*~21. fejezet - Vallomás~*

Sziasztook! :) Nem akarok sokat pofázni, úgyhogy nem is fogok.:D Köszönöm a komikat, új feliratkozókat, oldalmegjenítéseket.:) <3
Remélem tetszik, várom a visszajelzéseket! :)
Jó olvasást!

Xx, Jess ♥

*Jessica Malik*

Harryvel Louis villájának udvarán beszélgettünk még egy kicsit, ameddig elszívtam egy szál cigit. Hazza bevallotta, hogy szereti Lizát és ez tök jó. Én így gondolom. Harry már kevésbé lelkesedik a dologért. Azt mondja, teljesen kifordult magából és csak Lizán jár az esze, úgy gondolja össze kéne szednie valakit pár napra, csak hogy elfelejtse a barátnőmet. Sürgősen lebeszéltem erről a hülyeségről és biztattam, hogy talán hívja Lizát randira vagy ilyesmi. Fintorgott az ötletre, aztán hisztizett, hogy ez egy szar állapot. Kénytelen voltam elmondani neki, hogy mi zajlott éppen Louis és Liz között. Egy darabig elkerekedett szemekkel nézett rám és nem akarta elhinni, amit hall. Ő is arra gondolt, amire én. Nem lehetnek együtt, hiszen Louis állítólag halálosan szerelmes egy lányba, akinek barátja van. Vagyis ez a lány nem lehet Liz. Ha mégis együtt vannak, akkor viszont Louis eléggé hamar túltette magát a dolgon. Miután ezt szépen kifejtegettük, Harry azt mondta, vár még egy kicsit, hogy hogyan fognak alakulni Lizával a dolgok, meglátjuk, mi van közte és Louis között, és ha semmi, Harry összeszedi magát és elhívja valahová. Harryt ismerve kell neki öt év ameddig képes felfogni, hogy szerelmes Lizába, húsz, hogy összeszedje magát és elé álljon, ötven amíg elhívja randizni, majd még százba telik mire képes lesz elmondani neki amit érez. Ez azt jelenti: durván százhetvenöt év múlva talán együtt lesznek. Talán... Ó, igen, hurrá.

 Csendben, a gondolataimba merülve fújtam ki a füstöt a számon keresztül. Harry nézte, ahogy elszáll a füst az arca előtt és ráncolni kezdte az orrát, majd a kezével hadonászott, hogy eltüntethesse az általam kifújt szürke nikotinos levegőt.

- Mi a jó ebben? Irtó büdös. – fintorgott, én pedig folyamatosan csak nevettem rajta, míg egy újabbat szívtam a cigarettából és rávigyorogtam. – Ráadásul, a gyönyörű fehér fogsorod el fog tőle színeződni. Ezen kívül túl jó kislány vagy ehhez. Vagyis olyan ártatlannak nézel ki. De ha cigi van a kezedben, akkor inkább vadnak. Bár eléggé dögös vagy vele. – vakargatta az állát engem méregetve. Kapott egy taslit és nevetve folytatta. – De tényleg. A királylányok nem szívnak ilyen szarokat. – vette ki a kezemből és elnyomta.

- Ne már. – biggyesztettem le a számat és próbáltam kivenni a kezéből az elnyomott cigarettát, de ő úgy döntött, szórakozik velem egy kicsit és jó magasra emelte azt. Alacsony vagyok ő pedig egyébként is magas, így lehetetlen volt elvenni tőle, de már nem is próbálkoztam amikor egészegyszerűen eltörte és a hamutartóba dobta mindkét felét és szemtelenül vigyorgott rám. – Jössz nekem egy szál cigivel Styles. – fenyegetőztem mérgesen rápillantva.

- Hát persze drágám. – gügyögött nekem mintha egy kisbaba lennék. Holott én voltam az idősebb. Beléptünk az előszobába, majd lekaptuk a lábbelinket. A szememet forgattam Harryre.

- De tényleg! – ráncoltam a szemöldökömet miközben beléptünk a nappaliba.

- Ó ne is álmodj róla! – intett Harry nevetve, majd megtorpant, amikor meglátta Lizát és Louist a kanapén ülve, amint a barátnőm a kezeiben tartotta Louis kézfejét és a körmeit vizsgálgatta. Rossz szokás nála, hogy mindenkinek megvizsgálja a körmét, ugyanis hobbija a manikűr, pedikűrözés, amiben eléggé tehetséges is. Nem vették észre, hogy megérkeztünk, ugyanis a kanapén ülve pont háttal voltak nekünk. Harryvel kikerekedett szemekkel bámultunk rájuk a nappaliban állva. Liz halkan hümmögött egyet, Louis pedig nevetve elkapta a tekintetét a tévéről és a barátnőmre nézett.

- Mit állapítottál meg? – kérdezett rá Louis kuncogva.

- Úgy gondolom a körmeid teljesen ápoltak és szépek. Nem szorul semmilyen kezelés alá. – biggyesztette le a száját Liza majd mosolyogva a szemét forgatta – Mit is vártam? Egy puccos bandában játszol. Tuti van még saját manikűrösötök is. – mielőtt Louis válaszolhatott volna Harry a fejét rázva felvágtatott a lépcsőn és halkan elmormogott valami flegma köszönésfélét. A turbékoló pár - vagy mi – szétrebbent és zavartan kapták a lépcső felé a fejüket, majd rám.

- Baszki. – motyogta Liza én pedig hirtelen ideges lettem rá. Hogy teheti ezt Harry-vel?

- Baszki bizony. – bólintottam lesajnálóan. Liza furcsán nézett rám, ahogy Louis is. Csak a szememet forgattam rájuk és inkább bementem a konyhába, ahol találtam még két srácot. Nem is számítottam arra, hogy üres a konyha ugyanis a ház minden részében tartózkodik mindig valaki, a konyhában pedig Niall Horan amúgy is alap tartozék. Minden körülmények között.

- Hali srácok. – erőltettem magamra egy halvány mosolyt Liam és Niall felé.

- Szia. – mosolyogtak rám kedvesen.

- Harry itthon van. – mutattam fel a plafonra jelezve, hogy az említett az emeleten van.

- Minden oké vele? – kérdezte Liam aggódó tekintettel. Ez az öt srác tűzbe tenné a kezét akármelyik bandatársáért és ezt imádom látni. Imádom, hogy ennyire ragaszkodnak egymáshoz és törődnek a másikkal.

- Persze, öhm... Jól volt csak aztán történt valami ami... – próbáltam elmagyarázni a dolgokat, de a két fiú fura pillantását látva inkább csak legyintettem. – Jól lesz.

- Tuti? – nézett rám Niall ugyanolyan nyugtalan arcot vágva, mint Liam.

- Persze, megoldom. Csak szüksége van egy kis... Egyedüllétre azt hiszem. – bólogattam. – Ne piszkáljátok most és ne kérdezgessétek mi a baja. Úgyis el fogja mondani. – mosolyogtam a két srácra. Nem igazán nyugodtak meg, de azért bólintottak jelezve, hogy megértették és remélem meg is fogadják a tanácsomat.

- Kérsz valamit enni? – bújt ki a hűtőből Niall egy pillanatra.

- Nem köszi. – nevettem fel. Nem ettem még ma, de egyáltalán nem voltam éhes. – Dave merre? – néztem Liamre ugyanis Niall szőke buksija újból eltűnt a hűtőben kaja után kutatva. Azt hiszem ő sosem fog jól lakni.

- Ó tényleg. Azt mondta adjuk át neked, hogy nem sokára jön, csak van itt egy unokatesója, akivel nagyon ritkán találkozik, és ha már itt van, gondolta megnézi. – magyarázta Liam. Davenek van egy unokatesója Hawaii-on? Soha nem mondta. Mindenfelé vannak rokonai, ugyanis elég nagy a családjuk, szóval gondolhattam volna, hogy itt is él valakije.

- Ó, okés. – vontam meg a vállam és a fejemet a tenyerembe támasztottam. – A lányok?

- Soph és Kath romantikus filmet néznek a szobánkban, Liz pedig utolsó tudomásaim szerint Louis-val van a nappaliban. – tájékoztatott Liam. A szavak hirtelen csúsztak ki a számon pedig nem is akartam megkérdezni, de nem tudtam megálljt parancsolni magamnak.

- Mi van köztük? – kérdeztem és azonnal meg is bántam.

- Mármint Liz és Lou között? – nézett rám Liam kérdőn.

- Nem haver, Sophia és Kath között. – forgatta a szemét Niall miközben leült velünk szemben az asztalhoz.

- Jól van, na. – nevetett fel Liam, majd újra rám pillantott. – Egyébként mi sem tudjuk. Nem mertünk kérdezősködni nagyon. – vonta meg a vállát, én pedig bólintottam.

- Hát, mindenesetre remélem Liz beavat majd. – próbáltam korrigálni a véletlen kicsúszott kérdést, hogy úgy tűnjön, azért aggódom, hogy esetleg a legjobb barátnőm elfelejti közölni velem, hogy közte és Louis közt van valami.

Liam mosolyogva bólintott, de még mindig furcsán méregetett én pedig elkaptam a tekintetem és inkább Niallt néztem, ahogy rágcsál.

- Menő a képetek Harry-vel és láttam a káoszt a twittereden. – nevetett fel a szőke.

- Ne is mondd – forgattam a szemem – el is felejtettem kiosztani miatta Harry-t. – jutott hirtelen eszembe – Mikor lementem a partra hogy megkeressem rám talált egy paparazzi és konkrétan minden mozdulatomat fotózta. Írtam Hazzának hogy a Starbucksnál találkozzunk. Azt hittem le fog kopni, de odáig követett aztán még találkoztunk pár rajongóval is, akiknek el kellett magyarázni, hogy nem vagyunk együtt. – meséltem a srácoknak, akik együtt érzően elhúzták a szájukat.

- Ilyen ez. – sóhajtott Liam és rám mosolygott. Viszonoztam a gesztust majd felálltam.

- Szerintem felmegyek a két lányhoz, vagy ránézek Harry-re, mert unatkozok. – mentem a konyha kijárata felé.

- Zayn is a szobájában van, ha gondolod. – szólt utánam Liam. Köszönetképpen hátraintettem neki. A fiúk minden erejükkel azon vannak, hogy Zaynnel jó legyen a kapcsolatunk. Ez kedves volt tőlük. Mint minden más is.

A nappaliban Liz és Louis még mindig egymás mellett ülve unottan nézték a tévét. Az érkezésemre rám kapták a tekintetüket Liza pedig hozzám szólt, mintha tíz perccel ezelőtt semmi sem történt volna.

- Körmöd? – vonta fel a fél szemöldökét én pedig szem forgatva lépdeltem oda hozzá és megmutattam neki a körmömet, ami amúgy szép szokott lenni, ugyanis Liz mindig rajtam és Kathen kísérletezik, vagy ha unatkozik megcsinálja a körmeinket, de most le volt róla pattogva a fekete körömlakk amit Liz utoljára ráfestett.

- Elvonási tünetei vannak. – nevetett Louis csatornát váltva.

- Kezelésbe kell vennem a körmeidet Jess. – rázta a fejét hunyorogva és felállt. – Gyere!

- Ööö oké. – lépdeltem utána, miközben a csuklómnál fogva rángatott fel a lépcsőn.

- Ha valami gáz van, csak sikíts és megmentelek. Részvétem! – intézte hozzám a szavait Louis.

- Kösz. – intettem nevetve. Liz a szemét forgatva mosolygott és beráncigált a Harryvel közös szobájukba. Harry az érkezésünkre meg sem mozdult és még csak ránk sem nézett csak tovább feküdt az ágyán és a plafont bámulta. Liza nem szólt Harryhez csak a fürdőbe ment és előkereste az összes manikűrös cuccát, amit képes volt elhozni Hawaii-ig. Ameddig ő a fürdőszobában volt, én oda mentem Harryhez és leültem az ágyra, mellé.

- Csá, Harold. – böktem meg az arcát mosolyogva. Imádtam az arcát piszkálni. Olyan aranyos és puha. Amikor pedig mosolyog és megjelennek a gödröcskéi olyan, mint egy kisfiú. Harry kezdett nekem olyan lenni, mint a kisöcsém – Ne szomorkodj kisöcsém. – mondtam ki a gondolatomat miközben nyomtam egy puszit a homlokára.

- Mhhm. – Harry durcás volt én pedig felnevettem, amikor összefonta a karjait a mellkasa előtt és a homlokát ráncolta, mint egy hét éves.

- Jess! – szólt mögülem Liz. A hangja kicsit feszültnek tűnt. Hátrapillantottam és láttam, ahogy leült a kisasztalhoz, ami a fal mellett helyezkedik el. Megborzoltam Harry haját, amire ő felmordult és a kezével beletúrt göndör tincseibe. Megfordultam és láttam, ahogy Liz figyeli a srác mozdulatát majd zavartan rám kapta a tekintetét, amikor leültem vele szemben a kisasztalhoz.

- Mit csináltok? – fordult az oldalára Harry és a fejét megtámasztotta a kezével. Mivel Liz nem válaszolt, hanem csak folytatta a pakolgatást én tettem meg helyette.

- Liz unatkozik, ezért megcsinálja a körmömet. – mutattam fel a kezemet majd újra letettem a pici párnásszerű valamire amit Liz betett elém. Harry szemöldök ráncolva kapkodta köztünk a tekintetét, de Liz még mindig nem nézett rá és szótlan maradt. – Hobbi. – vontam meg a vállam, amikor újra válaszoltam a barátnőm helyett.

- Ó, hát nem tudtam. – Harry megint idegesnek tűnt. – De gondolom csak Louis-nak mondtad közülünk, nemde Liza? – vonta fel a szemöldökét. Liza csak elpirult és felhúzta az orrát, amit akkor tesz, ha ideges, de továbbra is a körmeimre koncentrált, amit éppen fújkált valamivel. Harry csak gúnyolódva felnevetett miközben a fejét rázta majd visszafeküdt az ágyra és a telefonját kezdte nyomkodni. Körülbelül 5 perc múlva újra elkezdett beszélni.

- Szerintetek elfér itt még egy ember? – ült fel az ágyon. Végigfuttatta a tekintetét Lizán, aki még mindig nem nézett rá csak a körmeimet reszelgette.

- Bővebben? – pillantottam a göndörre.

- A nővérem – válaszolt én pedig bólintottam. Harry Lizre pillantott. – Mit gondolsz Elizabeth meg tudnád kérdezni Louist a dologról? Elég sok időt töltesz vele mostanság. – vigyorgott Harry erőltetetten. Liza ekkor robbant. Felpattant a székéből és Harryre kiáltott.

- Miért provokálsz Harry? Nem csináltam semmit, ami miatt ilyen bunkó lehetnél velem... Folyamatosan csak össze akarsz velem veszni. Mi a fene bajod van? – kiabált Liza majd kiviharzott az ajtón.

- Ne baszogasd már... – védtem meg a barátnőmet.

- Beszélek Tomlinsonnal Gemmáról. – túrt a hajába.

- Jó lenne ha Lizzel is beszélnél. Erről az egészről. Minél előbb. Ne várj a végtelenségig... – tanácsoltam majd felálltam. Harry követte a példámat és mellettem lépkedett kifelé a folyosón.

- Oké, meglesz. – sóhajtott – Louis! – kiáltotta Harry a lépcső közepéről. A folyosón állva összeráncolt szemöldökkel figyeltem a jelenetet, ahogy kicsivel később Louis megjelenik a nappaliban, nyomában... Na kivel? Lizával természetesen. Harry dühösen fújtatott majd Louisra pillantott.

- Eljön a nővérem jó? – kérdezte flegmán Harry. Louis furcsán pillantott a göndörre.

- Styles! – szóltam rá élesen. A szemét forgatta, de újra feltette a kérdést kedvesebben.

- Nem lenne gond, ha Gemma itt lakna pár napig? – korrigált.

- Nem, persze, jöhet nyugodtan. – bólintott Louis kedvesen. Harry elmotyogott egy kösz-félét és Lizára nézett.

- Aceton szag van a szobában. – közölte unottan és visszasétált a szobába.

- Nem bírtad volna ki igaz? – kiáltottam Harry után szem forgatva.

- Szeretlek. – hallottam Harry hangját. A homlokomat ráncolva felnevettem és megráztam a fejem.

- Bocsi rossz napja van. – legyintettem miközben leértem Liz és Louis mellé a nappaliba.

- Folytatjuk később oké? – kérdezte Liz a körmeimre célozva. Bólintottam és visszasétáltam a lépcsőn, hogy bemenjek Katherine-hez és Sophiához.

~ * ~

 

- Hey! – nyitott be Niall vigyorogva a szobába. Belépkedett, mögötte pedig Liam is megjelent, aki rögtön a barátnője felé vette az irányt. Már éppen egy újabb filmet akartunk megnézni a lányokkal.

- Mizu? – kérdeztem a két srácot miközben Niall-re mosolyogtam, aki helyet foglalt mellettem.

- Le akartunk menni a tengerpartra, de nem akarjuk Lizát egyedül hagyni ugyanis közölte, hogy menstruál és nem hajlandó tamponozni. – nézett rám furcsán Niall. Kath és én egymásra néztünk és kitört belőlünk a nevetés. Igen, Liz utálta a tampont. Egyrészt azért, mert nem bírja elviselni az eltávolítását, másrészt pedig fél, hogy nem tudja kiszedni. Nagyon ritkán, csak vészhelyzet esetén használ, de akkor is feszengve.

- Szegény. – kuncogtam.

- Szóval az a terv, – vette át a szót Liam. – hogy mind elmegyünk egy étterembe, amit Niall kinézett magának ma. – fejezte be, miközben Niall hevesen bólogatott.

- Én benne vagyok. – mosolyogtam a fiúkra. Természetesen Kath-nek és Sophiának is tetszett az ötlet.

- Király. Nyolckor indulunk. – döntötte el Niall, majd felpattant és kiment a szobából.

- Ez nem is volt megbeszélve Niall! – kiáltott utána Liam a szemeit forgatva.

- Addigra pont éhen fogok halni. – hallottuk Niall hangját a folyosóról.

- Mentem készülni. – állt fel Kath. Sophiával követtük.

- Még van rá négy teljes órátok! – jött utánunk Liam.

- Persze édesem. – öltött magára egy huncut mosolyt Sophia, majd visszament és egy rövid csókot nyomott a barátja ajkaira.

A lépcső felé vettem az irányt, hogy megnézzem megérkezett-e már Dave. Levágtattam az emeletről. Alig figyeltem a lábam elé, ezért nem is csodálom, hogy az utolsóelőtti lépcsőn valahogy megbotlottam és előre estem. De nem a földön landoltam, hanem valakinek a karjaiban. Azonnal megismertem a jellegzetes, ámultba ejtő illatot.

- Hé – halottam meg Louis hangját és azonnal felnéztem rá. – Óvatosabban. Meggyűlik a bajod a lépcsőkkel. – húzta halvány mosolyra a száját.

- Öhm... azt hiszem. – kuncogtam halkan.

Louis mélykék szemeibe néztem. Annyira más volt most. A tekintete általában tele van fájdalommal és szomorúsággal, de most más volt. Valami mást láttam, amit nem tudtam volna megmagyarázni. Elmerültünk egymás szemeiben, próbáltam a tekintetemmel a lelkéig hatolni, hogy meg tudjam állapítani mit is látok pontosan a gyönyörű tengerkék szemekben. Erős érzelmek futottak át az arcán, amíg azt fürkésztem. Erős érzelmek. Mégpedig?

Szerelem. – súgta a tudatalattim. Ekkor pedig megjelent a fejemben Liza arca.

Hirtelen téptem ki magam Louis karjaiból. Ha a furcsa helyzetünket Liz vagy Dave látta volna, valószínűleg rendesen kikapnánk most.

- Meg kell keresnem Dave-et. – magyaráztam kerülve a tekintetét. Éreztem magamon a szemeit, de én megpróbáltam mindenfelé nézni kivéve az ő irányába.

- Nézd, én... – Louis belekezdett valamibe, de végül csak a fejét rázva elment mellettem, hogy felmenjen az emeletre. – A konyhában láttam Harry-vel. – motyogta amikor elhúzott mellettem.

Meg akartam köszönni, de Louis elrohant még mielőtt megszólalhattam volna. Kifújtam a levegőt, amiről eddig nem is tudtam, hogy bent tartottam.

Nem értettem Louis-t. Valamilyen oknál fogva képtelen voltam megérteni őt. A hirtelen jó és rossz hangulatait nem tudtam hová tenni. Amikor kívülről láttam őt szinte majdnem mindig szomorú volt, az arcán fájdalmas grimasszal. Folyamatosan ráncolta a szemöldökét és állandóan a gondolataiba merült. Viszont amikor én beszélgettem vele legtöbbször mosolygós volt és kedves. Lehet, hogy folyamatos hangulatingadozásai vannak. Nekem is szoktak lenni, amikor menstruálok. Néha szörnyű vagyok olyankor.

- Bébi. – halottam meg Dave hangját amint beléptem a konyhába. Elmosolyodtam és felnéztem rá.

- Szia. – öleltem meg azonnal. Alapjáraton egy alacsony srác volt a maga százhatvannyolc centiével - ami mindössze három centivel volt több az én magasságomnál - ahhoz képest, hogy egyébként eléggé izmos. – Merre jártál? – nyomtam egy csókot a szájára.

- Az unokatesómnál voltam. – válaszolt miközben Harry-t figyelte, aki az asztalon kiterített gumimacikkal játszadozott és beszélgetett. – Kezdem úgy érezni, hogy a legjobb barátod megőrül. – ráncolta a szemöldökeit. A kezemet Dave szájára tapasztottam, hogy meghallgathassam mit is magyaráz ennyire a színes gumicukroknak.

- Ez a lány egy elkényeztetett picsa. Nem is bírom őt. Kicsit sem. Képzeljétek ma egész nap Louis-ra volt tapadva. Én csókoltam meg. Én! – bökte meg a saját mellkasát, miközben mereven nézte a gumimacikat, amiket úgy állított be, hogy mind „ráfigyeljenek”.

- Harry. – léptem oda hozzá azonnal és ijedten belesöpörtem a gumimacikat a zacskójukba. – Mi a bánatot csinálsz?

- Mit tettél a közönségemmel? – csattant fel Harry mérgesen. Hát ez tuti megőrült.

- Jézusom. – fogtam a fejemet – Harry hagyd már abba! Hagyd abba! Fejezd be! Ne őrülj már meg, az Isten szerelmére.

- Nem őrülök meg. De nem tudom elviselni ezt a szart, amit érzek. – temette az arcát a tenyerébe.

- Dehogynem tudod. Harry... – kezdtem volna bele a mondanivalómba, amikor hirtelen megjelent a konyhaajtóban Louis egy nagyobb táskával a kezében. Egyenesen rám bámult.

*Louis Tomlinson*

Nem tudom ezt tovább csinálni. Végem van. Nem megy. Kell egy kis szünet. Nem. Szükségem van egy kis szünetre. Hogy távol legyek tőle és az összes szarságtól, amit érzek. Beszélnem kellett anyával újra. Kellett valami tanács. Valami, ami ha csak pár napra is, de visszahozza az életkedvemet. Mert jelenleg semmi nem volt. Nem csak ez hiányzott belőlem mostanság. Hiányzott a boldogság, a vidámság, a viccelődések a srácokkal. A srácok... Tudtam, hogy az én rossz kedvem néha teljesen hatással van a fiúk vidámságára is. Fájt, hogy elrontom a kedvüket. Jelenleg egy nyafogós pelenkásnak tűnhetek, de egyszerűen minden fájt. Minden. Nem tudtam elviselni ezt az egészet. Elegem lett. Távolságot akartam. Miden porcikám fájt, kívül-belül. Soha nem éreztem még ennyire rosszul magam. Elhatalmasodott felettem az érzés és minden percben sírni tudtam volna. Bárhogy is akartam, vagy bármit csináltam, mindig csak pár órára éreztem jobban magamat. Amikor vele beszéltem jó volt. Nagyon, nagyon jó. De amikor távolról kellett őt néznem, vagy a seggfej barátjával, tudtam, hogy ugyanilyen távol is marad tőlem, valószínűleg örökre. Csak kellett pár nap szünet, hogy összekapjam magam. Reméltem, hogy sikerülhet megszereznem őt. De nem tudtam, hogy érdemes-e még egyáltalán reménykednem. Pont ez az, amiért el kell mennem, hiszen a legnagyobb csatákat saját magammal vívom. Nem tudtam a kérdésre a választ; Elengedni vagy harcolni érte? A szívem a nap minden percében azt skandálta, hogy harcoljak érte, mert sikerülhet és sikerülni is fog. A szívem bízott bennem. Az agyam viszont lázasan kiabálta, hogy engedjem el, tűnjek el és hagyjam boldogan élni a barátjával. De nem hallgattam rá. Anyukám a születésemtől kezdve arra biztat miszerint hallgassak a szívemre. Megteszem. Hallgatok rá. Nem eresztem el.

Miután összepakoltam pár napra elegendő ruhát lementem a lépcsőn, a konyhában pedig egyenesen a vesztembe futottam. Ekkor döntöttem úgy, hogy itt az ideje. Nem várok tovább.

*Jessica Malik*

- Louis? Hová mész? – méregettem furcsán Louis-t és a sporttáskáját, ami látszólag tömve volt.

- Doncasterbe. – válaszolt lazán miközben megrántotta a vállán a táskáját. A szemeim tágra nyíltak. Miért menne haza?

- Miért? – kérdezte Harry mögülem.

- Beszélnem kell anyával és kell egy kis... távolság. – nyelt egyet Louis.

- Távolság mitől? – ráncoltam a szemöldökömet.

- Vagy inkább kitől. – Dave gúnyos mosolyra húzta a száját miközben kijavított engem és dühösen nézett Louis-ra.

- Pár nap és visszajövök. – motyogta Louis figyelmen kívül hagyva Dave-et, majd hátat fordított és gyors léptekkel eltűnt a nappaliban.

- Louis! – kiáltottam utána és már éppen megiramodtam volna a nappali felé, amikor valaki elkapta a csuklómat.

- Hagyd, had menjen! – javasolta Dave nemtörődöm módon.

- Engedj el Dave! – sziszegtem dühösen és próbáltam kiszakítani a csuklómat az ő erős szorításából.

- Miért tenném? – kérdezte, amitől még jobban elöntött a düh. Harry lépett oda hozzánk, csuklómat pedig kiszabadította Dave markából. Hálásan pillantottam rá és Louis után rohantam.

Nem volt a nappaliban ezért azonnal kivágtam a bejárati ajtót. Éppen egy taxi csomagtartóját csukta le. Rám pillantott, amikor odaérkeztem mellé.

- Nem értem miért mész el Louis. – nyeltem egyet és a szemeibe néztem.

- Miattad. – válaszolt hirtelen én pedig azonnal ledermedtem. Miattam? Mégis mit tettem, ami miatt el kell mennie Doncasterbe, hogy beszéljen az anyukájával? Szemöldök ráncolva meredtem rá.

- Tessék?

- Nem érted igaz? Még mindig nem vettél észre semmit. Vagy csak nem akartad észrevenni. – kiáltott fel hirtelen Louis. Összerezzentem. Mi a fészkes fenéről beszél? Megráztam a fejemet jelezve, hogy nem tudom, miről van szó. – Ha azt mondanám, hogy szeretlek, elhinnéd? – kérdezte nyugodtan Louis. Fel sem fogtam a szavait, de máris folytatta. – Te vagy az. Te vagy az akiről állandóan beszélek, akire állandóan gondolok. Még veled is beszéltem rólad basszus. Te próbáltál segíteni és még csak nem is sejtetted, hogy mindvégig magadról beszéltél? Mióta először megláttalak te jársz a fejemben. Veled álmodok. Minden kibaszott napom rólad szól. Midig azon gondolkodok, hogyan is tudnám elérni, hogy szeress. De a végén mindig csalódok, hiszen rájövök, hogy erre egy minimális esély sincsen. Semmi. Nulla. Van benned valami, amit elmagyarázni sem tudok, de szükségem van rá. Soha nem éreztem még ehhez hasonlót senkinél. Hát nem érted? Szerelmes vagyok beléd! – hadarta végig a mondanivalóját.

Döbbenten álltam előtte. Potyogtak a könnyeim miközben megvilágosodtam. Már mindent értettem. Én vagyok az a lány. Hogy lehettem ilyen hülye, hogy nem esett le? Még most sem teljesen fogom fel. Louis szerelmet vallott nekem az imént. Azt tette, amit még soha senki. Olyan dolgokat mondott amilyeneket még senki nem címzett nekem.

- Már annyiszor lemondtam rólad, – folytatta Louis immáron sírva. – de aztán mindig tettél valami apróságot és én... nem tudtalak elengedni. Fáj. Ha tudnád, mennyire fáj. Ha tudnád, mit érzek. De nem tudod. Hiszen ezt csak akkor érthetnéd, ha te is annyira belém lennél bolondulva, mint én beléd. Ez valószínűleg sosem fog megtörténni, mert barátod van. Nem is olyan kevés ideje és tudom, hogy szeretitek egymást, de elhiheted nekem Jess, hogy én sokkal jobban szeretlek, mint ő. Sokkal jobban tudnálak szeretni, ha velem lennél. Sokkal jobban megbecsülnélek és vigyáznék rád. Basszus mindenedbe szerelmes vagyok. Minden porcikádért oda vagyok. Csak nem értem. Nem tudom, hogy miért pont téged szeretlek ennyire. Pont téged, aki már boldog valaki mással. Valószínűleg ez fog végezni velem. Próbálok nem rád gondolni, de nem megy. Nem tudom, hányszor leszek képes még újra és újra beléd szeretni. De minden alkalommal, amikor meglátlak, újra megtörténik. Szeretlek. Tudod te milyen jó ezt végre kimondani? Tessék, tudja meg mindenki. – tárta szét a karját. – Kibaszottul szeretlek Jessica Malik. – kiáltotta el magát én pedig tudtam, hogy valószínűleg nem csak az összes barátunk, de az egész környék hallotta ezt. – Most jobb, ha elmegyek. – folytatta Louis fél másodperccel később, most már hadarás és kiabálás helyett, nyugodtan és lassan. – Szükségem van egy kis távolságra, hogy összeszedjem magam. Pár nap és visszajövök. Kérlek, gondold végig, amit mondtam. – suttogta Louis, közelebb lépve hozzám. – Nem kérem, hogy viszonozd az érzéseimet. Valószínűleg úgysem történne meg. Csak gondold át! – javasolta, én pedig még mindig sírva bólintottam. Nem igazán tudtam, hogy miért sírok. Csak sírtam.

Louis erősen lehunyta a szemeit, majd kinyitotta, a szemembe nézett és még utoljára elsuttogta: - Szeretlek.

Beszállt a taxiba, bevágta az ajtót és mondott valamit a taxisofőrnek, majd lehúzta az ablakot és újra rám pillantott.

- Mindketten tudjuk, hogy ennek még nincs vége. – mondta halkan és már éppen húzta volna fel az ablakot, amikor utána szóltam.

- Louis! – könnytől csillogó szemekkel pillantott rám. Oda léptem a taxihoz és behajoltam az autóba. Azonnal éreztem a Louis-illatot, ami máris szétáradt a kocsiban. – Írj, hogy rendben hazaértél-e! – kértem könnyes szemekkel, ő pedig ugyan ilyen tekintettel bólintott. Sóhajtottam egyet és felegyenesedtem ellépve a taxitól. Louis felhúzta az ablakot, de tekintete nem hagyta el az enyémet, még akkor sem, amikor leolvastam a szájáról amint közli a sofőrrel, hogy indulhatnak.

A taxi elhajtott, benne Louis-val, én pedig csak ott álltam az úton, könnyezve, szétsírt sminkkel, csapzottan és szégyelltem magamat. Nem tudom miért, de nagyon szégyelltem magamat. Éreztem a hátamba fúródó pillantásokat, de nem foglalkoztam velük. Csak Louis-n gondolkodtam.
Szerelmet vallott nekem. A szemembe mondta, hogy szeret. Képtelen voltam felfogni.