itt a rohadt életbe! – ordította Dave.

- Akkor talán húzzál vissza Londonba, ha nem érek neked ennyit, bazdmeg! – vágtam vissza kiabálva.

Nagyon rosszul esett, amit csinált. Mióta visszajött a nagymamájától az óta állandóan veszekszünk. Vagy tényleg csak az a baj hogy zavarja, hogy ennyi fiú van körülöttem? De hát csak Louis zavarja. Ha például Harry-t megölelem teljesen érdektelen. Sőt Harryvel jóban is vannak.

- Hé, mi folyik itt? – jött be az ajtón a göndör.

- Dave-nek szüksége lenne egy repülőre, hogy haza tudjon utazni. – mondtam rezzenéstelen arccal. De nem mondtam komolyan. Reméltem, hogy Dave igazából nem fog elmenni.

- Tessék? – nézett rám majd Dave-re Harry hitetlenül – Haza mész?

- Jézusom nem! – fogta a fejét Dave – Tudod, mire van szükségem? – fordult felém Dave.

Kérdőn néztem rá. – Egy olyan napra, amikor nem hepciáskodsz és hisztizel. – mondta az arcomba és kiviharzott a szobából.

Elborult az agyam, levert a víz és utána rohantam.

- Dave! – kiabáltam magamból kikelve.

A nappaliban értem utol és nagy sajnálatomra már mindenki ott állt.

- David!

- Mi van? – fordult hátra ingerülten.

A nappaliban néma csend volt.

- Nem vagyok neked elég jó? – tártam szét a karomat.

- Mi a fasz? – hitetlenkedett Dave – Ki beszélt itt arról, hogy nem vagy elég jó? Erről a köcsögről volt szó. – kiabált Louis-ra mutogatva.

Na, ezt nem akartam. Nem akartam, hogy bárki is megtudja: Louis-ról folyt a vitánk.

Az említett kérdőn nézett rám.

- Vegyél vissza tesó! – szólt rá a bátyám Dave-re, aki csak egy lesajnáló pillantással válaszolt.

Nem foglalkoztam senkivel. Ez a kettőnk ügye.

- Teljesen hülye vagy – csattantam fel.

A körülöttünk ülő/álló emberek nem zavartatták magukat. Nyugodtan hallgatták a vitánkat.

- Én vagyok a hülye? – meresztette rám a szemeit – Hallod mióta hazajöttem csak hisztizel és mindenért megsértődsz. Ráadásul azt hiszed, nem tűnik fel, hogy az óta nem akarsz semmit csinálni - ha érted mire gondolok - mióta találkoztál ezzel a piócával. – mutatott megint Louis-ra.

- Mi a...? – hallottam Louis hangját.

Na, nem. Nem fogja itt kibeszélni a szexuális életünket. Igaz hogy mostanában valamiért én nem akarom, de mégis mi köze lehetne ennek Louis-hoz? SEMMI.

- Figyelj, ha ezzel akarsz lenni, akkor legyél csak, nem fogok belehalni. én nem állok közétek. Elmegyek, ha kell. – nevetett fel gúnyosan.

Még jobban felment bennem a pumpa. Ó szóval ennyire könnyen elhagyna? Hát akkor legyen, ahogy ő akarja.

- Rendben. – mondtam ki. Dave meredten bámult rám.

- Tessék?

- Komponálj csak össze-vissza. Ha hiszed, ha nem, nem érzek barátságnál többet Louis iránt és ő sem irántam. Nem is tudom, hogy ez hogy pattanhatott ki a fejedből – halk voltam – De ha te ennyire könnyen itt hagynál, akkor nincs miről beszélnünk – közöltem keserűen mosolyogva.

- Én nem úgy... – mentegetőzött azonnal Dave. Megijedt volna?

Nem törtem meg. Szikla szilárdan kiálltam saját magam mellett. Elsétáltam mellette és felszaladtam a lépcsőn ő pedig utánam. Beszaladtam a közös szobánkba és elő kapva Dave egyik utazótáskáját belerámoltam a cuccait. Ami csak a kezembe akadt. De természetesen nem mindent.

Mire felért én behúztam a táskát és újra elszaladtam mellette, le a lépcsőn.

A lentiek még mindig döbbenten figyeltek, aztán amikor meglátták a kezemben a táskát, a szájukat is eltátották.

- Bébi én nem úgy értettem! – rázta a fejét Dave kétségbeesetten.

Nem foglalkoztam vele csak kinyitottam a bejárati ajtót ledobtam a küszöbre a táskáját majd még jobban kitártam előtte az ajtót. Felhúzott szemöldökkel néztem rá.

- Cica figyelj én szere...

- Azt mondtad, elmész, ha kell! – vágtam közbe.

Dave megcsóválta a fejét majd legyőzötten átlépte a küszöböt.

- Szeretlek. – mondta ki a bűvös szót.

Nem kellett sok hogy megtörjek, és a nyakába boruljak, hiszen én is mindennél jobban szeretem. Így gyorsan kellett cselekednem.

- Remélem a hotel szobádat is fogod. – mosolyogtam rá erőltetetten és rácsaptam az ajtót.

Pár másodpercig nagy levegőket véve farkasszemet néztem a barna, faajtóval. De végül megfordultam.

Még mindig ott volt az egész társaság beleértve Louis-t is, aki megszeppenve ült a kanapén.

- Jól vagy? – kérdezte halkan Liz.

- Aha. – nevettem fel.

A többiek kitágult szemekkel néztek rám.

- Ne pánikoljatok már és ne higgyétek azt, hogy komolyan gondoltam! Visszajön. Még ma este. – kacsintottam – Inkább menjetek és öltözzetek át!

Hátat fordítottam és emelt fővel távoztam.

Persze, hogy fájt és nem vettem ennyire félvállról. De tudtam, hogy Dave nem hagyja ennyiben. Csak egy kicsit meg akartam leckéztetni. Nem volt szép amit mondott. Kifejezetten rosszul esett, de tudom, hogy csak a düh beszélt belőle. Természetesen, mint az látható volt/lesz nem hagyna el ilyen könnyen. Remélem.

Nem. Nem pánikolhatok be. Élvezni fogom ezt a nyarat és amikor Dave este visszajön, abba fogjuk hagyni ezeket a hülye vitákat.

Most viszont nem gondolhatok erre. Hawaii-on vagyok! Bár ennek a napnak a nagy részét Dave-vel akartam eltölteni, de hát a sors közbeszólt.

De nem számít. Így is tökéletes lesz a nap további része.

Gyorsan átvettem a pink pántnélküli fürdőruhámat felkaptam egy törölközőt és leszaladtam a nappaliba.

Zayn, Liam és Sophia már lent ültek.

- Biztos, hogy rendben vagy? – nézett rám Zayn. Ekkor rezgett a telefonom. Dave írt. Természetesen.

- Teljesen. – bólintottam majd a telefonomat kezdtem nyomkodni.

Hát persze hogy Dave vissza akart jönni. Tudtam, hogy nem gondolja komolyan és csak ideges volt. De azért nem leszek vele kíméletes. Ki kell vernie a fejéből ezt a hülyeséget, amit kitalált magának, hiszen Louis egy másik lányba szerelmes én pedig Dave-be.

Miután lerendeztem azzal, hogy este találkozunk el is köszöntem.

 

Mikor felnéztem a telefonomból már mindenki indulásra készen állt. A nappaliban ültünk egy valaki kivételével. Na, kinek a kivételével? Természetesen Louis volt az, aki nem jelent meg a nappalijában.

- Hol van már Louis? – pattant fel Harry izgatottan, mint valami kisgyerek.

- LOUIS! – ordított fel Zayn az emeletre.

Az említett ekkor jelent meg a lépcső tetején. Még mindig a ruhájában volt.

- Én szerintem maradok. Eléggé fáj a...

- Ugyan kérlek – vágtam közbe – Mit beszéltünk meg ma reggel Louis? – fontam össze a karom a mellem előtt.

Louis ingerülten kifújta a levegőt és megforgatta a szemét.

- Két perc. – jelentette ki és eltrappolt.

- Beszéltetek reggel? – nézett rám Niall gyanakodva. A többiek is követték a példáját.

- Ne kezdjétek ti is! – szóltam rájuk – Beszélgettünk igen. Azt sem szabad? Ha nem vettétek volna észr Louis jobban van.

- Tényleg jobban néz ki. – vont vállat Liz. Pár másodperc múlva a többiek is belátták, hogy csak segítettem Louis-nak.

~*~ 

- Bomba! – kiabált Harry, de épphogy kimondta már csobbant is egy nagyot mellettem.

- Idióta! – nevettem és lefröcsköltem.

- Hé! Óvatosan hercegnő! – rázta a fejét. Közelített, de amikor le akart nyomni a víz alá elkaptam a kezét, a fejére raktam és én nyomtam le őt.

Kiszaladtam a partra mielőtt még feljött volna a víz alól. Leültem a - már amúgy is vizes – pokrócra a hasát süttető Louis mellé. Egyszerűen csodálatos látványt nyújtott. A hasa nem volt tökéletesen kigyúrva, de még örültem is neki. Mert már így is, amikor megláttam fürdőnadrágban azt hittem beleájulok a tengerbe.

Louis hasa fölé hajoltam és sunyin mosolyogva kicsavartam a hajamból a vizet úgy, hogy az egész rá csöpögjön.

- Jézusisten! – kiáltott fel és lekapta a szeméről a napszemüveget majd gyorsan felült.

Hangosan nevettem, amíg Louis a fejét rázva és mosolyogva törölgette a hasáról a sósvizet.

- Jól esett? – nézett rám, amikor befejezte a hasa szárazra törlését.

- Nem is tudod mennyire. – nevettem még hangosabban, amikor eszembe jutott, ahogy elváltozott az arca, amikor megérezte a hasán a hideget – Nem jössz be? – néztem a tenger felé, ahol a két barátnőm éppen Harry-t próbálta lenyomni a víz alá. Hát igen. Nekem elsőre sikerült.

- Most nem. – helyezte vissza a napszemüvegét a szemére és újra lefeküdt.

- Hol van Zayn és Sophiam? – vigyorogtam.

Idefelé jövet kiderült, hogy Sophia és Liam rajongók alkotta közös neve a Sophiam. Így amikor kettejükről beszélek én is ezt a különleges nevet használom.

- Elmentek kajálni.

- Én is éhes vagyok. – biggyesztettem le a számat.

- Na, az jó mert én is. – sóhajtott Louis és felállt.

- Hová mész? – néztem fel rá.

- Enni. És te is jössz! – nyújtotta felém a kezét, amit elfogadtam így fel tudott húzni – Jöttök enni? – kiabált oda Louis a többieknek, akikhez hozzácsapódott Niall aki eddig pont valamelyik büfében evett.

- Nem. Kakasviadalozunk! – kiabált vissza boldogan Liz.

Louis megvonta a vállát és felvette a napszemüvegét. Egyszerre hajoltunk le és emeltük fel a pénztárcánkat.

- Leteszed! – mutatott az említett tárgyra Louis, amit a kezemben tartottam.

- Mi? Miért? – néztem a tárcámra.

- Mert nem fogjuk eljátszani a „nem te fizetsz, én fizetek” játékot. – vont vállat és kivette a kezemből a pink pénztárcát majd beledobta a táskámba.

- Ööö. Oké köszönöm. – mosolyogtam rá.

- Akkor keressünk valami jó kaját! – indult el én pedig mellette lépkedtem.

Szerencsére nem voltak sokan a strandon így az a pár fiatal lány - akik úgy tűnik rajongók – gyorsan lerendezték az autogram/kép dolgot mikor megérkeztünk, úgyhogy már nem szaladtak oda hozzánk. A furcsa az volt, hogy tőlem is kértek képet. Csak furcsán néztem Zayn-re aki közölte, hogy a rajongók nem harapnak. Kösz bátyókám. Így hát nekem is lett közös képem a rajongókkal, akiknek megígértem, hogy ha elküldik, a képet bekövetem őket. Miután a Directionerek elmentek a srácok azt mondták nagyon kedves voltam velük és büszkék rám. Nem igazán tudtam ezt hová tenni, de azért megköszöntem.

Beletelt egy jó 10 percbe ameddig megtaláltuk a megfelelő helyet ahol ehettünk. Beálltunk a sorba és ki is néztük magunknak a legszimpatikusabb ételeket.

- Komolyan? Saláta? – nézett rám Louis összehúzott szemekkel – Ugye te nem vagy ilyen koplalós szarságba? – kérdezte furán. Szerintem neki is leesett, hogy a kérdés fura volt. De értettem.

- Mi? Nem. De azért nem szeretnék elhízni sem. – válaszoltam.

- Te tudod. Keresel helyet? Majd én kikérem. – bökött a fejével a pult felé.

Bólintottam és elindultam, hogy találjak egy asztalt. Mikor rátaláltam a legszimpatikusabbra leültem és elővettem a telefonomat, hogy ameddig Louis-t és a kaját várom, ne unatkozzak. Dave már nem írogatott.

A szomszéd asztalhoz egy 8-9 főből álló fiúcsapat ült le. Ezt onnan tudom, hogy valamelyik odafütyült nekem én pedig felnéztem a telefonomból. A srácokra irányítottam a tekintetemet, akik nem zavartatva magukat megbámultak és vigyorogtak rám. Szem forgatva néztem a sorban állókra ahol Louis-val éppen egy fiatal lány flörtölt, de nem nagyon élvezhette Lou ugyanis csak unottan bólogatott miközben a lány folyamatosan fecsegett. Összetalálkozott a tekintetünk. Louis segítségkérően nézett rám.

Fütyültem egy hangosat. Páran odakapták a fejüket. Nagy szerencsémre a fekete hosszú hajú lány is.

Széttártam a kezem mintha azt kérdezném Louis-tól, hogy „mi van már?”.

- Egy perc! – tátogott. Bólintottam és újra a fiúkra néztem, akik semmit sem észrevéve a jelenetből oda szóltak nekem.

Visszatekintettem Louis irányába. A fekete hajú lány éppen elvörösödve tért vissza a barátnőihez. Rám pillantott én pedig a színészkedés kedvéért gúnyosan felhúztam a szemöldököm. Elkapta a tekintetét és leült az asztalához.

- Hey szivi! – füttyentett oda megint valaki a fiúcsapatból. Ekkora bunkókat.

Louis abban a pillanatban ért oda hozzám és lerakta elém a kajákat majd a srácokhoz fordult.

- Segíthetek? – kérdezte cseppet sem kedvesen. A srácok dadogtak egy keveset végül pedig csak a fejüket rázták – Mindjárt gondoltam. – bólintott és leült mellém.

- Köszi! – mosolyogtam rá.

- Én is, köszi! – nevetett.

- Louis. Te mit hoztál? – meresztettem a szemeimet az ételekre.

- Az én jelenlétemben nem ehetsz salátát. Nem vagy nyúl! – harapott bele a hamburgerébe.

- Nem vagyok az, de vigyáznom kell az alakomra, mert ha elhízok, kibasznak a munkahelyemről – húztam magam elé a hamburgeremet és a sült krumplimat. Bevallom megkívántam.

- Azért annyira nem tiltakozol. – nevetett Louis, amikor beleharaptam a hamburgerbe. Nagyon jól esett – Most az egyszer kibírod. Egyébként milyen helyen dolgozol te? – nézett rám furán.

- Ööö. Modellkedem – böktem ki – Már két éve. Katherinnel és Lizzel együtt. Csak egy ilyen kisebb cég. – vonogattam a vállam.

- Hű. Ezt eddig miért nem mondtad? És pontosan mit csináltok? Divatbemutatók meg ilyesmi? – kérdezgetett. Úgy tűnt komolyan érdekli a dolog én pedig szerettem a munkámról beszélni és jól esett, ha kérdeztek róla.

- Hát igen járunk oda is, de fotózás sokkal több van. Legtöbbször termékeket reklámozunk, de van, amikor egy fotós csinál rólunk egy fotósorozatot és azzal reklámozza magát. De nem vagyunk híres modellek vagy ilyesmi és nem is akarunk azok lenni. Nagyon nem. – nevettem fel – Ez inkább hobbi, mint munka.

- Ez tök jó. Egyszer megmutathatnál egy fotósorozatodat. – vetette fel az ötletet.

- Mindenképpen. – nevettem.

Nagyon sokat beszélgettünk miközben ettünk. Jobban megismertük egymást. Louis nagyon jó ember. Óriási szeretettel beszélt a családjáról, az otthoni barátairól és a srácokról is. Imád énekelni, imádja a rajongókat és igazából mindent imád, ami él és mozog.

Kivételesen nem beszéltünk a szerelmi életünkről ugyanis perpillanat mindkettőnké elég rosszul alakul.

Amikor végeztünk visszasétáltunk a többiekhez, akik már elkezdtek összepakolni.

Visszatértünk Louis apartmanjába és úgy döntöttünk az ő medencéjébe még csak pancsolunk egy kicsit. Így persze elkezdődtek a hülyéskedések és az ivás is. Aztán tartottunk egy úszóversenyt amiben Liam mindenkit porig alázott.

Megérkezett Dave is, aki mindenkitől bocsánatot kért egyesével a balhé miatt, Louis-tól és tőlem pedig a hülyeségei miatt. Miután ez megtörtént adtam neki egy hosszú „megbocsájtva- csókot” elvégre nagyon hiányzott.